Az internet és a szülőképzés

A minap közölt cikkek, de korábban is számos eset szolgáltat példát arra, hogy a jövő nemzedék és az internetes kultúra találkozása korántsem mentes a problémáktól. A problémákkal való találkozás ebben az esetben éppen úgy frusztrál gyermeket és szülőt egyaránt, mint bármely más esetben.

A minap közölt cikkek, de korábban is számos eset szolgáltat példát arra, hogy a jövő nemzedék és az internetes kultúra találkozása korántsem mentes a problémáktól. A problémákkal való találkozás ebben az esetben éppen úgy frusztrál gyermeket és szülőt egyaránt, mint bármely más esetben.

Márpedig a frusztráló helyzetekből mindenki igyekszik kitörni valamilyen formában. A szülők tehermentesítését szolgáló megoldásokról a közelmúltban az euroASTRA "hasábjain" is szóltunk. Jelezve, hogy a szülői cenzúra nem kifejezetten a legjobb megoldás, mert hosszú távon a gyermek kulturális állapotát éppen úgy alááshatja, mint a szülő és gyermeke közti bizalmi viszonyt.

Szóltunk arról is, hogy a túlzott felügyelet a gyermek hosszú távú emberi jogait is sértheti. Hiszen neki miért ne lenne joga ahhoz, hogy ismereteit bővítse, kíváncsiságát kielégítse. Ahogy a szülei is ezt teszik, ha okszerűen használják a számítógépet és az internetes világ megannyi hírét, adatát. Mert az Internet nem csak a net-függést okozó játékokról, a levélszemétről, a korlátozandó web-tartalomról szól. Sőt, elsősorban az ismeretek olyan tárháza, mellyel csak az igen nagy könyvtárak vetekedhetnének. Annyira, hogy nem egy esetben könyvtárak is felköltöznek a nemzetközi hálózatra, amit a hazai elektronikus könyvtár, vagy a Guttenberg-projekt egyaránt példáz. Szülőként, de akár tanárként is nehéz lenne meghúzni az éles határvonalat, miközben a szélsőségek jól definiálhatóak.

Az ugyanis aligha képezhetné bármely normális lelkületű szülő számára bármikor is vita tárgyát, hogy az internet-pedofilok nem valóak a gyermek csetes ismerősei közé. S bizonyos életkor alatt az alkalmazott szaporodásbiológiával foglalkozó web-oldalak sem kifejezetten a jó ízlés pallérozására valók. Igaz erre talán később sem, de azért legyünk optimisták és tegyük fel, hogy egy bizonyos életkor felett már kellő távolságtartással képes valaki eligazodni az ilyen netes tartalmakban. Amikor is talán nem a nagy népi peep-show lesz az, ami személyes életében a példát fogja szolgáltatni a társas viszonyok során.

Persze, a gyakorlat azt mutatja, hogy az ilyen és még ilyenebb oldalak üzemeletetői sem pusztulnak ki. Tehát van látogatottságuk. De ne legyünk túl prűdek. Ehhez nem kell az internet, hiszen eleinknek sem kellett internet ahhoz, hogy a vörös lámpás házakat megtalálják, felkeressék, és igénybe vegyék szolgáltatásait. Amikor pedig tiltották ezek üzemeltetését, akkor sem csak szende szűzies életmód dúlt az emberiség fennállása óta. Meg előtte sem biztos. A jelenség tehát adott volt, és maradt. Igaz, immár az interneten is. A kérdés azonban továbbra sem az, hogy a gyermeket hogyan tiltsuk el ezektől. A legtöbb esetben ugyanis éppen úgy hozzá fog férni valahogy, ahogy negyven évvel ezelőtt is terjedtek a padok alatt egymásnak átcsempészett pornóújságok.

Ahogy bármennyire is szeretné bármely szülő, a nap 24 órájában nem foghatja a gyerek kezét, és nem kontrollálhatja minden gondolatát. Az, aki ilyesmivel áltatja magát, az valószínűleg amnéziában szenved a saját gyermekkorát illetően. Vagy, és ez a rosszabb, meg is valósít belőle sokat. Akár életfogytig tartó lelki sérülések árán, melyek később a gátak átszakadásával nagyobb bajt okozhatnak, mint a terelgetett és értő figyelemmel felnevelt felnőtt esetében. A kulcs különben alighanem itt van. Az értő figyelem környékén. Ahogy a társadalom egyéb szabályait megtanítjuk a gyermeknek, úgy kellene megtanítani a virtuális világ „közlekedési" szabályait is. Már csak azért is, hogy ne a gyermekkorból már igencsak kinőtt felnőttek körében kelljen mély értetlenséget tapasztalni, ha ezen szabályok szóba kerülnek. Vagy az immár szülővé előlépett egykori gyermek ne álljon értetlenséget sugárzó arccal olyan jelenségek előtt, melyek mindennaposak az interneten.

S amelyek közt van jó, és van nem annyira jó egyaránt. De jobb lenne, ha a szülő, vagy annak ismerethiánya esetén a gyermekkel foglalkozó tanár lenne képes biztos kézzel kezelni az internet világát. Az ugyanis elég régi megfigyelés, tapasztalat, hogy a gyermek előtt csak az tud hitelesen beszélni egy témáról, aki maga is tisztában van vele. Hiába fogja bármely szülő ostorozni a gyermekét, az internetes szokásai miatt, ha maga nem képes példát mutatni. De legalább értőn hallgatni, ha a gyerek előhoz egy problémát. Már akkor, ha előhozza a problémát, amihez a korábban emlegetett bizalom bizony elengedhetetlen, és amely bizalmat a tiltó cenzúrára alapozott ismeretkorlátozás aligha mélyít el szülő és gyermeke közt.

Ahhoz tehát, hogy érdemben lehessen beszélni az internet, vagy tágabb értelemben véve az egész média-világ hatására a gyermeknevelés szempontjából, előbb egészen másról kellene beszélni. A felnőtt társadalom és az internet viszonyáról. Amíg ebben a viszonyrendszerben az esetenként szemforgató, álszent, prűd tiltás, és nem a megértés dominál, addig minden korlátozási kísérlet a veszett fejsze nyele, mellyel botként üthetjük a kultúra nyomát. Nem válik ugyanis hitelessé. Megmarad külső korlátnak, melyet jó buli kijátszani. Pont ellenkező hatást kiváltva, mint amit szánnak a korlátozásnak. Egyébként pedig nagyjából olyan módon, mintha a közlekedési balesetektől a járdáról való lelépés tiltásával szeretnénk megóvni a gyermeket. Mely utóbbiról bárki gyorsan belátná, hogy mekkora butaság. Ha pedig a szabályok ismertekké, megbeszélhetőkké és beláthatókká válnak, akkor a cenzúra akár feleslegessé is válhat.

A szülő szerepére visszatérve, előbb a felnőtt, szülői társadalom fejében kellene változást előidézni. Annak érdekében, hogy az internetet annak lássák ami. Olyan könyvtárnak, amiben pletykalapok, pornókönyvek, regények és kvantumfizikai lexikonok egyaránt előfordulnak. Az ismeret birtokában pedig ne kerülendő fétisként kezeljék, hanem ismerjék a katalógusáttekintés gyors módszereit. Ahogy annak idején a könyvtárosnénitől meg lehetett tanulni. Ha a szülők erre fel vannak készülve, akkor lehet megbeszélni, hogy a média-világ és benne az internet milyen szerepet tölthet be a gyermek életében. Ha tehát valaki tényleg felelősséggel szeretne ehhez hozzájárulni, akkor a felnőttek képzésében lenne érdemes szerepet keresnie. Sokkal előbb, mint a cenzorpiacon. Igaz, dobozokat eladni felkészületlen embereknek mindig gazdaságosabb. Ahogy annak idején is gazdaságosabb volt üveggyönggyel fizetni, mint misszionárius tanítóként megtanítani a gazdálkodásra a bennszülötteket.

Simay Endre István