2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Az érzékelhető felosztása

2 perc olvasás

matis.jpgMátis Rita és Kis Endre kiállítása nyílik a Zsolnay Negyed – m21 Galériában. 2018. január 11-én 17 órakor Muladi Brigitta művészettörténész nyitja meg a tárlatot. Kurátor Hrubi Attila (PhD).

 

Mátis Rita akt festészetének központjában a lét ábrázolhatóságának örök problémája áll, ezt próbálja visszaadni a műteremben vagy a tájban beállított színpadias, erős gesztusokkal telített, drámai vagy idilli szituációkban, melyek megjelenítéséhez „választott tradíciókhoz” nyúl vissza. Cagnacci, Velázquez, Renoir, Vallotton, Bonnard, Ferenczy, Csernus, Konkoly képei arra inspirálják, hogy e nagy elődökhöz hasonlóan, ő is alapvető emberi történéseket jelenítsen meg. Mátis Rita egyúttal festményeinek visszatérő szereplője, néhol megsokszorozva, néhol másokkal együtt jelenik meg a vásznain.

Az alkotó „én” olykor középponti, dramaturgiát szervező szerepet tölt be képein, máskor csak a történetek sztereotip főszereplője. Viselkedése egy abszolút személyes viselkedés, ami a saját maga állapotára vonatkozik, ugyanakkor archetipikus, hiszen az eljátszott történetek minduntalan megismétlődhetnek.

 

Kis Endre festészetének legfőbb mozgatórugója a kettősség. Festményein ellentétes ideológiák feszülnek egymásnak, miközben a realista és absztrakt, hagyományos és digitális, festői és grafikus képalkotói eljárásmódok közötti kapcsolat kialakításának lehetőségét vizsgálja. Montázsszerű kompozícióin a klasszikus festészeti és számítógép inspirálta elemek ütköztetésével drámai feszültséget hoz létre, amelyben a valóság töredezettségében rendet kereső ember egzisztenciális küzdelmét igyekszik tükrözni.

A bibliai témájú képein vallási motívumokat állít szembe jelenkori komponensekkel, így reagálva a számára fontos kortárs jelenségekre. Ez a dialektika grafikáin is nyomon követhető. Ezekben a virtuális valóságtól mentes manualitás, valamint a természeti hatások ugyanolyan fontos szerepet játszanak, mint a számítógépek által alkotott metaforikus tér. A civilizációtól félreeső, kukoricaföldek oltalmában meghúzódó tanyán vagy erdőben készült alkotásait digitálisan újrafogalmazza, így hozva létre a kész művet.

 

  1. január 11. (csütörtök) 17.00

Az érzékelhető felosztása

Mátis Rita és Kis Endre kiállítása

Zsolnay Negyed – m21 Galéria

 

http://www.pecsigaleria.hu/pecsi_galeria_m21_galeria

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.