lakat.jpgA Pécsi Tudományegyetem Külügyi Igazgatóságának szervezésében emléklakat elhelyezésére kerül sor  augusztus 6-án hétfőn 17.00 órakor a Sétatéren, a lakatfalnál, mely  a Hangzhou Normal University hallgatócsoportja számára második alkalommal megrendezésre kerülő nyári egyetemi programnak állított emléket.

 

A lakatot a Hangzhou Normal University 35 fős hallgatócsoportja valamint oktatójuk, a PTE részéről pedig Dr. Tarrósy István külügyi igazgató közösen fogják elhelyezni.

 

A tavalyi nagysikerű nyári program eredményeként idén másodszorra fogadja a PTE a Hangzhou Normal University hallgatóit. A kínai hallgatók a négy hetes ittlétük során anglisztika és neveléstudomány képzésben részesülnek és számos szabadidős program várja őket. Az akadémiai programot a Bölcsészettudományi Kar biztosítja, míg a nyári egyetem teljes körű szervezését a Külügyi Igazgatóság végzi.

 

A hallgatók a tanulmányaik során ismereteket szereznek az Európai Unióról, Magyarországról, fejlesztik angol nyelvtudásukat, valamint megismerkednek a neveléstudomány és a pedagógia alapjaival. A változatos kulturális és szabadidős programok során pedig megismerhetik Pécs kulturális örökségét.

 

A PTE Szenátus által 2016 novemberében elfogadott Nemzetköziesítési Programban kitűzött céloknak megfelelően, a Külügyi Igazgatóság egyre növekvő számú nyári egyetemet szervez. A Hangzhou Normal University a PTE kiemelt kínai partnerintézménye. A cél, hogy minél tartalmasabb legyen az együttműködés és a nyári egyetemi program ehhez kitűnő lehetőséget biztosít.

 

2018 nyarán összesen nyolc nyári egyetem kerül megszervezésre, melyen belül három kínai, egy mexikói és egy japán partnerintézmény hallgatói csoportját is fogadja a Pécsi Tudományegyetem.

 

www.jubileum.pte.hu

 

Lantai József

2 melléklet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük