EuroAstra

Class40

Hip-hop zenészek és popdívák találkoznak a Class FM legjobbjai között: Eminem és Rihanna duóját igyekszik utolérni R. Kelly és Lady Gaga szerzeménye. A Quimby pedig a héten debütált legújabb dalával hazánk mérvadó slágerlistáján.

 

Hip-hop zenészek és popdívák találkoznak a Class FM legjobbjai között: Eminem és Rihanna duóját igyekszik utolérni R. Kelly és Lady Gaga szerzeménye. A Quimby pedig a héten debütált legújabb dalával hazánk mérvadó slágerlistáján.

 

Három helyet javított és a Class40 dobogójának alsó fokát szerezte meg a héten Eminem és Rihanna közös dala. A számos Grammy és más rangos zenei díjjal, valamint egy globális ikon elismeréssel is büszkélkedő rappert nem kell bemutatni, ahogy a nála tizenhat évvel fiatalabb barbadosi származású, díjakban szintén nem szűkölködő énekesnőt sem. A két előadó 2010-ben már bizonyította, mire képesek együtt, ezt igyekeznek most felülmúlni a The Monster című felvétellel, amely a héten a Class FM-en a harmadik.

 

Az Applause után új kislemezzel hódítja a listákat Lady Gaga, ezúttal az R&B királyával, a soul, hip-hop és gospel irányait is egyesítő R. Kellyvel együttműködésben. A track a 80-as évek szintetizátorzenéjét R&B-vel és ütemes elektronikus dallamokkal vegyíti. Kelly elárulta, hogy amikor találkozott az énekesnővel, minden tökéletes volt a közös munka során. Gaga is magasztalta az együttműködésüket:

„Mindig is R. Kelly rajongója voltam, és mivel ez egy igazi R&B dal, úgy éreztem, az R&B királyával kell felvennem. Kölcsönös szerelem volt."

A Do What U Want a leghallgatottabb rádió legjobbjai között a tizennyolcadik.

 

Némafilmsztár lett a Quimby. A zenekar legújabb kislemezéhez készült videó a tízes-húszas évek mozijából „lop" jeleneteket, amelyekbe Kiss Tibiék fehérre mázolt arccal és korhű jelmezben csempészik bele magukat. A Senki se menekül a magyar banda legújabb albumáról, a decemberben megjelent Kaktuszligetről szól, Tibi pedig a „Quimby-világ egyik archetípusának" nevezte. Az új dal a hét egyik friss belépőjeként a Class40 harminchatodik helyén mutatkozott be.

 

Top 10 a Class40-ből:

1. Pharrell Williams – Happy 

2. Calvin Harris & Alesso Feat. Hurts – Under Control      

3. Eminem Feat. Rihanna – Monster 

4. Saturdays – Disco Love    

5. James Blunt – Bonfire Heart         

6. Bastille – Of The Night     

7. Icona Pop – All Night       

8. James Arthur – You're Nobody (Til Somebody Loves You)       

9. Axwell – Center Of Universe       

10. Newik – My Love

 

http://classfm.hu/

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük