2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Csak nevetni, szórakozni!

6 perc olvasás
evad 7

evad 1Nyomot hagyott életünkben a járvány, körülöttünk, és bennünk, magunkban is. Tavaly csonka évadot volt kénytelen zárni a József Attila Színház, most bizakodóbbak és ezzel nincsenek egyedül. Amióta lazultak a korlátok, azt látják – és ez felsugárzik a nézőtérről a színpadra is – a közönség éhes a jóra, nincs más kérése, csak nevetni, szórakozni akar. Az előttünk álló új évadban a művészek ezt megpróbálják teljesíteni.

A tavaly elmaradt bemutatók közül több is a sorárára vár, hogy egy év után végre a nézők elé kerülhessen. evad 2Könnyed, zenés vígjátékkal indul szeptember 11-én az ősz. Latabár Kálmán főszereplésével, 1943-ban készült egy máig sikeres magyar filmvígjáték, az „Egy szoknya, egy nadrág”. Zenéjét Fényes Szabolcs írta, a dalszövegek szerzői között olyan neveket találunk, mint Békeffi István, Kellér Dezső. Most az előadás rendezője biztosíték arra, hogy szem nem marad szárazon ugyanis a színház Örökös tagja, Bodrogi Gyula veszi kézbe ezúttal a „karmesteri pálcát”. Az idei évad különlegességében, a Furcsa pár női változatában, Fehér Anna és Pikali Gerda áll együtt újra színpadra, kettősük garancia a felhőtlen szórakozásra. Megtörtént esemény az alapja egy sodró és keserédes szerelmi történetnek. A „Szibériai csárdás” szolgál majd némi meglepetéssel a nézőknek, mert nem csak Kálmán Imre halhatatlan zenéje, de világhírű operettsláger szövege is nyer némi új értelmet.

nemcsak 1 Nem egyszerű évadon vagyunk túl állapította meg Nemcsák Károly, a színház igazgatója. A számok szörnyűek – mondta: tavaly csak 54 előadást tarthattunk, összesen 16 ezer nézőt fogadhattunk, míg korábban az évi négyszáznál is több előadásunkat 120 ezer néző látta. Szerencsére a 2021-es év első fele jól alakult, sikerült olyan állami támogatást kapni, melynek köszönhetően most, augusztus elsejétől 19 művészt már alkalmazottként szerződtethettünk. Újra van saját társulatunk, melyre 2010 óta nem volt példa! Ez óriási, új lehetőség számunkra. Sok munka vár még ránk, mert a színház műszaki berendezését is fel fogjuk újítani. A technikai lehetőségeink jelenleg egy jól felszerelt művelődési ház adottságainak felelnek meg csupán. Nincs zsinórpadlásunk, oldalszínpadunk, a forgó sem tökéletes, a hang- és fénytechnika is korszerűsítésre szorul. Várhatóan több milliárdos beruházás valósulhat meg úgy, hogy 2-3 következő évad nyári szüneteiben zajlik majd az építkezés – szólt a tervekről az igazgató. Spiró György „Az imposztor” című komédiájának bemutatója január 29-én lesz. evad 3Rendezője, Bagó Bertalan elmondta róla: eredetileg Major Tamás számára készült, és bizonyos értelemben róla szól, ő halála előtt nem sokkal a Budapesti Katona József Színházban el is játszotta a főszerepet. Bogusławski a cári Oroszországhoz tartozó Litvánia lengyel színházába érkezik vendégjátékra, egy sokféleképp és főleg ravasz módon elnyomott városba, ahol a lengyelség számára minden más lehetőség hiányában a színház az élet bizonyítéka, és így sokszorosan túlnő önnön jelentőségén. Valóságos szenvedélyből, igazi szituációkból születik meg benne a humor, ezért kicsit másként tudunk nevetni rajta. Most Bogusławski szerepében Benedek Miklós debütál a József Attila Színházban.  Szokatlan feladat elé állítja Quintus Konrád színészt és rendezőt az Ágacska című gyermekdarab, mert nem a színpadon, hanem az előcsarnokban kerül a – később szerepet is kapó – nézők elé. evad 4A történetben egy platánfáról letörik valami, ami szeretné kideríteni magáról, hogy micsoda. Hosszú vándorútján keresgél, találkozik békával, egérrel, sok minden mással. Azok nem tudják megmondani neki, hogy ő mi, csak azt, hogy nem béka, gomba vagy egér, de az is kiderül a hosszú úton, hogy mindnek van valami baja, amit az ember okoz. Elmennek, megkeresik az embert és ő helyrehozza mindazt, amit elrontott. Azt is elmondja: mindenkinek megvan a helye a világban, és ha megtalálja a helyét, attól lesz kerek a világ. Végül azt is elárulja az önmagát keresőnek, hogy ő az ágacska, az öreg fáról az új hajtás, a tavaszi, zöld reménység, amitől majd az öreg fa újra kinő. Nagyon szép történet, amit még szebbé tesz Darvas Ferenc kitűnő zenéje. Nemcsak rendező, de a színház művészeti vezetője is lesz az új évadtól kezdődően Hargitai Iván. evad 5Ő állítja színpadra Tasnádi István „Szibériai csárdás” című zenés, romantikus játékát. A darab egy valóságosan is megtörtént eset alapján idézi föl, az Első Világháború alatt orosz fogságba esett magyar katonák kalandját, amely során a szibériai hadifogolytáborban, részben fejből, részben pedig orosz-francia fordítási töredékek alapján írt szövegkönyvből, és emlékezetből lekottázott partitúrából bemutatták a Csárdáskirálynőt. Most a József Attila színpadán színészek és valódi muzsikusok fergeteges közös zenélése várható. A rendező véleménye szerint ez a túlélés komédiája, de mindezen túl elképesztő életigénylés, életszeretet van benne, amire most – ebben a járványtól lelkileg, testileg meggyötört világban – nekünk is nagy szükségünk van!  Olyan szorongás tömkeleg gyűlt össze bennünk, hogy a feloldásában a színháznak segítenie kell. Aki a jegyet megveszi, csak nevetni, szórakozni akar! evad 6A „Te rongyos élet…” bizony most egészen másként szól, mást mond, mást jelent nekünk. Lesz októberben egy másik bemutató is – a rendezője ugyancsak Hargitai Iván – a Furcsa pár, női változata. Korábban már hosszan próbálták, egy évadon keresztül mindig elővették, de a bemutatót a járvány újabb és újabb előretörése mindig megakadályozta. A drámairodalomban elég kevés darabban van jó női szerep, végre ez ilyen. A színház vezetői is fontosnak tartják, hogy ki kell mozdulni a falaik közül és ez az előadás talán alkalmas arra, hogy néhány vidéki színházba vagy művelődési házba is el tudják vinni. Pikali Gerda és Fehér Anna megmutatja, mi történik, ha a bohém slendriánság találkozik az elviselhetetlen rendmániával? Amikor két tökéletesen ellentétes habitusú nő egy fedél alá kényszerül? Milyen váratlan, komikus és egyben gondolatébresztő helyzetekbe kerülnek önként vállalt összezártságuk nyomán? Neil Simon sodró lendületű vígjátékából minden kiderül. Reméljük, a járvány az idén már nem szól közbe, nem akadályozza meg ismét a bemutatót!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©