2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Csikágó

3 perc olvasás

tn6_b1243268.jpgNem az USA Illinois-államában fekvő, az agglomerációjával együtt 10 millió lakosú nagyvárosról írok. Hanem Budapest-Erzsébetváros egy kis részéről. Valaha konyhakertek és káposztásföldek voltak a területen, aztán a Millennium (1896) környékén alig két év alatt hatalmas városrész épült fel, nagyjából akkora területen, mint a Városliget.

   A magyar Csikágó szabályos négyzet alakú terület, amelynek oldalait a Damjanich utca -Dózsa György út-Thököly-út és Rottenbiller utca képezi. Az amerikai tempójú gyors építés, a szabályos úthálózat Chicagora emlékeztette Budapest polgárait. Már az építkezés során így nevezte a köznyelv. De nemcsak az építkezés gyorsaságáért. Sok bűncselekményt is elkövettek a területen, lopást, rablást, garázdaságot, késelést. Nappal odajártak a pestiek csodálni a darukat, markolókat, szorgos építőmunkások százait az állványokon. Ahogy egymás után nőttek ki a földből a három emeletes, gangos (körfolyosós) bérkaszárnyák. Ha el kellene neveznem, a díszes homlokzatok miatt szecessziós stílusúnak hívnám az épületeket.

   Drága anyagokra nem volt pénze a beruházónak, de a kapuk többnyire igényes fémmunkák, felettük kis, kívülről is látszó ólomüveg. A környék házainál valójában ez kicsit előkelőbb, az udvarra kétszobás, az utcára háromszobás lakásokat terveztek, és mindegyikbe került saját fürdőszoba, káddal. A lakások bérlői tisztviselők, önálló iparosok, tanárok lettek, már ha meg tudták fizetni a magas bérleti díjat.

   Mikor Bárczy Istvánt Budapest főpolgármesterévé választották, megtekintette Csikágót. Ide iskola kell, ez volt a véleménye. És meg is épült a Hernád-utcai Baross Gábor Általános és Polgári Iskola, a kor neves építésze, Schmidt D. Gyula terve szerint. Most is emléktábla hirdeti a nevét. Az épület kifejezetten igényes, szép példája a századforduló építészetének.

   1926-ban megépült a MABI, a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének kórháza a Péterfi Sándor utcában. Talán a legkorszerűbben felszerelt kórház és rendelőintézet volt Budapesten. Csikágó területén található az Állatorvos-tudományi Egyetem, anno Magyar Királyi Állatorvosi Főiskolának hívták.

   Ma már csak a Csikágó név őrzi a XX. századi állapotokat, már ami a bűnözést illeti. Kapós környék lett, közel a Városliget, jól megközelíthető villamossal, autóbusszal, metróval. Itt található a Bethlen-téri Színház és a Garay-piac helyén egy bevásárlóközpont.

   Békés Pál „Csikágó” című könyve, az író gangregénynek nevezi, a Keleti pályaudvar környékén játszódik, a regény egymásba fonódó szálai nem csupán a pesti Csikágó gangjainak, hanem az amerikai Chicago gengjeinek, szeszcsempészeinek világába is elvezetik az olvasót.

Láng Róbert

https://bookline.hu/product/home.action?_v=_&id=50748&type=22&gclid=CjwKCAjwhOvPBRBxEiwAx2nhLkLFpgPHYSEvmf1jG3zlmywt6CTiL1VthZaxlScC2R2H1QQvnOydkhoCrzsQAvD_BwE   

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©