Decemberben is MÁV Szimfonikusok

Adventi gálahangversennyel búcsúztatja az óévet a MÁV Szimfonikus Zenekar december 15-én, a Zeneakadémián. Emellett természetesen folytatódnak családi programjaik, kamarazenei koncertjeik, valamint az Unokák és nagyszülők hangversenyei sorozat.

 

Adventi gálahangversennyel búcsúztatja az óévet a MÁV Szimfonikus Zenekar december 15-én, a Zeneakadémián. Emellett természetesen folytatódnak családi programjaik, kamarazenei koncertjeik, valamint az Unokák és nagyszülők hangversenyei sorozat.

 

December 1. 19.00

Zeneakadémia

Lukács Miklós-bérlet 3.

Irwin Hoffman 2005-ben vezényelte először a MÁV Szimfonikusokat – olyan sikerrel, hogy azóta is visszatérő vendége a zenekarnak. Solti György előtt ő volt a Chicagói Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, de állandó karmester maradt Solti mellett is. 92 éves, kiemelkedő zenei tudása és vezénylésének szuggesztivitása azonban töretlen. Programválasztása gyakorlatilag borítékolja a sikert; aktuális műsorának mindhárom száma kiemelkedő valamilyen szempontból. A Pastorale szimfóniában Beethoven a természet és az annak közelében élő emberek iránti szeretetéről vall; Ottorino Respighi három szimfonikus költeményben fejezi ki Róma iránti rajongását a zene nyelvén, megidézve a történelem eseményeit is: a római légiók ünnepélyes bevonulását a Via Appia fenyői alatt. Richard Wagner hatalmas zenedrámái között A nürnbergi mesterdalnokok az egyetlen vígopera, noha cselekménye és „üzenete" nagyonis komoly. Itt nem életről és halálról, nem mitológiai hősökről van szó, hanem hús-vér emberekről – ennek megfelelően a dalmű zenekari előjátéka is csupa élet és derű, nem utolsó sorban a zeneszerzői „mesterség" rendkívül magas színvonalú megnyilvánulása.

 

December 3. 10.00 és 11.30

Magyar Nemzeti Múzeum

Unokák és nagyszülők hangversenyei 2.

Valamit szétszedni, majd újra összerakni a legtöbb gyerek kedvenc elfoglaltságai közé tartozik… Mondhatni ugyanez érvényes a zenére is: jobban élvezzük azt a művet, amelynek szerkezetébe kicsit belelátunk, amelynek kapcsán megismerjük, a zeneszerző milyen eszközökkel dolgozik, amikor valamilyen zenei hatást el akar érni. A hangversenyen az egész zeneirodalom egyik legkedveltebb művét, Antonin Dvořák IX. szimfóniáját ismerjük meg ily módon. Dvořák cseh zeneszerző nagyszerű művek egész sorát hagyta ránk. Idős korában meghívták az Egyesült Államokba, hogy a New Yorkban létrehozott új zeneművészeti egyetem első igazgatója legyen. A zeneszerző eleget is tett a megbízásnak, de közben végig kínozta a honvágy. Hazatérése után nem sokkal megírta kilencedik szimfóniáját, amelyben a honvágynak adott hangot, amerikai élményeinek zenei feldolgozása mellett. A dirigens, Károlyi Sándor kétszer áll a MÁV Szimfonikusok karmesteri pulpitusára ebben az évadban. 2013-ban szerezte kitüntetéses diplomáját a bécsi zeneművészeti főiskolán, de már számos sikert tudhat maga mögött. Kevesen tudják, hogy évek óta énekel a bécsi Singverein-ben (Kórustársaság), ahol újabban a vezető karnagy asszisztensének feladatait is ellátja.

 

December 10. 11.00

Olasz Kultúrintézet

Varga László-bérlet 3.

Az ünnepi várakozás, az Advent hangulatához remekül illik Vivaldi örökérvényű hegedűverseny-ciklusa, A négy évszak. A zenetörténet egyik első olyan műve ez, amely szavak nélkül, pusztán zenei eszközökkel ábrázol természeti jelenségeket. Vivaldi az addig ismeretlen vállalkozást azzal igyekezett érthetőbbé tenni, hogy valamennyi évszak-koncerthez megírta egy-egy szonettben az adott mű tartalmát, sőt azt is jelölte, a hangszerek mit ábrázolnak éppen. A négy hegedűverseny hihetetlenül népszerű lett, a mai napig megunhatatlan klasszikusok közé tartozik. A hangversenyen a fiatal hegedűművészek generációjának egyik legtehetségesebb tagja, Nyári László tolmácsolásában hallhatjuk. Karácsony táján szinte minden opera- és balettszínház előadja Csajkovszkij egész estés táncjátékát, a Diótörőt. A balettzene legnépszerűbb részleteiből összeállított szvit a hangverseny repertoár kedvelt műsorszáma Advent idején – nincs ez másként a MÁV Szimfonikusoknál sem. Vezényel: Károlyi Sándor.

 

December 10. 17.00

Olasz Kultúrintézet

Kamarazenei bérlet 3.

Folytatódik a MÁV Szimfonikusok nagy sikerű kamarazenei koncertsorozata Tarkó-Nagymengyi Dóra, a zenekar II. hegedű szólamvezetője irányításával. Ezúttal Astor Piazzolla Oblivion és Le Grande Tango című művét, valamint Bartók II. vonósnégyesét hallhatják előadásukban; szólistaként közreműködik: Kőrösy Miklós (oboa).

 

December 15. 19.00

Zeneakadémia

Adventi gálahangversenyen lép színpadra a MÁV Szimfonikus Zenekar. A Bartók Plusz Operafesztivál estjén Verdi és Puccini operarészleteket illetve zenekari darabokat hallhatnak az érdeklődők, illetve a fesztivál idei operaíró versenyének döntős műveiből hangzanak el részletek. Sztárvendég: Gaston Rivero, közreműködik Silvia Dalla Benetta; vezényel: Federico Longo.

 

http://mavzenekar.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.