Dr Gellai ImreBudapesten sok ma már sajnos elfeledett fürdő is üzemelt a történelem során. Most a XVIII-XIX századiakat vesszük számba. Szerzőnk Dr Gellai Imre az elmúlt héten lett 75 éves.

A szakember pályafutása során, 1955-től számos jelentős pozíciót töltött be a szállodaipar, vendéglátás és turizmus területén. 1983 és 1989 között a Danubius Szálloda és Gyógyfürdő Vállalat vezérigazgatója, majd az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnöke volt, miniszter-helyettesi beosztásban. Napjainkban az egészségturizmus elismert szakértőjeként tevékenykedik, több felsőoktatási intézményben oktat, valamint az Aquaprofit Zrt. főszakértőjeként turisztikai célú fejlesztések előkészítésében és megvalósításában kamatoztatja tapasztalatait. A cikk közlésével kivánunk neki erőt egészséget és sok ilyen történeti cikket(is).

XVIII-XIX. századi fürdőélet Magyarországon Régi budapesti fürdők

Margit-fürdő és a Margitsziget

Az egykori Palatínus nevet viselő szigetből József nádor varázsolt valódi angol kertet. A szigetet az 1848-49. évi szabadságharc után bérbe adták,, ami 1866 végén járt le, és ezzel a sziget ismét a főherceg! család kezelésébe került. József főherceg megbízásából a kor neves bányamérnöke Zsigmondy Vilmos a sziget északi végén a dunaparton felszínre szivárgó melegvizek helyén 1866. december 21-én artézi kút fúrásába kezdett és 1867. május 13-án 118 méter mélységből 43,7 C°-os kénes hévizet tárt fel. Az eredményes kútfúrás után Ybl Miklós kapott megbízást egy fürdő épület megtervezésére.

1869. május 14-én adták át a Margit-fürdőt. A mai szemmel rekordidő alatt tervezett és felépített fürdő építészeti, szakmai szempontból igen sikerült létesítmény volt. Hogy milyen kiváló művet alkotott e téren is Ybl Miklós, az kitűnik Tors Kálmán 1872-ben megjelent "Margitsziget" c. munkájából, ahol a kortárs szemével látatja a Margitfürdőt:

"Az artézi forrás földalatti öblös csatorna által közli meleg vízét a tőle valami 'ötven lépésnyire álló fürdőházzal. Ez a Margitsziget legtekintélyesebb épülete. Nemes ízléssel, ragyogó pompával kiállított épület, melyre sokat utazott, messze világot látott emberek is beismerték, hogy az első helyek egyikét foglalja el Európa valamennyi fürdőházai közt.

Három, homlokzattal derékszögben egymással szembe állított nagyszerű templomhoz hasonlít, melyeknek tornyai merész hajlású kupolává borulnak össze. A kupola dúsan aranyozott párkányai messze kíragyognak a lombos fák közül a nap verőfényében. A homlokzat, 10 garádícsból álló lépcsőzetével, hat sugár oszlopával, művészi alkotásit portaléjá-val, mely fölött aranybetűkkel tündököl e felirat: "Margit-fürdő", szinte káprázatba ejti a szemet, míg a kétfelől elterülő oldalépület két hatalmas szárnyként vonul el két sor öntött üveggel borított íves ablakaival, a felső sor a fürdő tornácát, az alsó a fürdőtermeket látván el szelíden derengő világítással. A fürdő környéke a leggyönyörűbb virágágyakkal van hímezve, miknek művészileg rendezett csopor-tozata és színvegyítéke valóban elragadóan szép. "

A fürdő felépítése után a Margitsziget gyors fejlődésnek indult. Először a kútfúrás fölé egy ivó- és egy inhalációs csarnokot emeltek. A kútból feltörő, a fürdő igényeit meghaladó vízmennyiséget, mintegy mesterséges vízesést kialakítva a Dunába vezették. Gyors ütemben vendéglők, szállodák épültek, kisebb gyógyfürdőhellyé alakítva a Margitszigetet.

A sziget fejlődésében a látogatottságban fordulópontot jelentett, hogy a Margit-híd-ról 1900-ban kiépült a Margitszigetre vezető szárnyhíd, ami állandó szárazföldi összeköttetést biztosított a főváros és a sziget között.

A második világháború harci eseményei teljesen használhatatlanná tették a Margitfürdőt.

Amikor a felszabadulás után a közrend helyreállt és a szigetre az újjáépített hídon már be lehetett menni, és a Margit-fürdőt ért károkat fel tudták mérni, akkor derült ki, hogy az épületen esett károknál jóval nagyobb pusztítást okoztak azok a vandál emberek, akik a fürdő bronz és rézszerelvényeit, valamint berendezéseit szétvertek és elvitték. A színesfém szerelvényeket úgy szedték ki a kádakból, hogy szétverték az eredeti angol gyártmányú porcelán kádakat, amelyek már abban az időben pótolhatatlanok voltak Később, 1957-ben műszaki megfontolások miatt végül is az épület lebontása mellett döntöttek.

Napjainkban, az 1970 -es években épült Margitszigeti Thermal Gyógyszálló működik a helyén.

Erzsébet-fürdő- (Máshol Erzsébet-sósfürdő, illetve Erzsébet királyné gyógyfürdő.)

Az Erzsébet-sósfürdő forrása a legrégibb a budai keserűvízforrások között. Felfedezése 1853-ban véletlennek volt köszönhető.Schleisz György budai polgár volt a tulajdonosa annak a földterületnek, amelyen a sósfürdő állt. Az általa termelt zöldségek öntözésére kutat akart ásatni, mert már nem volt elég az a víz, amit addig egy gödörből merített. A kutat 3 és 1 öl mélységre ásva, abban dús forrásra bukkant, de a víz sós-keserű ízű volt. Reménykedett, hogy a folytonos kimerítés következtében majd a víznek az íze meg fog javulni és ezért azzal öntözte a földjét. Később egy katonatiszt haladt arra, ki megszomjazott és vizet kért. Mikor ivott a vízből, figyelmeztette a tulajdonost, hogy a kút vize ásványvíz. Rövid idő múlva egy nő ugyancsak megízlelte a vizet és azt mondta, hogy hasonlít püllnai forráshoz. Ajánlotta a tulajdonosnak, hogy vizsgáltassa meg szakértőkkel.

Schleisz György tényleg felkereste Unger budai gyógyszerészt, akit megbízott a vizsgálattal. Unger azonnal felismerte a keserűvíz értékét, egyezségre lépett a föld tulajdonosával, Schleisszel és még 1853-ban lerakták a forrás lelőhelyén a fürdő alapköveit és még az év november 14-én már a császári magyar Helytartótanács engedélyével meg is nyílt a fürdő.

A feltárt kutat eleinte Hildegart-forrás-nak nevezték.

1854-ben a területet már egészen Unger gyógyszerész vette birtokába és 1865-ben bekövetkezett haláláig igen sokat tett ennek kihasználása érdekében. A Hildegard elnevezést a királyné tiszteletére legfelsőbb engedéllyel változtatták Erzsébet-forrásra.

"Mélyen elrejtve a budai hegyek között, ott, hol az ősz Gellért-hegynek emelkednek magas sziklafalai, a hegyektől félkör alakban körülövezett kelenföldi síkon fekszik az Erzsébet-sósfürdő. Maga a fürdőtelep egy pompás park árnyékos sétahelyekkel, illatos virágágyakkal, Ízléses facsoportokkal, kitűnő keserűvíz-forrásokkal, díszesen körülvett és befedett kutakkal, fürdő-, lakó- és gépházakkal, gyönyörű villákkal, elegáns vendéglőkkel. Ezen épületek meglehetősen szétszórtan feküsznek a parkban. E tekintetben is előnyösen különbözik az Erzsébet-fürdő a legtöbb világfürdőtől, melyekben – akár csak egy kisvárosban – ház ház mellett áll. Az épületekre árnyékos fák lombsátora borul, a földet ifjú zöldben pompázó bársony gyep takarja, mely mint óriás szőnyeg tarka virágokkal van kíhímezve.

A fürdő levegője tiszta, portól mentes, balzsamos, vize kitűnő összetételű, predesztinálva van arra, hogy gyógyító-, üdülő és nyári tartózkodási hely legyen.

A keserűvízeket rendszerint a piacról szerzi be az ember. Az Erzsébet-sósfürdő az egyetlen hely, hol a keserűvíz a forrásnál magánál használható, ott, hol erejének teljességében felbuzog. Itt a keserűvizet nem csak isszák, de fürödnek is benne."

A fürdő és a többi épület a háború alatt teljesen elpusztult. Napjainkban a Szent Imre kórház működik a területén és tervezik a fürdő és gyógyszálló újraépítését.

Hungária fürdő

Felmann 1844-es leírása szerint a Gampert féle vasfürdő a Terézvárosban, a Nyár utca 215. sz. alatt fekszik. A forrást egy kútnak az ásása közben 1827-ben fedezték fel, és a vize hasonlított a Rumbach fürdőéhez. A fürdő telepengedélyét 1828-ban nyerte el Pest városától. 1838-ban az árvíz majdnem teljesen lerombolta a fürdőépületet, amelyet azonban később sokkal szebben újjá építettek, és a kor minden olcsó követelményének megfelelt. Az udvari helyiségnek jobb felől majdnem a felét foglalta el a tulajdonképpeni fürdő, balról pedig a fürdő kihasználója és a fürdőszolga-személyzet lakása volt, a fennmaradó részt pedig kertészeti berendezésre és a fürdővendégek kényelmét szolgáló pavilonokra használták fel.

1854-ben 12 szobában, 15 káddal működött a fürdő.

A vasfürdő tulajdonosa 1888-ban Müller Károly volt. Ekkor az I. osztályú fürdő 60 krajcárba, II. osztályú fürdő 40 krajcárba került.

A Nyár utca 7. sz. alatti 1896-ig 16 kádfürdővel szereplő fürdő, Hungária-fürdő néven épült ki az 1910-es évekre. Ekkor a fényesen berendezett nagy forgalmú fürdő 4 gőzfürdőből (ebből 2 olcsó népfürdő), 60 kádfürdőből, termálfürdőből és uszodából állt, egyszerre 1000 személy fürödhetett benne. A 30 ezer hektoliter napi vízmennyiséget adó 3 védett kút látta el a fürdőt vízzel.

A Hungária fürdő komplexum a Nyár u. 5., 7., a Dohány u. 42., 44., 46. és a Klauzál u. 6., 8. számú ingatlanból 1880 és 1910 évek között fokozatosan épült ki egy nagy szórakoztató központtá. Megtalálhatók voltak itt a különböző kialakítású fürdők mellett a szállodai elhelyezési lehetőségek, a szórakoztató és vendéglátóhelyek, üzletek és egy nagy mosoda.

Ez az épületegység azzal a céllal került kialakításra, hogy a vidékről feljövő középosztálybeli birtokosok, kereskedők az elszállásolás mellett megtaláljanak minden kényelmet, kiszolgálást, úgy, hogy az épületet el se kelljen hagynunk.

A fürdő üzemeltetését 1955-ben le kellett állítani, mert a medencékben talajsüly-lyedésből eredő repedések keletkeztek. Ezen kívül a főfalakon és a pilléreken is mutatkoztak a süllyedésből származó rongálódások.

A XIX. századi pesti fürdők A Rumbach féle vasasfürdő

Pest város első gyógyfürdője Dr. Rumbach Sebestyén vasasfürdője volt. Rumbach (1764-1844) egy a XVIII. század közepén Magyarországra telepedett vesztfáliai eredetű családból származott. Orvosi tanulmányai után Pesten a Terézvárosban telepedett le, ahol emberbaráti tevékenységet, a rászorultak ingyenes gyógykezelését végezte. 1798-ban Pest tisztiorvosa lett. A városliget és a tüzérségi szertár közötti telkét (a jelenlegi Rudas László és Munkácsy utca kereszteződésében) 1800-ban vette meg, és 1807-ben nyerte el Pest városától a fürdőtartási jogot.

1844-ben Feldmann leírása szerint a dr. Rumbach által 1804-ben felfedezett forrásra épített fürdő "nagyon barátságos és kertektől övezve, 20 tiszta fürdőhelyiséggel" bírt. A fürdőházba bevezetett és ugyancsak vastartalmú kút 10 öl mély és a fürdők számára nagymennyiségű vizet szolgáltatott. A fürdőt a Podmaniczky (Rudas László) utca kialakítása során lebontották.

Diana fürdő

A pesti Dunaparton a császári Királyi Só-hivatal lebontása után a telek egy 356 n. öles részét árverésen 1821-ben Pfeffer Ignác és neje megvásárolta, és 1822. március 28-án a Szépítő Bizottságtól kétemeletes lakóház és a földszinten 18 fürdőszobás fürdő építésére kért engedélyt, amit már 30 nap múlva 1822. április 28-án meg is kapott. Az épület Hild József tervei szerint épült fel. A fürdőrész a későbbi Fürdő utcára (1925-től gróf Tisza István, majd József Attila utcára) nézett, de a bejárás a dunaparti Kirakodótér felől nyílt. A fürdő nagycsarnoka előadások, hangversenyek rendezésére is használatos volt.

A fürdőhöz szükséges vizet a tulajdonos a Dunából vette, még pedig az akkori technikai viszonyok között elmésnek mondható vízemelő-készülék segítségével, amelyet 1823. tavaszán épített meg s még ugyanabban az évben meg is nyithatta a fürdőt. A Pfeffer-féle kádfürdő első neve egyszerűen Duna fürdő volt.

Erről a fürdőről már Kazinczy Ferenc is megemlékezett "Pestre" című töredékesen közölt útleírásában a következőképpen: "A Börsével átellenben egy új négyszeg déli végén, homlokkal Budának, áll a Dunaferdőnek nevezett ház. Kocsisom szinte kényszeríte, hogy itt szálljak ki s nézzem körül magamat az udvarban. Csudámat fogom ott látni'. – úgymond. "

Az 1833-ban megjelent útleírások még Duna-fürdőnek nevezik, a későbbiek már Diana-fürdőnek. Rokken az elnevezés megváltoztatását így magyarázza: "A fürdő oszlopcsarnokában Diana istennő szobra állhatott s innen nevezte el a pesti közönség az újabb néven."

Palugyay Imre az 1852. évi írásában a fürdőről a következőképpen emlékszik meg: "A Diana-fürdő egy-két emeletes épületben, a felső Dunasoron, a Börze-épület közelében, földszint 18 fürdőszobát számlál, melyek egy ernyőzet alatti négyszögben feküsznek. A kádak rézből, néhány fából vannak készítve, a szobák tágasak s kellő világossággal ellátvák, nem különben a kényelemre előkészítettek úgy, hogy méltán az ország legszebb s tisztább fürdői egyikének tartható. E fürdóházban egyszersmind 2 nagy galvanoelectrikai legújabb mód szerint készttett gép van két törekvő fiatal orvos által felállítva, s melyekből galvanoelectrikai folyam valamennyi fürdőszobákon keresztül vezettetik, s nem ritkán bizonyos betegségekben jó sikerrel használtatik."

1855-ben if]. Pfeffer az engedélyt megkapta s így a Diana-fürdő ettől az évtől kezdve már mint gőzfürdő működött, elektromágnes és más egészségügyi felszereléssel.

A fürdőt, látogatottsága miatt 1864-ben bővíteni kellett, azon kívül 1868-ban Pfeffer Ignác két saját találmányi újítással is növelte a fürdő hírnevét ("zuhanyfürdő-készülékkel" és "etetőcsappal", amely találmányoknak bővebb leírása azonban nem maradt ránk) s a fürdő még sokáig meg is őrizte azt.

Heínrích János a Rácfürdő tulajdonosa egy 1888-ban megjelent cikkében megírta, "hogy a Diana-fürdőt a társaság elitje látogatja, kő-, réz- és fakádakban szolgáltatják ki a fürdőket. Egy-egy fürdő ára 1 forint 30 krajcár".

A Pesti Kereskedelmi Bank székházának (jelenleg a Belügyminisztérium) építésére megvásárolta az ingatlant a Pfeffer (Pétery) családtól s az 1900-as évek elején megszűnt közel százéves fennállása után ez a híres pesti fürdő. Azzal, hogy 1925-ben a Fürdőutca nevét is megváltoztatták, minden látható nyoma is elenyészett.

Az Első Magyar Gőzfürdő

Feldmann 1844-ben leírja, hogy a Scheibel féle orosz gőzfürdő a Diana fürdőtől kb. 100 lépés távolságban fekszik az Alstergasseban, a kis Nákó-féle házban.

"Ez a fürdő 4 év óta áll fenn és Scheibel úr magánvállalkozása. Ez a fürdő, eltekintve egészségügyi fontosságától és attól, hogy számos és sokoldalú reumatikus fájdalmak esetén teljesen gyógyító erejű, megérdemli, hogy az emberiségnek nem reumatikus része is látogassa és megtekintse. Mind a két gőzterem, az egyik az urak, a másik a hölgyek részére, a forró éghajlat minden kellemességével el van látva. A gőzteremből -amelynek közepén lépcsőn haladhat fel az ember, egyre forróbb hőmérsékletű helyiségbe, kis kabínettek nyílnak a vetkőzés és öltözés céljára. A rendes fürdőórákban az intézet orvosa mindig kéznél van.

Külön megemlítést érdemel a tulajdonosnak jótékonykodása, amely az intézet fennállása óta évenkínt több mint 1000 fürdőjegyet oszt ki a szegény betegek között a városi tiszti orvosi hivatal útján és a tiszti orvosi jegyzőkönyv szerint ezekkel az ingyenjegyekkel 58 beteg, – itt teljes gyógyulást, igen sokan pedig legalább meggyökeresedett szenvedéseikben enyhülést találtak."

Gschwíndt-fürdő

Már 1853-ban az Üllői úton a József körút sarkán a Mária Terézia laktanyával szemben a Gschwindt-gyárral kapcsolatosan állott a Gschwindt-féle 25 kabinos kádfürdő, amely az akkori idők legmodernebb berendezéseivel bírt. 1888-ban az I. osztályú fürdőkben márványkád, a II. osztályúakban réz-, cinkés fakádak voltak. Ugyanott maláta- és ásványfürdőt is lehetett venni. Azonkívül különlegessége volt a Gschwindt-féle fürdőnek, hogy orvosi részlegvezetője is volt. 1913-ban működését megszüntették, és az épületet lebontották.

Körúti-fürdő

1888-ban nyílt meg az Erzsébet-körűt 51. szám alatt, a Király u. sarkán, a Körúti-fürdő, amelynek akkoriban fényűző gőzfürdője és villamosfürdője, továbbá hidegvízkúrára alkalmas berendezése, gőz-, zuhany-, kád-és pneumatikus fürdőberendezése is volt. A fürdő tulajdonosa 1896-ban Freund Vilmos építész volt, 1914-ben uszodával is bírt, és fangó gyógykezelésre is be volt rendezve. Royal körúti fürdő néven 1944 végéig működött.

A Corinthia Royál szálló felújítása és újra nyitása egyben a fürdő megújulását és nyitását is jelentette.

Az említetteken kívül 1854-ben a következő fürdők – főként a 3 nyári hónapban – működtek:

– A Zarándokhoz címzett Feil-féle vasfürdő a Király utcában, ahol 1853. évi adatok

szerint 10 szobában, 16 kádban több mint 3000 ember fürdött.

– A Kernstok-féle vasfürdő a Hársfautcában, ahol 15 kádszobában 1853-ban

1800-an fürödtek meg.

– A "test mosásra" felsoroltak még a terézvárosi Könyök utcában és a Orczy

féle házban jól felszerelt 2 egyszerű fürdőt is.

1885. évi országos kiállítás útmutatójából arról is értesülünk, hogy abban az évben két malátafürdő is működött Budapesten.

Megszaporodtak a hidegvíz-gyógyintézetek is. A millennium évében a legnevezetesebbek voltak: a városligeti fasorban a Roth- Glück-féle szanatóriumok, a Városmajorban és a Svábhegyen a Vaskovics-féle, a Városligetben pedig a Fischof-féle.

Népfürdők

A főváros népfürdőket továbbá a Dunán tutajokon, illetve pontonokon kialakított úgynevezett Dunafürdőket és a Dunaparton strandokat is fenntartott. A Dunafürdők felállítási helye változó volt.

A népfürdőknek és a Dunafürdőknek mint szociális jellegű fürdőknek az igénybevételét elsősorban a szegény népréteg számára teljesen ingyenesen, vagy olcsón, az önköltséget meg nem haladó díjazás mellett biztosította az állam.

Dunafürdők és Dunastrandok

A pesti nyilvános Dunafürdők múltjára vonatkozó ismereteink a XVIII. század nyolcvanas éveire nyúlnak vissza.

A XIX. századi első adat a 1817. évből származik, amikor Budán a katonai parancsnokság bécsi mintára katonai uszodát létesített. Később azt Pestre helyezték át, és mivel a polgárság részéről is tömeges volt az uszoda iránti érdeklődés, a parancsnokság a hajóhídnál új, tisztán polgári uszodát is felállított, egyelőre szerény keretek között, csupán négy kabinnal. Itt azután 10 krajcárért mindenki megfürödhetett, a katonaság pedig a városnak a partbérlet címén évi egy aranyat fizetett.

A nagy meleg idején túlzsúfolt uszodán 1829-ben Mayer György tehetős hajómester segített, akinek kérelmére a pesti tanács megengedte, hogy a piaristák rendháza előtti parton fürdőt állítson fel. Ez az első Mayer-fürdő a későbbi Lánchíd-építkezés felett, a Szálai-házzal szemben állott. A fürdő árai elég szerények voltak; egy külön fürdő személyenként 8 krajcárt, két személy részére 12 krajcárt, családi fürdőért pedig -elkülönített medencében – egy személy 24 krajcárt, 6 személy 1 forint 20 krajcárt Fizetett. Bérlet személyenként egy hónapra 2 forint 30 krajcár volt.

A katonai fürdő, mely egyszersmind úszóiskola is volt, és a polgári fürdő közötti versengés arra késztette a leleményes Mayert, hogy intézményét polgári úszóiskolává fejlessze. Ezért 1834-ben a pesti előkelőségek aláírásával ellátott memorandummal fordult a tanácshoz, amelyben a horgonyzó állomás helyére, a volt Hacker-féle ácstelep, ekkor már Varga-ház előtt felállítandó polgári úszóiskola engedélyezését kérte.

Ez az első modern értelemben vett uszoda gyalult gerendákon épült és láncokkal, horgonyokkal, cölöpökhöz erősített kötelekkel volt védve a víz sodra ellen. A víztükör két oldalát erős hálók fogták körül; zárt kabinok voltak benne egy vagy több személyre s reggeltől estig a fürdőben egyenruhás biztos, a bejáratnál pedig darabont őrködött a rend felett.

Mayernek a katonai uszodán kívül csakhamar akadt polgári versenytársa is Ullmann Frigyes személyében, aki közvetlenül a Mayer-féle uszoda alatt rendezkedett be. Ugyanekkor kelt életre egy másik vállalkozás is: a Depini-testvérek Dunafürdője, amely a görög templom közelében, a Staffenberger-házzal szemközt nyílt meg és úszómedencén kívül 12 külön fürdővel és 2 nagy társasfürdővel rendelkezett.

Feldmann 1844-ben készült írása is foglalkozik a Dunafürdőkkel: "A legegyszerűbb és a legtermészetesebb fürdőket a Duna nyújtja és Testnek ebből három is jut, mégpedig egy van a híd fölötti részen, kettő pedig a híd alatt. Ezek a fürdőépületek tutajokon nyugszanak, melyeket vasmacskával, láncokkal erősítenek meg úgy, hogy a legmagasabb vízállás legerősebb hullámverésének is ellent tudnak állni. Ezek a folyamfürdők egy idő óta annyira divatba jöttek, hogy az eddig egyetlen fürdő helyett Pest már hármat és Budán egyet építettek.

Megtekintésre méltó még az a biztonsági készülék, amelyet a Lánchíd építője, Clark úr konstruált. Ez egy hatalmas és az egész úszóiskolát magába foglaló kosár, amelyet egy gépezet a víz alá nyom, és amit 2 percen belül a magasba is tud emelni. Minden oldalról teljesen zárt úgy, hogy a szerencsétlenség ki van zárva és a gyenge kezdőket a teljes biztonságérzet bátorítja."

1852-ben Palugyay Imre tudósít a Dunafürdőkről:

"Az egészen szegény néposztályok számára ekkor Pesten a Dunán, mind felső, mind alsó részen a nyáron át kijelölték a fürdőhelyeket, ahol életveszély nélkül lehetett megfürödní. A vagyonosabbak számára pedig fennáll 4 uszoda s két nagyszerű fürdőintézet igen célszerűen s minden kényelemnek megfelelően elkészítve. Három uszoda a férfinem számára a Duna felső részén a főúttól felfelé van felállítva, alól a görög templom ellenében pedig egy kizárólagosan a nőnem számára: ez utóbbi közelében van egyszersmind a két Duna-fürdő is. Ezek, valamint az uszodák is nagy s vastag gerendákból összeállított talpakon, mellyek láncok, s kötelek által egybekapcsolva a vízben vasmacskák által tartatnak; e felületen fekszik azután az épület, mellyben társasági vagy épen magános fürdők a szükséges öltözködési kamarákkal együtt találhatók. Magánfürdők fakosarakból állanak, mellyek talpazata erős, oldalai pedig farostályt képeznek, melyeken a víz szabadon ki, s befolyhat. E fürdők az orvosok által gyakran különbbféle betegségek, vagy ezek előjelei alkalmával orvosságul ajánltatnak, s nem ritkán jó síkerrel."

1910-es években 9 ilyen fürdőt állítottak fel minden tavasszal a Dunán a hatóságilag kijelölt helyen, közülük kettő a főváros által fenntartott ingyenes, egy pedig a Katonaiuszoda volt.

http://www.aquaprofit.com/ Cikkünk szerzője Dr. Gellaí Imre az Aquaprofít Rt. turisztikai főtanácsadója a MATUR Egészségturísztíkaí tagozatának elnöke. A tanulmányt az Aquaprofit Zrt sazivességéből közöltük.