2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Dr. Hautzinger Gyula: Kaszó-Somogy zöld szíve

4 perc olvasás
Május 20-n, szombaton, százak özönlöttek Kaszóra, Nagykanizsától nem messze. . Somogy zöld szíve - ahogy a részvénytársaság honlapja hirdeti - valóban a régió, ha nem az ország egyik legvarázslatosabb tája. Vadászok paradicsoma. Az ok, hogy a kellemes-napos, bár szeles időben ennyi, főleg családos látogatója volt a kis Somogyszobhoz közeli községnek, az évente megrendezésre kerülő Kaszói Állami Erdei Vasút Napja volt. A tízórai rövid hivatalos megnyitó után, amelyet legtöbbünk már a zsúfolásig megtelt nyitott vagonokban hallgattunk végig kigördült a kis dízelmozdony által húzott szerelvény, hogy jól kezelt erdők mellett megtegye rövid útját, a maga nemében a térség, de talán Európa egyik legszebb természeti érdekességéhez, a Baláta-tóhoz.

 

Május 20-n, szombaton, százak özönlöttek Kaszóra, Nagykanizsától nem messze. . Somogy zöld szíve – ahogy a részvénytársaság honlapja hirdeti – valóban a régió, ha nem az ország egyik legvarázslatosabb tája. Vadászok paradicsoma. Az ok, hogy a kellemes-napos, bár szeles időben ennyi, főleg családos látogatója volt a kis Somogyszobhoz közeli községnek, az évente megrendezésre kerülő Kaszói Állami Erdei Vasút Napja volt. A tízórai rövid hivatalos megnyitó után, amelyet legtöbbünk már a zsúfolásig megtelt nyitott vagonokban hallgattunk végig kigördült a kis dízelmozdony által húzott szerelvény, hogy jól kezelt erdők mellett megtegye rövid útját, a maga nemében a térség, de talán Európa egyik legszebb természeti érdekességéhez, a Baláta-tóhoz.

 

Május 20-n, szombaton, százak özönlöttek Kaszóra, Nagykanizsától nem messze. . Somogy zöld szíve – ahogy a részvénytársaság honlapja hirdeti – valóban a régió, ha nem az ország egyik legvarázslatosabb tája. Vadászok paradicsoma. Az ok, hogy a kellemes-napos, bár szeles időben ennyi, főleg családos látogatója volt a kis Somogyszobhoz közeli községnek, az évente megrendezésre kerülő Kaszói Állami Erdei Vasút Napja volt. A tízórai rövid hivatalos megnyitó után, amelyet legtöbbünk már a zsúfolásig megtelt nyitott vagonokban hallgattunk végig kigördült a kis dízelmozdony által húzott szerelvény, hogy jól kezelt erdők mellett megtegye rövid útját, a maga nemében a térség, de talán Európa egyik legszebb természeti érdekességéhez, a Baláta-tóhoz.

 

A kisvasút végállomásánál Ferenc, a szakavatott, nagy tudású idegenvezető várt, aki rövid sétaút keretében aprólékosan elmagyarázta a hazánk tulajdonképpeni egyetlen összefüggő lápjának és környékének állat-, és növényvilágának érdekességeit.

 

Séta közben megcsodálhattuk a több évszázados magányos tölgyeket, amelyek némán szegélyezték az egykor, a keszthelyi Festetics kastélytól, a legenda szerint az Adriáig tartó, a közismerten horvát ősökkel rendelkező főúri család birtokán átvezető, horvát érdekeltségeik felé vezető kocsiutat.

 

Később, a XX. század elején állítólagosan a Habsburgokhoz közel álló Hohenlohe hercegé lett a terület, aki igazi vadászparadicsomot varázsolt a birtokból. Kaszó most is az ország egyik kiemelkedő erdő- és vadgazdasága.

Most ugyan vadat nem láttunk, de gyönyörködtünk a szépen kezelt erőben. Közben egy, a láp szélén álló kilátóhoz érkeztünk, majd európai uniós támogatással épült széles stég-rendszeren sétálhatunk be a nyílt vízzel is rendelkező láp szívébe.

 

Közben érdekességeket hallhatunk vezetőnktől az itt élő viperákról, különleges halakról, békákról és madarakról. No, és a legalább olyan érdekes ragadozó növényekről, vagy itt élő orchideákról. A buja természet oka az országos méretekben is nagy évi csapadékmennyiség, ami élteti az itteni világot.

A központba dél felé visszatérve, a zrt. jóvoltából finom vadhússal készített babgulyás várta a jó levegőn megéhezett vendégsereget. A nap folyamán szinte megállás nélkül szállította kisvonat az érdeklődőket. Az arra kíváncsiak szórakoztató műsorokat nézhettek meg. A kicsik légváron ugrálhattak, vagy használhatták a szépen kiépített játszóteret. De a családok látogatást tehettek a kis vadasparkban is, és akiknek nem volt elég a kisvasutazás, kisebb kirándulást tehettek az újonnan átadott lombkorona tanösvényen.

 

Miért írom le mindezt ilyen részletesen? Mert aki elmulasztotta szombaton a színvonalasan szervezett programot meglátogatni, a jövőben bármikor felkeresheti Kaszót. A zrt. honlapján fellelhető kisvasút menetrendjét figyelembe véve, heti három alkalommal vehetik igénybe a kisvasút szolgáltatásait, és hallgathatják meg Ferenc érdekes előadását.

 

Ha népünnepély nem is, de korrekt éttermi árakon étkezési lehetőség adódik, a központban lévő Főherceg Fogadó éttermében, amelynek étlapja is megtalálható a honlapon. Ha valaki netán több napra is el kíván látogatni, annak sincs akadálya. Én különösen családosan a közeli horgásztó mellett lévő csendes bungalók igénybevételét ajánlanám.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.