Dr. Hautzinger Gyula: Újabb látogatás a maradék Bereg megyében
6 perc olvasásKét évvel ezelőtt még a pandémia eldurvulása előtt már jártunk felfedező úton ezen a Budapesttől közel háromszáz kilométerre lévő csodálatos vidéken. Akkor is, most is Vásárosnaményban a Hotel Hunorban szálltunk meg.
A városon közel sem érződik, a „frontváros” jelleg. Bár a legközelebbi, szinte naponta emlegetett magyar-ukrán határállomástól – Beregsuránytól csak néhány kilométerre van, esetleg a feltűnően több ukrán rendszámú, többnyire felsőkategóriás gépkocsikon és a szállodánkban megnövekedett ukrán vendégeken lehet látni, hogy a túloldalon nagy a baj. Ja, kérem, nemcsak a szegénysorúak menekülnek. Teszik azt a tehetősebbek is, akik nem akarnak alkalmi szálláson, tábori ágyon aludni.
Múltkor nem sikerült eljutnunk pár helyre, ezt szerettük volna most bepótolni, kiegészítve néhány megtekintésre váró új helyszínnel. Számomra legfontosabb volt, folytatni a keleti határszélen a sehol máshol az országban nem tapasztalható sűrűségű kis falusi református templomok bejárását.
Mintha itt megmaradt volna a szentistváni gondolat, a gyakori templomépítéssel kapcsolatban. Igaz, a templomok nagy része a XVI. században református lett, követve a környék urának áttérését. És mint a korábban bevakolt-lemeszelt, mára sok helyen restaurált gyönyörű freskókból látszik, az áttérés, a görög keleti, bizánci katolikus vallásról történt. Mit sem bizonyít ez jobban, mint azt, hogy igenis volt nemcsak a betelepültekkel, de a különféle vallások iránt is kellő tolerancia a római katolikus hitet követő királyi Magyarországon.
Legújabb látogatás sorozatunka a Vásárosnaményhoz legközelebbi Tákos gyönyörű kis templománál kezdtük. Ott, ahol két éve rögtön csalódás ért minket. Megérkezésünk előtt csak pár perccel zárt be és ment el a gondnok. Most okosabban szerveztük az utunkat. Az internet segítségével mindenhol előre egyeztettünk a látogatásunkról. Így mire odaértünk már várt minket Viola néni a templom idegenvezetőként is kiváló gondnoka.
Megilletődve, fejet már csak az alacsony szemöldökfa miatt is lehajtva léptünk be a köznyelven csak „mezitlábas Notre Dame”-ként emlegetett gyönyörűségbe. A bejárat előtt egy kiszolgált újhelyi malomkő szolgál, bizonyítva, hogy a templom „kősziklára épült”. Eredetileg ilyen kiszolgált malomkövek tartották faszerkezetet, bizonyítván – kősziklákra épült, erős vár a mi Istenünk. A miért mezítlábas jelzőre, érdekes magyarázatot kaptunk. Mivel a többi, középkori-újkor kezdeti templomokhoz képes a tákosi egy későbbi, XVIII. századi építmény, ráadásul döngölt falú, cölöpvázas, elképzelhető, hogy a falakat a falu apraja-nagyja mezítlábbal taposhatta. Van nekem is egy vélhető magyarázatom. A szegénynép egy része bizony lehet, hogy mezítláb látogatta a református Isten házát.
Gyönyörű a templom berendezése, a rengeteg keresztszemes hímzésű terítő és a legfontosabb, a mennyezetet borító szépségesen megfestett, az eredeti templom megépítését és annak megépítőjét a többi között megörökítő, a térségre utaló mennyezeti kazetták sokasága.
Tákostól csak néhány kilométer autózásra található a csarodai református templom, amely nagyobb és másabb, még izgalmasabb mint az előző. Erről már két évvel ezelőtt is írtam, most is megcsodáltuk, lefényképeztük a korábban bevakolt-lemeszelt fantasztikus görög keleti katolikus szentek freskóit.
Mivel itt már jártunk, nem sokat időzve a „mosolygó szentek” templomában, tovább indultunk a Beregsurányt Tarpa felé elkerülő következő szép templomot Márokpapin megtekinteni. Szerencsére a kommunikáció itt is működött, mire odaértünk már várt a templom gondnoka és mutatta meg belülről ezt a XIII. században kívül-belül gyönyörű templomot.
Templomok látogatását másnap Lónyán folytattuk, amelyről külön szeretnék beszámolni. Így utunkat folytatva, Tarpát ezúttal elkerülve tovább „csorogtunk’. Át a Tiszán, Szatmárba a múltkor elmaradt szatmárcsekei „csónakos” temetőt megkeresni. Megkeresni, mivel a megtekintésre melegen ajánlott temetőt, kellő útbaigazítás híján most is csak kérdezősködés után sikerült megtalálni.
Kár lett volna ezúttal is kihagyni. A tiszai csónakok formáját idéző síremlékek egyedülálló képet adnak a temetőnek. Ami talán kicsit más a temetőben, Kölcsey Ferenc különben szép, kőből készített hozzá méltó síremléke. A himnuszt itt Szatmárcsekén író költő emlékszobáját most sem sikerült megtekintenünk. Helyette a kertben álló szobrot fényképeztem le.
De tovább, tovább! Mindig is kíváncsi voltam, hogy Petőfi gyönyörű Tisza című versében hol is ömölhet be folyamunkba a megénekelt kis Túr. Idézem a mai napig kívülről fújt sorokat:
„ Megállok a kanyargó Tiszánál.
Ott ahol a kis Túr siet beléje,
Mint gyermek anyja kebelébe…”
Némi kérdezősködés és egy részletes térkép tanulmányozása után megtudjuk, hogy az alig száz kilométerre a mai Romániában eredő nem is olyan „kis” Túr jócskán kanyarogva a közelben három ágra szakad, és Szatmárcseke valamint Nagyar és Vásárosnamény közelében ér s Tiszába.
Helyiek azt ajánlják, hogy a gépkocsival jobban megközelíthető az úgynevezett, a vízszabályozást segítő bukógátnál tekintsük meg a beömlést. A Szatmárcsekéhez igazán közeli Túr gátján autózva közelítjük meg a mesterséges csatornán folyó nem is kis hozamú folyó úgy nevezett „bukógáton” történő beömlés helyét.
Az igazság az, hogy a legenda szerint Nagyarnál állt meg költőfejedelmünk, de a helyiek szerint itt a bukógátnál egyszerűbb a torkolat megközelítése. Úgy gondolom, ez a pár kilométeres eltérés nem változtat a tényeken. Szépséges itt is a Tisza, amely több mint ezer évig volt az a folyónk, amely Magyarországon eredt és ömlött bele a Dunába.
Kirándulásunkat mivel is fejezhetnénk be stílusosan, mint egy finom erre a tájrra jellemző ebéddel a közeli Túristvándi malom melletti kemping éttermében. Kanalazva a káposztás paszulyt sok füstölt hússal, hasonlóan, mint két évvel ezelőtt.