Dr. Hautzinger Gyula:Újból Nagyhatalom Leszünk! (Elmélkedések A 23. FEHOVA Látogatásakor 2016. Február 18-21)

Újból vadászati nagyhatalom leszünk! Hangzott el pontosan Magyarország fővadászának, kormányunk miniszterelnök helyettesének a szájából a FEHOVA (Fegyver, Horgász és Vadász) kiállítás és vásár ünnepélyes megnyitása alkalmából. Ezen hangzatos kijelentés, az 1971-ben hazánkban rendezett nagysikerű Vadászati Világkiállítás 60. évfordulójára, 2021-re tervezett újabb világméretű rendezvény megrendezésének hivatalos szándékát erősítette meg. Vadászati nagyhatalom! Voltunk-e, lehetünk-e, egyáltalán leszünk-e? Ezek a gondolatok kavarogtak bennem, miközben a vásárváros teljesen dugig lévő „A” pavilon kiállítói között sétáltam.

Egyelőre lekötöttek a látnivalók! Előre is elnézést kérek a horgász kollegáktól, de mivel magam is vadászember vagyok, ez alkalommal csak a vadászattal kapcsolatos benyomásaimról fogok beszámolni. Maga a kiállítás nem sokban különbözött a tavalyi hasonlótól. Majdnem minden kiállítót ugyanott találtam meg, ahol tavaly is volt. És kiállítóból volt most is elég! Egy dologban biztosan különbözött a tavalyitól. Mivel nemcsak kiállítás, de vásár is volt, infláció nincs, de az árak mintha emelkedtek volna. Vadász ruhák, cipők, csizmák minden mennyiségben, csak az árak… Bizony, azok magasak. Nem kicsit, nagyon. Akkor ez a része részemről akár kipipálva. Marad a DECATHLON, ahol még mindig közép-kelet európai halandó számára elérhető árakon hozzájuthatok felszerelésem pótlásához.

Nézzük meg a fegyvereket! Abból is volt szép számmal. Na, de milyen áron! Egy havi átlagkeresettel rendelkező jövendő nagyhatalmi állampolgár, már háromhavi béréből vásárolhat is egy közepes minőségű golyós puskát. Ha az olcsóbbat keresi. Ha jobbat, minőségit, bizony két évig is megvonhatja a falatot a szájától. És akkor hol van még a céltávcső, és egy szintén nélkülönözhetetlen kereső optika?

De a vadászathoz szükséges terepjárókkal kapcsolatos helyzet sem különb. A jövő vadászbirodalmának mai vadásza jó lesz, ha minél előbb elkezd kuporgatni. Talán ez alól némileg kivétel, a hazai piacon újból megjelent Lada NIVA terepjáró, amely szemmel láthatóan nem sokat változott az elmúlt negyven év alatt. Bízunk benne, hogy ismert pozitív tulajdonságaiban sem.

Ha már járkál az ember fel és alá, óhatatlanul megéhezik. Nos, ezen a téren sincs nagy változás. Van minden, ami szem-száj ingere, csak ezért is mélyen a zsebbe kell nyúlnia a jövő impériuma polgárának. Pálinka az is van minden mennyiségben. Mintha ez lenne nekünk, vadászoknak mesterségünk címere, és nem az a józanság, amelyet a „közegek” – dicséretesen – társas vadászatainkon ‘oly gyakran ellenőriznek kies hazánkban.

Ennyit a kiállítás, vásári részéről. Ami viszont felemelő-szívmelengető, az a vadászat, mint kultúra megjelenítése. Csontfaragók-fafaragók, ékszerészek, festők, linóleummetsző, és a tárgyiasult vadászattal foglalkozók hatalmas seregszemléje.

És akkor még nem beszéltem a vadászírókról, akik itt is, ott is saját könyveiket dedikálják az irodalom e része iránt érdeklődők számára. És könyvek és könyvek minden mennyiségben. Újak és használtak. Soha nem látott reneszánszát éli a vadászkönyvkiadás. Ebben már bizonyára elértük a nagyhatalmi státuszt.

Mint minden évben, idén is saját standdal rendelkezik a Vadászati Kulturális Egyesület, amelyet húsz évvel ezelőtt, a „hőskorszakban” a tagság bizalmából nekem is volt részem elnökölni. Szép, igényes, negyedszázados jubileumi körpanoráma mutatja be azt az utat, amelyet az egyesület 25 év alatt megtett. Nem beszélve az elődökről, akik sokat tettek valós, ha nem is nagyhatalmi, de szép eredményeinkért.

A FEHOVA csúcsa hasonlóan a korábbiakhoz az a trófea és preparátum kiállítás, amely elámít kicsiket és nagyokat. Ezek közül is kiemelkedik Hídvégi Béla világvadász expoja. Jelentős területet foglal el, amelynek idén leglátványosabb része a „Dzsungel láz” fantázia néven bemutatott kiállítás. Fantasztikus, ahogy Boros Zoltán festőművész segítségével 3D-ben látható a vörös bivaly, holott csak a melltől fölfelé létezik valóságban a trófea.

Hídvégi Béláról itt csak annyit, hogy nyugodtan említhetjük őt a magyar vadászat legnagyobbjaival, Kittenberger Kálmánnal, Széchenyi Zsigmonddal, dr. Nagy Endrével együtt, talán azzal a kis megjegyzéssel, hogy mára a meglőtt trófeák tekintetében valószínűleg mindegyikőjüket megelőzte. Élete teljesítményének elismeréséül idén kapta meg a világ leg-leg-leg rangosabb kitűntetését, a Pantheont, amelyet nyugodtan nevezhetnénk a vadászok Oscarjának is. Az eddigi kilenc amerikai mellett, első európai vadászként Béla részesült ebben a hallatlan elismerésben. Nos, ő biztosan kivívta a helyét a jövendő magyar vadászati nagyhatalom Pantheonjában is.

És akkor vissza az indító gondolathoz. Magyarország, mint vadászati nagyhatalom. Ha voltunk, mert mondtuk, akkor is régen elmúlt az az idő! A „Kádár-korszakban” volt ennek az országnak valamilyen különös borzongató bája. Jöhettek a már a „vasfüggöny mögé” nyugati puskások, és az övékéhez hasonlíthatóan jobbat-szebbet és olcsóbban lőhettek. Mellé egy egyre jobban fejlődő teljes vadászati szolgáltatást nyújtó iparág nőtt ki. Jött is a nyugatnémet kispolgártól kezdve mindenki. Magam is húztam ki német hetven feletti hentesmester által lőtt bikát a bokrok alól. Mindehhez hozzájárult az a természeti csodálatos adottság, ami a Kárpát-medencére jellemző volt. Igen, egyre jobban múlt időben, mert azóta a világ megváltozott. A környezetváltozás, a klímaváltozás megteszi negatív hatását. Szép az amit a köztársasági elnök csinál ezen a téren, csak kétséges az eredmény! Már csak ez is behatárolja, hogy visszatérjen a régi. Az emberi kapzsiság, kizsákmányolás példanélküli. Nem szűkül, nyílik az olló az emberek jövedelmi viszonyai között. Annak idején, közel negyven éve, amikor én fogtam puskát, fiatal pályakezdőként megengedhettem magamnak egy távcsöves puskát, valamivel többért, mint egyhavi keresetem. Vadászati lehetőségem is jobban akadt. Ma, már azért is fizetnem kell, állami területen, száz kilométert is autózva, hogy egy szarvas borjút a területgazda érdekeit védve vadkárelhárításon meglőhessek! Egy-egy jobb nagyvadas területre tagként bejutás több millió forintba, átlagfizetéses példával akár két-háromévi kuporgatás, falat száj elöli megvonásba is kerülhet. Ha számolt a kedves olvasó, akkor a vadászatra eddig, a kezdéshez, már 4-5 évnél tartunk. És akkor még nincs kocsi, sem kijárás a területre és egy lövést sem adott le a jövő vadásza!

Csak két szempontot említettem rövid elmélkedésemben, amely arra utal, hogy az álmok világába tartozik, hogy legalábbis állampolgárai többsége akár csak esélyt is kaphassanak, hogy a jövőben Magyarország Vadászati Nagyhatalom vadászállampolgárai lehessenek.

Mi is marad akkor egyre jobban a jövő vadászat után ácsingózó újabb generációinak legtöbbje számára? Hát az „összeszerelő”, bocsánat, „összeterelő” kapacitás! Mehetnek majd az erdőre-mezőre hajtónak! Igaz, így is részesei lehetnek a sikernek, mint a kecskeméti Mercedes gyár munkásai. Csak a kérdés az, kié is a haszon?