Dr Veres András Szombathelyi Megyéspüspök: A Hit által Már Most Részesülhetünk A Feltámadt élet örömében

A húsvétvasárnap 2007-04-08-án délelõtt Szombathelyen bemutatott ünnepi szentmisén Veres András megyéspüspök hangsúlyozta: mi hívõ emberek a hit által már most részesülhetünk a feltámadt élet örömében. A bûnbánatban megszabadultunk bûneink rabságából, és immár Isten gyermekeinek szabadságában és örömében élhetünk. Törekedjünk megosztani ezt az örömöt embertársainkkal, akik hozzánk hasonlóan részesei lehetnek Krisztus megváltó ajándékának és a feltámadásnak.

Az alábbiakban szószerinti leiratban közöljük Veres András szombathelyi megyéspüspök szentbeszédét.

Krisztus feltámadásának ünnepén, húsvétvasárnap ünnepi szentmiséjében nagy szeretettel köszöntöm a szombathelyi székesegyházban jelenlévõ ünneplõ testvéreimet, és mindazokat, akik hallják és értik szavamat, akik a rádión keresztül kapcsolódnak be ünneplésünkbe!

Már a szentmisére érkezve örömmel üdvözöltük egymást: Feltámadt Krisztus! És hittel válaszoltuk: Valóban feltámadt! Örömmel osztjuk meg egymással húsvét örömhírét, hiszen ez a hit éltet bennünket a hétköznapokban is. A nagyböjti készülõdésünk kegyelmi beteljesülését éljük meg ezen az ünnepen, és szeretnénk másokkal is megosztani hitünk örömét.

Ércnél maradandóbb mûvet alkotni!

Emberi életünk kiolthatatlan vágya a halhatatlanság. Amióta ember él a földön, minden kor emberében, és nemcsak egyesekben, hanem mindenkiben, ott él a földi életen túlmutató élet vágya. Már az õsember korában ezért születtek bizonyos barlangrajzok, ezért van jelen minden kultúrában a túlvilági élet tudata. Nem véletlen, hogy régi elõdeink is kedves halottaik mellé eltemettek használati tárgyakat, amelyekre, hitük szerint, a halálon túli életben szükségük lehet. De még a földi életünket átható becsvágy is, a valami maradandót alkotni akarás is, a halhatatlanság utáni vágyból születik. Nincs ennél motiválóbb erõ az ember számára. Ezt fogalmazza meg már az ókori költõ is, Horatius: Ércnél maradandóbb mûvet alkotok! Minden ember nyomot akar hagyni maga után, s ez azért van, mert érzi, hogy élete nem szûnhet meg teljesen. Ezért a hitetlen ember, aki nem tudja, hogy örök életre lettünk teremtve, valamilyen tárgyi vagy szellemi dologban akarja megörökíteni életét. Nagyon sok képzõmûvészeti, zenei, vagy irodalmi alkotás is ennek eredményeként született.

Nem lenne bennünk ez a vágy, ha nem lenne valós alapja. Számunkra Jézus tárta fel az örök élet titkát. Elõtte csak sejtésszerûen élt az emberekben az örök élet tudata. Jézus nyilatkoztatta ki számunkra, hogy Isten halhatatlanságra teremtett bennünket, saját életében részesít minket. Vagyis életünk Krisztussal az Istenben van elrejtve (Kol 3,3).

Ez a titok viszont sokak elõtt még rejtve van. Úgy kiáltanak naponta, mint Ádám az Ember tragédiájában: Csak az a vég – csak azt tudnám feledni! A célt és reményt vesztett ember kiáltása ez. Nem tud mit kezdeni a kikerülhetetlen halállal, ugyanakkor ott sóhajt benne a halhatatlanság utáni vágy. Én magam is ismerek olyan embert, aki számtalanszor megfogalmazza nemcsak magának: Szeretnék hinni a halál utáni életben, mert így értelmetlen és értelmezhetetlen az egész életem!

Bevallva vagy bevallatlanul, a hitetlen emberben, de a hitében gyenge emberben is, ott él a haláltól, az elmúlástól való félelem, ami a bûn következménye. Egyrészt, mert nem tud mit kezdeni a halált megelõzõ fájdalommal, másrészt, mert az elmúlásban hiábavalónak látja az életet. Az ilyen ember azért nem hisz az élet halhatatlanságában, mert nem ismeri a szeretet elpusztíthatatlan erejét. Az Apostol írja a világirodalom legszebb himnuszában: A szeretet nem szûnik meg soha (1Kor 13,8). A szeretet ível át a földi életbõl az örök életbe, hiszen Isten a szeretet (1Jn 4,16). A bûn mindig a szeretet, vagyis az isteni élet hiánya. Így, aki nem szeret, akiben nincs jelen az isteni élet, az reménytelennek, kilátástalannak látja az életet, nincs meg benne a szeretet örökkévalóságba vonzó ereje.

Jézus, a kereszten való megváltás által, visszavezeti a bûnös embert a szeretet és az élet forrásához, Istenhez. Az Istennel való kapcsolatában visszanyeri az ember a reményt, amely begyógyítja az embertársak iránti szeretetlenség sebeit is. Ezután már felejti, ami mögötte van, és csak az eljövendõk felé rugaszkodik (vö. Fil 3,13). Ezért szólt hozzánk a mai szentleckében a buzdítás: Testvéreim! Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre (Kol 3,1-2).

A feltámadás napját várjuk

Krisztus feltámadt, és benne mi is feltámadtunk. De istengyermeki életünk csak Krisztus második eljövetelekor bontakozik ki a maga teljességében. Addig az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és vajúdik, hogy kiszabaduljon a mulandóság szolgai állapotából és felszabaduljon az Isten fiainak szabadságára (vö. Róm 8,21-22). Addig bizony lesznek, akik hit nélkül, bûneikben vergõdve nem találnak kiutat életük zsákutcájából. Olyanok õk, mint a szobába tévedt darázs, amely nem találja azt a szûk ablakrést, ahol berepült a szobába, s most újra és újra nekirepül az ablaküvegnek, mert látja ugyan a fényt, de nem találja a hozzá vezetõ utat.

Mi, hívõ emberek a hit által már most részesülhetünk a feltámadt élet örömében. A bûnbánatban megszabadultunk bûneink rabságából, és immár Isten gyermekeinek szabadságában és örömében élhetünk. Törekedjünk megosztani ezt az örömöt embertársainkkal, akik hozzánk hasonlóan részesei lehetnek Krisztus megváltó ajándékának és a feltámadásnak.

Testvérek! Csodára képes a húsvéti öröm. Minden látszat cáfolatául, a bûn erejének és a sötétség hatalmának ellenére, életet és fényt tud gyújtani az értelemben és a szívekben. Belon Gellért püspök atya hívta fel erre a csodaerõre a figyelmet egyik elmélkedésében. Ennek megvilágítására a püspök úr hivatkozik Petõfi Sándor egyik versének néhány sorára:

Kedvemnek ha magja volna:

elvetném a hó felett,

S ha kikelne: rózsaerdõ

Koszorúzná a telet

(Egri hangok)

Mit is mond a költõ? Nem azt, hogy ez a mag elõbb megolvasztja a havat és a jeget, és aztán növekszik rózsaerdõvé, hanem megmarad a hó és a jég is, de ennek ellenére kivirul kedvének rózsaerdeje. Ez a mag nem a tavaszi felmelegedett talajból kapja a táplálékot, hanem valami titokzatos, a jégen és a fagyon is áthatoló gyökereken keresztül táplálkozik, és lesz rózsabokorrá. Ilyen a húsvéti hit, a halhatatlanság öröme is. Annak ellenére, hogy földi életünkben még jelen van a bûn és a halál fagya sok ember lelkében, a feltámadt élet rózsabokra virágba tud borulni. Vannak ugyan, akik még tudatlanságban és reménytelenségben élnek örök sorsuk vonatkozásában, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy Krisztus feltámadt és él. Az apostolokhoz hasonlóan ennek legyünk mi is tanúi. Bár ebben a világban még jelen van a bûn, de Krisztus legyõzte a gonoszt. Bár ebben az életben még jelen van a halál szomorúsága, de Krisztus legyõzte a halált, s aki hisz benne, az Krisztussal már feltámadt.

Egy kínai közmondás szerint: Jobb meggyújtani egy gyertyát, mint a sötétségrõl panaszkodni! Ne amiatt panaszkodjunk, hogy milyen gonosz ez a világ, mennyi bûn és erkölcstelenség, mennyi nyomorúság és igazságtalanság van benne, hanem legyen a mi húsvéti örömünk ilyen gyertya, amely bevilágít a bûn és a reménytelenség sötétségébe. Vigyünk vigaszt és örömöt azoknak, akik leginkább szenvednek a sötétség áthatolhatatlannak tûnõ nyomorúságától. Mert ha nem Isten szemével nézzük a világot, akkor egészen biztosan továbbra is csak sötétséget látunk.

A húsvéti gyertya fénye képes új reményt hozni a világba. Tegyünk azért, hogy minden ember megláthassa fényét!

Ámen!

Szombathelyi Egyházmegye/katolikus.hu