Dr. Hautzinger Gyula: Bezárta Kapuit A Jubiláló 25. FeHoVa, A Horgászok-vadászok Nagy Seregszemléje

Az ugyancsak a közelmúltban jubiláló, már félévszázados vásárváros, a HUNGEXPO területén február 15-18 között került idén 25. alkalommal megrendezésre a negyedszázad alatt méltán nemzetközileg is népszerűvé vált FeHoVa, az egyszerűség kedvéért a természetszeretők nagy találkozója.

A népszerűséget mi sem jellemzi jobban, hogy naponta már a reggeli nyitás után csak úgy özönlöttek a látogatók. Legtöbbje, az alkalomhoz illően az erdőt-mezőt járók zöld ruhájában, sokuknak amely egyben a hívatásukat is jelenti , emblémával a karukon. Ezek a reggel érkezők sokszor elismerésre méltóan az ország távoli részeiből, kora hajnali indulással érkeztek, hogy újból részesei legyenek mind annak amit a kiállítás és tegyük gyorsan hozzá vásár évről-évre számunkra nyújtani tud.

Vegyük sorjában, mit is láttunk idén a vásáron! Először is, elnézést kérek horgász barátaimtól, ha vadászember lévén kicsit többet tudósítok az „A” pavilonban megrendezett fegyver-vadász kiállítókról. Itt rögtön meg kell állnom. Maga a jeles esemény is első helyen hozza a kiállítás ”fegyver” megnevezését. Én vitába szállnék ennek a jogosságával. Tény, ami tény a világ szinte valamennyi fegyvergyártója hasonlóan a korábbiakhoz idén is felsorakozott, de lássuk be csak-csak valahol mellékszereplői (igaz, kereskedelmi szempontból nem utolsó sorban) ebben az üzenetét azért talán máshol keresendő expozénak. Szívem szerint, ha nem hagyomány őrzőként nézek erre a címre nekem jobban tetszene a népszerű TV csatorna után ”Fishing and Hunting” vagy magyarul ”Horgászat és vadászat” megnevezés. De ha már a fegyvereknél kezdtem. Van itt az íjaktól kezdve az elöltöltős puskákon keresztül, a modern golyós fegyverekig minden, ami a szem-szájnak ingere, és pénztárcája megengedi. És minden, ami hozzájár, a pár tízezer forintos kereső-, és céltávcsövektől a sokszázezresig.

Magam nyilván jobbára a vadászat tartalmi részét bemutató standoknál időztem. Példaértékűen idén is itt voltak hazánk erdőgazdaságai, amelyek a vadászat mellett egyre inkább a természetszeretők-erdőjárók részére szeretnék mindjobban magukat bemutatni. Mi sem bizonyítja, ezt mint a tömeges túrizmust elősegítő un. jóléti szolgáltatásaik, mint az elmúlt években országosan gomba módra megszaporodott kilátók, esőbeállók, tűzrakhelyek építése, vagy a területeiken található menedékházak, turistaházak rendbehozatala.

De itt voltak a vadászok társadalmi szervezetei, könyvesei, a vadászsajtó képviselői is. Mégis számomra a legkedvesebbek azok, akik magánemberként jelentek meg és hozták magukkal a legjobbat, amelyet számunkra nyújthatnak.

Legelőször említem kedves vadászbarátomat, a szárnyas-, és szőrmés vadak az országban talán legkiválóbb „lépre csalóját”, Őrhalmi Csabát, aki a Magnum standjánál kapott kis asztalánál egy sor síppal a nyakában, már messziről hallhatóan tartotta a megszólalásig hasonló hangutánzásait.

Ebben az évben is a szokott helyén találtam Hídvégi Bélára, a magát világvadásznak nevező, szerintem mára minden eddigi nagyhírű magyar vadászt eredményeiben túlszárnyaló magyar vadászunkat, aki legutóbbi máris nagysikerű könyvét, ”Nagyszénástól a Pantheonig” dedikálta az őt látogatásukkal megtisztelőknek.

Volt itt más is, ami a figyelmemet megragadta. És ez, az alapítványa segítségével bemutatott rendellenes őztrófea mustra, amelyen örömmel fedeztem fel Homonnay Zsombor fantasztikus közel harmincöt éve elejtett irigylésre méltó abnormálisát.

De volt itt árusítással egybekötött könyvbemutató is. Egyre inkább Magyarország vadász-nagyasszonya, a valóban gyönyörű Lipp Adrienn „Diana nyeregben” című könyvét mutatta be pénteken, a Vadász színpadon.

Ha valaki a vadászfelszerelését akarta kiegészíteni, arra is találhatott lehetőséget. A cipőktől a ruhákon keresztül a sapkákig, kalapokig igénye szerint mindent megkaphatott. De ha vadászautóra vágyott, arra is találhatott bőven választékot a tradicionális számba menő Nivától a legkorszerűbb Toyotákig.

Ha éppen megéhezett valaki arra is volt lehetősége, hogy a pavilonok közötti utcasoron lévő butikok valamelyikében a magyar gyomornak kívánatos falatokkal elégítse ki étvágyát. Sajnos, mint évről-évre megfigyeltem ez évben is horribilis árakon. Valahogy az ország ebben a sarkában ellentétben akár a főszezoni balatoni árakkal még mindig napok alatt akarnak a büfé jellegű étkezdék meggazdagodni? De az is lehet, hogy a kiállítás szervezői adják aranyárban a helybérletet. Jó lenne erre is egyszer végre odafigyelni. Még akkor is, ha a most is délben tömegesen ott étkezők, „egyszer, egy évben megengedhetjük magunknak” alapon ették a valóban finomságokat.

Végezetül, mint a bevezetőben is említettem, vadász létemre nem azonos súllyal néztem meg a ”G” pavilonban lévő horgászati kiállítást. Igaz, valamikor magam is apámat követve ”ifjú horgászként” kezdtem, de kicsit nagyképűen azóta – továbbfejlődtem. Tény, ami tény, úgy látszik sokan voltak hasonlóan, legalábbis a kiállítás látogatottságát figyelve. Horgászbarátaink vigasztalásául nincs két hét, és csak az övéké a terep. Mindenesetre, az akár a 25. évfordulóját ünneplő FeHoVa szimbólumaként is tekinthető, a huszonöt-éves, kétméteres és hatvankilós óriás harcsát megörökítettem a kedves olvasók számára.