Elhunyt dr. Szalontai Éva

Amikor hetekkel ezelőtt utoljára beszéltünk, mi lett volna a téma, ha nem az Életmód Nap. Egyik kedves gyermeke, szeretett közössége, a mi kis családunk számára évekkel ezelőtt megvalósított álma. „Rakoncátlankodott az egészségem, de már jobban vagyok, és júniusban meglesz a hatodik. Szervezem, s máris neves előadók mondtak igent a felkérésemre".

Aztán kapott egy jól megérdemelt kitüntetést, Arany Érdemkeresztet nem adnak akárkinek. Gratulálni akartam, de nem vette fel a telefont. Rosszat sejtettem. Érdeklődtem. Kaptam híreket. S nem voltam tőlük boldog. Most pedig nagyon szomorú vagyok.

Több mint 20 éve ismertük egymást. Egy cikkemre reagált, s megkérdezte, hogy az általa „istápolt" baráti társaság kiadványába elhelyezheti-e? Az „igen" óta voltunk kapcsolatban.

Egyszer egy küldöttgyűlésre érkezve megállt autójával a bejárat előtt keresztben. – Éva Drága! Nem fogja zavarni az udvarba behajtani szándékozókat? – kérdeztem tőle. Gondolkodott kicsit, aztán kiment a kocsihoz, s pár centivel előrébb állt. Nem szólt senki neki a kis manőverezési kényszer miatt. Sokan szerettük, tiszteltük.
Gyakran hívott. Ha elutazott szólt, amikor visszajött invitált az általa szervezett újabb rendezvényekre, kérdezett, biztatott, segítséget kért, tanácsot adott.
Kizárólag a betegségéről nem beszélt. Nem akarta, hogy féltsük, nem gondolta, hogy az másra is tartozik. Birkózott, s eddig mindig megbirkózott vele. Most az a fránya, senkit nem kímélő kór győzött. Miért?

Tudtuk, hogy beteg. De ismertük akaraterejét is. Mozgatva lelkes kis csapatát, az életmód szakosztály igen aktív gárdáját, a kórházból is rajta tartotta szemét az újabb Életmód Napon. S egy héttel az esemény előtt… elment. Máris nagyon hiányzik!

Emlékét megőrizzük! Munkáját folytatjuk! De már soha nem akkora lendülettel, s főleg nem vigyázó szemei előtt, mint idáig. De fentről még vigyázzon ránk! „Szóljon", ha valami nem úgy zajlik, ahogy szerette volna mindig! Mert a tökéletesre törekvés mindig ott volt minden cselekedetében.