Elindul Magyarország legnagyobb nemzetközi online könyváruháza

Az idén 22 éves Bestsellers nemzetközi könyvesbolt több, mint 3 millió kötettel októberben elindítja online webboltját.

Az idén 22 éves Bestsellers nemzetközi könyvesbolt több, mint 3 millió kötettel októberben elindítja online webboltját.

A Bestsellers Budapesten az Október 6. utcában 1992 óta áll az olvasók szolgálatában. Az ember 22 éves korára éppen nekivág a nagybetűs életnek. Egy könyvesbolt életében a 22 év sokkal komolyabb kort jelent.  Az a tény, hogy a Bestsellers a kezdetektől ugyanazon a helyen működik, sőt az évek alatt a legnagyobb nemzetközi könyv- és magazinterjesztővé lépett elő hazánkban, a szakértelemnek, az ügyfélbarát kiszolgálásnak, a megbízható színvonalnak és a nem mindennapi működési modellnek köszönhető.

 

A siker nyitja, hogy a hagyományos békebeli kiszolgálás szabályait betartva szakértelemmel összeválogatott, naprakész árukészlettel várják a vásárlókat. Személyesen ismerik a vevőik nagy részét, amely igen ritka a mai piacon, éppen ezért külföldről is jönnek visszatérő vásárlók.

Tony Lang, a könyvesbolt vezetője, az évek során olyan üzleti modellt fejlesztett ki, amelyben az eladók tulajdonosokká váltak. A tulajdoni hányaddal motivált eladói minta bevált, a legtöbb munkatárs már a kezdetektől itt dolgozik, bolt pedig az évek során megőrizte pozícióját a piacon és a kemény verseny ellenére egyre nagyobb szeletet hasít ki a nemzetközi könyveladás tortájából.  

Az utóbbi években azonban a vásárlói szokások megváltoztak, a kereskedelem egy része az internetre vándorolt. Az eladások bizonyos százaléka egy ideje már a Bestsellersnél is online kereskedelem útján zajlik, de az értékesítés eddig professzionális online rendszer hiányában elsősorban levelezés segítségével, valósult meg.

Idén, a bolt 22. születésnapján, egyéves fejlesztői munka nyomán a könyvesbolt elindítja nemzetközi online könyváruházát az bestsellers.axio.hu elérhetőségen, ahol több millió kötetből válogathatnak az érdeklődők, és választható szállítói és fizetési feltételekkel, vagy akár helyszíni átvétellel kézbesítik ki számára a rendelt köteteket. Az igények és trendek alapján a bolt olyan piaci rést próbál kitölteni új szolgáltatásával, amelyre egyre nagyobb igény van a hazai könyvpiacon. A nemzetközi online könyvkereskedő cégek, mint például az Amazon, nem rendelkeznek hazai irodával, ez nehezíti a szolgáltatás gördülékenységét. Állandóan frissülő, esetenként az Amazonnál is szélesebb adatbázist pedig egyetlen hazai online könyvkereskedő cég sem tudott megszerezni a Bestsellersen kívül. A rendelés a Bestsellers rendszerén keresztül gyorsabb lesz, mivel hazai piacról rendel az olvasó, saját nyelvén is kiszolgálják, a vásárlásról azonnal számlát kaphat, és ha az országon belül nem akar szállítást fizetni, személyesen veheti át a rendelt könyvet a boltban, ahol további hasonló kiadványokat ajánlanak a szakértő eladók. Itt nem fordulhat elő, hogy a sérült árut ki kell fizetni, és a vám ügyintézés sem terheli a megrendelőt. Magyarországi rendelés esetén pedig – ellentétben a versenytársakkal – a fizetés átvételkor történik.

A Bestsellers specialitása lesz az „Early Export" vagy „Open Market Edition" kiadványok terjesztése. Ezek azok az amerikai és angol kötetek, melyek hazai kiadásuk előtt jelennek meg Európában. Ez azért lehetséges, mert az európai piac mind az amerikai, mind a brit kiadók számára szabad piacnak minősül, így az ilyen kötetek előbb lesznek a Bestsellers.hu oldalán elérhetőek, mint például az Amazonon.

A Bestsellers meglepetése a vásárlóknak, hogy az online üzletnyitást október 10-én, 11-én és 12-én 22%-os, minden könyvre vonatkozó születésnapi engedménnyel ünnepli.

A jövő tervei között további akciók és rendszeres válogatások szerepelnek egy-egy híres író ajánlásával, és a nemzetközi könyvpiac színes palettáját tematikus napokkal, rendezvényekkel fogják a hazai olvasóközönséghez eljuttatni. A Bestsellers a bolti eseményeken kívül rendszeres akciókkal és hűségkártyával szeretné idecsábítani, olvasóvá, idegen nyelven olvasóvá nevelni a könyvszerető generációkat az elkövetkezendő években.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.