2024.október.05. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Élő nemzeti kincsek Koreából

3 perc olvasás

0program_05_legyezotanc.jpgHarmincöt fős nagyzenekarral mutatkozik be a koreai zenés-táncos hagyományokat népszerűsítő Yeonjeong Koreai Hagyományos Zenei Központ április 24-én Budapesten.


A Koreai Kulturális Központ és Daejon Város Yeonjeong Koreai Hagyományos Zenei Központja KOREA FANTASY címmel tradicionális koreai zenés-táncos estet rendez április 24-én a MOM Kulturális Központban. A magyar közönség bepillantást nyerhet Korea sokrétű kulturális örökségébe. Az érdeklődők az esten megismerkedhetnek az udvari, népi, ütős (samulnori) zenei műfajokkal, a koreai népi operával (pansori) és a hagyományos táncok jellegzetes darabjaival. A pansorit 2003-ban az UNESCO felvette az emberiség kulturális örökségének listájára. Ma már csak öt eredeti phanszoriművet ismernek. Ezek közül a legnépszerűbb Csunjang éneke, amit filmre is vittek, de manhva (képregény) is született belőle, és amiből egy részletet hallhat a közönség a budapesti előadáson is.

​ 

Az előadás során Kong Woo-young karmester vezetésével hagyományos koreai húros, fúvós és ütős hangszereken játszó művészek, összesen harmincöten biztosítják az élő zenei kíséretet. A hagyományos koreai hangszereket három csoportba sorolhatjuk: húros, fúvós és ütős hangszerek. Húros hangszerek: gayageum, geomungo, haegeum és ajaeng. Fúvós hangszerek: daegeum, piri és sogeum. Ütős hangszerek: kwaengwari, jing és buk.

​ 

Kong Woo-young 2015 óta áll a Daejeon Város Yeonjeong Koreai Hagyományos Zenei Központ élén, mint művészeti igazgató és karmester. Nyugati zenére szakosodott karmesterek felkérésével és más módszerekkel rendszeresen kísérletez azzal, hogy miként tegye befogadhatóbbá hagyományos koreai zenét a nyugati zenéhez szokott emberek számára. Munkája során különös hangsúlyt fektet arra, hogy a helyi lakossággal megszerettesse a hagyományos koreai zene rendkívül sokszínű örökségét. Mára Daejeon város kulturális programjai között a legnépszerűbbek közé tartoznak a Zenei Központ által szervezett hangversenyek.

​ 

Daejeon Város Yeonjeong Koreai Hagyományos Zenei Központja az ötödik legnagyobb dél-koreai város, Daejeon (ejtsd: Tedzson) önálló társulata. Daejeon Város Yeonjeong Koreai Hagyományos Zenei Központja 1981-es megnyitása óta kiváló tradicionális és modern zenei előadásai révén a koreai tradicionális zenei örökség egyik legmeghatározóbb továbbvivője. A központ jelenleg 82 főt foglalkoztat, köztük hangszeres zenészeket, ének- és táncművészeket, valamint adminisztratív munkatársakat, emellett kiváló helyszínt és technikai felszereltséget kínál a hagyományos műfajokat életben tartó zenés, táncos és színházi előadások bemutatására.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.