Az Európai Parlament plenáris ülésén 2008. november 18-án Harangozó Gábor írásos hozzászólást nyújtott be A Bizottság jogalkotási és munkaprogramja-2009 vitájához. A vita során a képviselők elsősorban a válság kezelésével foglalkoztak.

  Az Európai Parlament plenáris ülésén 2008. november 18-án Harangozó Gábor írásos hozzászólást nyújtott be A Bizottság jogalkotási és munkaprogramja-2009 vitájához. A vita során a képviselők elsősorban a válság kezelésével foglalkoztak.


     A jelen válság nem egyszerűen a vak kapitalizmus egy apró zökkenője, ahogy az utóbbi időben hallani lehetett, hanem egy remek alkalom arra, hogy létrehozzunk egy sokkal hatékonyabb, valamint legitim pénzügyi és felügyeleti szabályozást: Végre humanizálhatjuk a kapitalizmust! – jelentette ki a szocialista EP képviselő.

    Harangozó Gábor hozzászólásában felhívja a figyelmet arra, hogy a válság nem csak a bankok és nagy vállalatok számára jelent veszélyt, hanem a polgárok számára is napi problémát okoz.

Európán belül is vannak térségek ahol eddig is kilátástalan volt az élet. A gazdaság rendbetétele mellett konkrét megoldásokra kell összpontosítanunk a leginkább kiszolgáltatottabbakért! Azokért, akik a leginkább szenvednek és fognak szenvedni a válság hatásaitól, azokért, akik a leginkább szembesülnek a gazdasági és szociális nélkülözéstől.

    A képviselő korábbi, nagy többséggel elfogadott parlamenti jelentése is a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásáról szintén ezt a célt szolgálta. A jelentés szerint uniós szinten, elkülönített pénzügyi kerettel kell segíteni a leszakadó kistérségeket, mivel azok önerőből képtelenek a felzárkózásra.

     Ha nem vesszük figyelembe a hátrányos helyzetű területek súlyosbodó problémáját, akkor szembesülni fogunk azzal, hogy az átlag túléli a válságot és újra gyarapodni fog, de a nyomort hosszú időre állandósítjuk. A válság kezeléséhez fenntartható megoldásra van szükség, és ha ehhez át kell alakítanunk a világot, akkor sokkal igazságosabbá, emberibbé és racionálisabbá kell alakítanunk. – zárta beadványát Harangozó Gábor.

(MSZP)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük