ErKell nekünk!
Valóban kell nekünk az Erkel Színház! Régóta nélkülözzük a remek akusztikáját.
Valóban kell nekünk az Erkel Színház! Régóta nélkülözzük a remek akusztikáját.
Nem kell lebontani az Erkel Színházat! Nem életveszélyes, de erősen javításra szorulnak a színpadot kiszolgáló részlegek, hogy a jövő kulturális találkozóhelyévé válhasson. Az épület rekonstrukciójára a kormány határozata alapján összesen 1,8 milliárd forintot irányoztak elő. Ebből idén 100 millió forint költhető el, amíg 2012-ben 1,7 milliárd forintból megújulhat. Átadását „születésének" 101. évfordulójára, 2012. december 8-ra tervezik.
Most viszont az épület 100. évfordulójára gyűltünk össze. Mindenki kapott egy-egy fehér sisakot a bejáráshoz és az ünnepi torta elfogyasztásához, amelyet Kováts Kolos operaénekes, Mozsár István ügyvezető igazgató, Ókovács Szilveszter miniszteri biztos és Héja Domonkos főzeneigazgató vágott fel, méghozzá azzal a díszes színpadi karddal, amit Kováts Kolos a Bánk bán című operában II. Endre királyként viselt. Az újságírókat elkísérte az Operaház néhány neves énekese: Rost Andrea, Komlósi Ildikó, Marton Éva, Miklósa Erika, Lukács Gyöngyi, Fekete Attila és mások.
Az Erkel Színház Népoperaként éppen 100 éve, 1911-ben épült fel Márkus Dezső igazgató karmester megrendelésére a Tisza Kálmán (majd Köztársaság, most II. János Pál pápa) téren, 3200 néző számára. Ezzel máig az ország legnagyobb teátruma lett, remek akusztikával. Építészei a korszak legjobbjai: Márkus Géza, Komor Marcell és Jakab Dezső voltak. Az építkezés 9 hónapig tartott, amíg az Operaházé 9 évig! Utóbbi persze jóval díszesebb, az Erkel szinte dísztelen, csupán Pór Bertalan freskója ékesítette a színpadnyílás feletti falat. Az épület külseje-belseje egyaránt igen egyszerű. Eredeti célja szerint állandó társulattal, magyar nyelven, főleg magyar szerzők műveit játszották. A nyitóelőadáson először Erkel Hunyadi-nyitánya hangozott el. Műsorára tűzött prózát, balettet és operettet. Itt kezdődött el Honthy Hanna karrierje is. A legolcsóbb jegy akkor 50 krajczárba került.
Az elmúlt száz év alatt fellépett a színpadán mindenki, aki számított a világban: Fjodor Saljapin, Benjamino Gigli, Jeritza Mária, Mario del Monaco, Placido Domingo, Luciano Pavarotti, Montserrat Caballé, Renata Scotto, José Carreras, Jevgenyij Nyeszterenko, Jelena Obrazcova, Dietrich Fischer-Diskau, Ella Fitzgerald, Benny Goodman, Yves Montand, Gilbert Bécaud és mások. Vezényelt a falai között Bartók Béla, Bruno Walter, Arturo Toscanini, Wilhelm Furtwängler, Kálmán Imre, Ferencsik János, Lamberto Gardelli, Rico Saccani, Jurij Szimonov stb. A híres együttesek közül megfordult benne a Milánói Scala, a Bécsi Filharmonikusok, a New York-i Filharmonikusok, a párizsi Opéra Comique, az orosz balett vagy a japán kabuki színház. 1914-ben itt mutatták be először a Parsifalt. 1956. október 22-én lépett fel színpadán utoljára Cziffra György Bartók 3. zongoraversenyével, és másnap a művész disszidált.
Az épület funkciója és neve gyakran változott: 1917-től Városi Színháznak hívták, a 30-as években még bokszmeccsek helyszíne is volt. 1940-45 között Magyar Művelődés Házaként mozielőadásokat tartottak benne. A II. világháború után megosztotta az Operaház repertoárját. 1951-től az Operaház kezelésébe került. 1953-tól az Erkel Színház nevet kapta. 1980-84 között az Operaház felújítása miatt csak itt játszottak operaelőadásokat. A 2007-8-as évadban búcsúkoncerttel zárt be l, azóta az operák második játszóhelyévé a Thália Színház vált.
A jelenlegi rekonstrukció lehetővé teszi forgószínpad beépítését, a díszletmozgatás gépesítését és a színpad mögötti (backstage) helyiségek felújítását. Kiemelt szempont, hogy már gondolnak a későbbi modernizáció lehetőségére. Az emeleti büfé két híres és 209 óta műemléki védettséget élvező freskója, Bernáth Aurél alkotása (Az ember tragédiája és a Szentivánéji álom címűek), amelyek csak 1973-ban kerültek a falakra, s most kiderült, felcsavarhatóak a felújítás idejére. Jelenleg az Operaház díszleteit az előcsarnokban tárolják.
2012. február 18-án Erkel Estély címmel jótékonysági aukciót rendeznek a jelmeztár híres darabjaiból az újjáépítés javára. A www.opera.hu honlapon pedig elkezdődik a visszaszámlálás, ami mutatja az időt, mennyi van még hátra az átadásig. A férőhelyek száma a kényelem kedvéért 1953 darabra csökken.
Minden operakedvelő csak azt kívánhatja, hogy még további száz évig éljen és működjön a csodálatos, nagy múltú Erkel Színház! Erkell nekünk!
DOBI ILDIKÓ