2025.augusztus.23. szombat.

EuroAstra

Pénteken nyitotta meg kapuit Európa legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói kiállítása, az IGW Berlin. Az idén 90. alkalommal megrendezett agrár seregszemlén 65 ország 1660 kiállítója vesz részt, s a tavalyi évhez hasonlóan idén is több mint 400 ezer látogatóra számítanak...
Ünnepélyesen felavatták, így hamarosan forgalomba állhat a MÁV-START azon TRAXX mozdonya, amelyet a „Ha nagy leszek, vasutas leszek!" című gyermekrajzpályázat győztes alkotásai díszítenek. A pályázatot holtversenyben megnyerő 9 éves, budapesti Haidekker Zsófia, illetve 12 éves, zagyvarékasi Farkas András rajzai alapján készült grafikák a jármű két oldalát ékesítik. A vasúttársaság 8-12 éveseket érintő,...
Szűcsborus JánosSzűcsborus JánosA magyar színházi és cirkuszművészet technikai oldaláról mintegy hetvenen kutatták a mozgóképes megoldások jövőjét az I. FeleVízió Szakkonferencián. A Magyar Teátrumi Társaság és a SzínházTechnikai Szövetség közös rendezvényén a marketingtől a színpadi megoldásokig számos megoldást megvitattak a résztvevők.

 

Az Electrolux csatlakozott a Google Early Access programjához, hogy az internetcég Brillo operációs rendszerét és Weave kommunikációs protokollját alkalmazza intelligens háztartási készülékek fejlesztéséhez. A CES elektronikai kiállításon az Electrolux több okos sütőt is bemutatott, többek között egy olyat is, ami már a Google...