Olyan jó híreket hallani manapság milliós pályázatok elnyeréséről. Elhatároztam, én is belevágok. Még nem tudom, hová nyújtom be, majd csak találok egy illetékest, mindenesetre készülök. Szociálpszichológiai témára gondolok. A címét is kitaláltam. „Magyar nőideál a XX. század ötvenes éveiben.”
EuroAstra
Öt jó tanács Lakatos Márktól, hogyan hozhatunk ki még többet egyéni stílusunkból. Ahogy a külsőnk, úgy a személyiségünk, sőt az ízlésünk is változik idővel, ez pedig természetesen öltözködésünkben is megjelenik. Megváltoznak az igényeink, ugyanakkor szeretnénk lépést tartani a változó trendekkel, melyek között sokszor nem egyszerű eligazodni, ezért a téma szakértőjéhez fordultunk tanácsért.
Az FKF Nonprofit Zrt. (FKF) széleskörű nyereményjátékot indít 2018 nyarán a szelektív hulladékgyűjtés fővárosi népszerűsítésére. A nyereményjáték egyrészt a budapesti lakosság felvilágosítását célozza meg, míg a szelektív hulladékgyűjtésben élen járó lakóközösségeket több millió forintos összeggel jutalmazza meg.
2018 őszén útjára indul a 2. Budapest Art Mentor program, amelynek egyedi célja, hogy évente kilenc képzőművésznek lehetőséget teremtsen a hazai és nemzetközi művészeti szcéna megismerésére és az abba való belépésre.
Családbarát Egyetemként az Óbudai Egyetem számos intézkedésével törekszik arra, hogy hallgatói és munkavállalói számára segítse a munka és magánélet összeegyeztethetőségét.
Nyolcadik helyen végzett a magyar csapat a Bocuse d’Or Torinóban megrendezett európai válogatóján. A húsz résztvevő országból tízen jutottak tovább a világversenyre. A dobogón Dánia (3. hely), Svédország (2. hely) és Norvégia (1. hely) végzett.
Gíza a mai egyiptomi főváros, Kairó közvetlen közelében helyezkedik el. Tulajdonképpen Kairó elővárosa. A gízai piramisok egy mészkőplatón, a Mokattam-fennsíkon állnak, az ókorban innen bányászták az építkezésekhez a követ. A kőbányászat az elmúlt 4500 év folyamán is megmaradt. Gíza nemcsak a piramisok, hanem könnyű megközelíthetősége miatt elsődleges turistacélpont volt már az ókorban is.
TESCO BUDAÖRS A vásárlói igényeket szem előtt tartva a Tesco megújította budaörsi és csepeli áruházát. Az átalakítás során az üzletek nemcsak új dizájnt kaptak, de a vásárlói tér optimalizálásával mostantól a bevásárlás is kényelmesebb lesz. A felújítás során több részleg is új bútorzatot kapott, megújultak az önkiszolgáló kasszák, sőt, ősszel mindkét áruházba új bérlők is költöznek.
A TCL Communication, a BlackBerry globális licencpartnere ma bemutatta a KEY2-t. A készülék a BlackBerry okostelefonokra jellemző ikonikus kivitel és minőség mellett most a világ legintelligensebb billentyűzetét, akár kétnapos akkumulátoros üzemidőt és a legmagasabb szintű adatvédelmet kínálja, a mai igények szerint újragondolt kialakítással és funkciókkal.
A mozgásszegény életmód számtalan egészségügyi problémát okozhat, vagy már meglévő gondokat erősíthet fel. A rendszeres testmozgást ezért mindenkinek ajánlott beépíteni a mindennapokba úgy, hogy az megfeleljen az adott betegség adta lehetőségeknek.
Az MNB fogyasztóvédelmi fókuszában a lakáshitelek kamatának alakulása, a fix kamatozású kölcsönök ösztönzése, s a fogyasztók hitelszerződés előtti tájékoztatása áll – olvasható az MNB friss fogyasztóvédelmi jelentésében. A biztosításoknál a díjak, költségek átláthatóságát előíró szabályok betartatása, a tőkepiacon pedig a MiFID II. tájékoztatási szabályainak alkalmazása kiemelt cél. Fel kell hívni az ügyfelek figyelmét a pénzügyi felügyelés hatókörén jellemzően kívül eső eszközök és termékek – pl. kriptovaluták – kockázataira is.
