2025.július.09. szerda.

EuroAstra

korhinta_belso_dr_persanyi_miklos.JPG
 A húsvéti hosszú hétvégével megkezdődik az idei szezon a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Ez azt jelenti, hogy a sokféle állat és növény mellett hétvégétől már a főszezoni programok, látványetetések, állattréningek is várják a látogatókat. A kert szinte minden pontján kisállatokat látni, többek között az orangutánoknál, a gorilláknál, az elefántoknál, a gundiknál, a kenguruknál és a pingvineknél is lehet cseperedő apróságoknak örülhet a közönség.  
orszagos_arvaltozas.png
Egy év alatt 19 százalékkal 541 ezer forintra nőtt a budapesti használt lakóingatlanok négyzetméterára. A drágulást mutatja, hogy számottevően, 63 százalékról 48 százalékra csökkent a 30 milliónál olcsóbb fővárosi lakások aránya a kínálatban. Vidéken is pörög lakáspiac: Győrben, Veszprémben és Székesfehérváron 11-19 százalékkal jóval 300 ezer forint fölé mentek az átlagos négyzetméterárak. A vidéki lakáspiac élénkülését mutatja az is, hogy a nagyobb városokban 82 napra csökkent az értékesítési idő...
logo_7.png
A migrációs válság, valamint az Európai Unió válságkezelésben megmutatkozó késlekedése és eredménytelensége relatíve megnövelte az e kérdésben egységesen és eltökélten fellépő visegrádi négyek (V4) politikai súlyát. A visegrádi márkanév ismertté, a V4-es migrációs politika bírálat tárgyává vált. Hibát követnek el azok, akik a visegrádi együttműködésben csak kötelező diplomáciai nyilatkozatokat, protokolláris egyeztetéseket és politikailag irreleváns közös projekteket látnak. Nem szabad a V4-es együttműködés jelentőségét túlértékelni, de észre kell venni, hogy...
nesp.jpg
A Nespresso 2017-es kutatása szerint a magyarok 93 százaléka fogyaszt kávét, és majdnem minden második csésze kávét reggel isszák. Délelőtt inkább a hosszabb, tejes kávékat részesítjük előnyben (65%) az espressoval és a ristrettoval szemben[1]. És hogy kinek mit jelent a jó minőségű kávé? A legfontosabb szempont a jó íz, ezen belül másfélszer többen említették az intenzív, erősen pörkölt ízeket, mint a lágyabb, harmonikusabb ízvilágú kávékat.
image002_jpg_01d3c6b3_830c3fa0.jpg
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) döntése nyomán a MÁV-START utasai 2018. március 30-tól újabb csúcsidőn kívül közlekedő vonatokra válthatnak ötödével olcsóbb e-vonatjegyet. A húsvéti hosszú hétvégétől így megkétszereződik, naponta 150 közelébe nő a kedvezménnyel igénybe vehető, peremidős járatok száma. A decemberi menetrendváltáskor bevezetett, 5, 10 és 20 százalékos csatornakedvezmények népszerűnek bizonyultak, azokkal mostanáig több mint egymillióan éltek. Az utasok már több mint 160 millió forintot spóroltak a vasúti rezsicsökkentéssel....
invitech-innomax.jpg
Az Invitech InnoMax Díj kiírásának középpontjában ez alkalommal is a mindennapokat jobbá tévő, a közösségi érdeket is szolgáló innováció elősegítése állt. A pályázatra mindkét kategóriában – Business és Nonprofit – nagyszámú nevezés futott be, a győzteseket pedig ezúttal is neves szakemberekből álló zsűri választotta ki. A vállalkozások energiahatékonyabb és így gazdaságosabb működését segítő platform, a hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezett készségfejlesztő program vagy a környezetünkben szükséges zöldfelület méretét meghatározó...
images_12.png
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) jelezte csatlakozási szándékát az Európai Beruházási Alap által létrehozott, Central Europe Fund of Funds (CEFOF) elnevezésű nemzetközi befektetési alaphoz. A legalább 200 millió eurót megmozgató tőkealap célja, hogy biztosítsa a Közép-Európában működő kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozását a régióban tevékenykedő alapok révén.