EuroAstra
A korábbi évekhez hasonlóan idén is akkreditált lovasterapeuta képzést indít a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány. Az országban egyedülálló programra olyan gyógypedagógusok és gyógytornászok jelentkezését várjuk, akik a lovasterápiában rejlő fejlesztési lehetőségekkel szeretnének megismerkedni.
Ahogy ígérték, Békéscsabán, a Városi Sportcsarnok szomszédságában 4 napon keresztül ismét minden csapból sör folyt. A 10 tonnányi csülök elfogyasztása is megvalósult. Szokás szerint mindez idén is a gasztronómia és a zenei programok magas színvonalával várta a látogatókat. A békéscsabai Városi Sportcsarnok zöldövezetében megvalósuló rendezvény...
Itt a nyári szünet. Ez sok diák számára egyet jelent a pihenéssel, ám szép számmal akadnak olyanok is, akik a nyaralás, fesztiválozás mellett vagy helyett szeretnének pénzt is keresni. A rutinosabbak már biztosan tudják, hol fognak dolgozni a következő hetekben, de szerencsére azok sincsenek elkésve, akik még csak most kezdenek el keresgélni. Melyek a...