A többszörös fesztiváldíjas artistaművészt, ifj. Simet Lászlót és csapatát Arany- és különdíjjal jutalmazták a The Astronauts című számukért a XI. Albacete Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.
EuroAstra
A JLL és CBRE nemzetközi ingatlantanácsadók közös megbízást kaptak a Futureal-csoport fejlesztésében megvalósuló Budapest ONE Business Park bérbeadására. A két tanácsadó kizárólagos partnerként működik együtt a 68 000 négyzetméternyi irodaterület kiadásában, amely Budapesten, az ország legnagyobb multimodális közlekedési csomópontjánál található.
Mérföldkőhöz érkezett az Országos Anyák Háza Program: a budapesti Bethesda Gyermekkórház után a karcagi Kátai Gábor Kórház Gyermekosztályán nyitotta meg kapuit 2018. február 22-én az Anyák Háza Hálózat második tagja. A kórházban a pályázaton elnyert bruttó 5.000.000 forintos összegből 3 kórteremben 7 fős anyaszállás került kialakításra, emellett a bútorzat és a vizesblokkok is megújultak. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Dr. Németh László, az ÁEEK főigazgatója, valamint Dobos László Karcag...
30,9 százalékkal növelte árbevételét tavaly a Szallas.hu, a közvetített forgalom így elérte a 23,5 milliárd forintot. A cég 2017-ben 882 ezer vendégéjszakát adott el, külföldről származó árbevételét pedig közel 50 százalékkal növelte.
Képzeljük el, milyen lenne, ha energiahatékony és könnyen kezelhető megoldásokkal, gyorsan és egyszerűen teremthetnénk meg a megfelelő beltéri, klimatizált környezetet. A MULTI V 5 változó hűtőközeg-áramú (VRF, Variable Refrigerant Flow) rendszerrel mindez már könnyen elérhető bárki számára.
A legtöbben szakmai előmenetel, új munkahely megszerzése vagy magasabb jövedelem reményében vágnak bele OKJ-s képzésbe – derül ki a Perfekt Zrt. hallgatói körében készített felméréséből. Az eredmények alapján a tanulásba fektetett munka kevesebb mint egy év alatt meghozza az eredményét.
A felfedező benned van… Mi csak ihletet adunk neked. Idén március 1-4. között rendezi a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontban a 41. Utazás kiállítást. Az esemény fókuszában az aktív kikapcsolódás áll, de a turizmus szinte minden ága képviselteti magát.
Március 1-től végre a magyar mozikba is berobog a Zombi Expressz, Sang-ho Yeon író-rendező kliséken túllépő, székbe szögezően izgalmas akció-horror-drámája, amely az utóbbi évek legnagyobb költségvetésű és leglátványosabb dél-koreai mozija.
Valószínűleg sokan átéltek már életveszélyt. Hosszabb, vagy rövidebb ideig. Vagy csak utólag tudták meg, hogy életveszélyben voltak. Egy ilyen történetemet szeretném elmondani.
A Fertőrákosi Barlangszínház 2018-ban is kiemelt helyszíne marad a soproni kulturális életnek, csatlakozik a városi tematikus programokhoz. Mindemellett júliustól augusztusig a Soproni Petőfi Színház, a Madách Színház, a Budapesti Operettszínház és a Pesti Magyar Színház kedvelt musicaljei szórakoztatják ezen a helyszínen a közönséget.
A XI. kerület, azaz Újbuda a főváros egyik legnépszerűbb kerülete. Kitűnő adottságai miatt – közel van a belváros, igazi tömegközlekedési csomópont – nem véletlenül kedvelik a lakásvásárlók, az ingatlan fejlesztők. Sőt, a levegőminőség szempontjából is a tisztább levegőjű kerületek közé tartozik.