aa_49.jpgA Kőműves Kelemen Szakiskola végző hallgatói befejezték hároméves tanulmányaikat, következett az államvizsga. A neves szakemberek, tanárok sorba szólították a diákokat a szóbelire.

  – Habarcs Oszkár, maga következik. Ne izguljon, látom jó jegyei voltak három éven át, nem lesz semmi baj. Hányfajta betont ismer?

  – Hát kéremszépen, vasbetont, meg rendes betont.

  – Amit maga rendes betonnak nevezett, abból sokfajta van. Tudna felsorolni néhányat?

  – Én úgy tudom, hogy a beton, az beton. Homok, cement, víz.

  – De még valami kellene hozzá. Hallott már könnyűbetonról?

  – Nekem mindig nehéz volt betonnal dolgozni. Szívesebben vettem, ha vakolni kellett, szeretek kőműves kanállal dolgozni.

  – Ugye azt akarta mondani, hogy a beton fajtái az adalékanyagoktól függenek. A normál beton adalék anyaga a kőzúzalék, vagy kavics. A könnyűbetoné pedig a kohósalak, tufa és ehhez hasonló kis fajsúlyú anyagok.

  – Igen tanár úr, pontosan ezt akartam mondani.

  – Helyes! Ismeri a bauxitbetont?

  – Már hallottam róla kéremszépen, de nincs benne a tankönyvben.

  – Tudja mi az a csúszózsaluzás?

  – Már hallottam róla, benne van a tankönyvben, de most nem jut eszembe.

  – Mikor használunk földgyalut?

  – Minden építkezésnél.

  – Az építkezés melyik fázisában?

  – Mindegyikben.

  – Nem egészen. A földgyalu a befejező földmunkák gépe. A rézsűk síkjának, a töltések koronájának pontos kialakításához használjuk. Tudja mivel vontatják a földgyalut?

  – Traktorral kéremszépen.

  – Úgy van! Lánctalpas traktorral, amelynek hosszú vonórúdja van. Nem a gép előtt, hanem a földgyalupályája mellett halad. Látott már vízágyút?

  – Persze, a futballmeccsek előtt és után………………

  – Nem erről van szó. Földfejtésre és földmozgatása használják. A csővezetéken, nagy nyomással érkező irányított vízsugár a földtömeget fellazítja, egyben el is szállítja. Maguk már ilyen gépekkel fognak dolgozni, Nem a nehéz és verejtékes ásással. Hogyan növelhető a talaj teherbírása?

  – Döngöléssel.

  – Vagyis cementkeveréket kell injektálni a puha talajba. Részt vettek a gyakorlaton már víz alatti építkezésben?

  – Ne tessék már ilyet kérdezni kéremszépen, nem vagyok búvár. Víz alatt nem is lehet építkezni.

  – Csak ha muszáj. Hídpillérek, partfalak, kikötők, mólók alapjait és vízben álló részüket bizony a víz alatt kell építeni

  – Hát igen.

  – Ugye tanultak a hőszigetelésről? Miért kell minél több levegő a falakba?

  – Ezt az egyet nem néztem át, elnézést kérek a tanár úrtól, majd bepótolom.

  – A levegőnek fontos szerepe van a hőszigetelésben. Azért vannak kettős ablakok az épületeken, mert a két ablak közötti levegő a legjobb hőszigetelő.

  – Igen, ezt pontosan így akartam mondani.

  – Köszönjük. Sajnos a legjobb jegyet nem tudjuk megadni, néhány kérdésnél pontatlanul válaszolt. Négyest kap. Segédlevelét átveheti a tanulmányi osztályunkon. Sok sikert kívánunk az önálló munkához!

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük