Az MNB 2018. február 23. -án berendelte és személyesen kért tájékoztatást a veronai buszbaleset kárrendezését végző biztosító felsővezetésétől. A jegybank mindenkor elvárja, hogy a magyar biztosítók az ügyfeleikkel szemben nemcsak korrekt és jogszerű magatartást tanúsítsanak, hanem azt is, hogy súlyos megrázkódtatást átélt ügyfeleik ügyeit kifejezett tapintattal, empátiával és emberséggel kezeljék.
EuroAstra
Több mint 3 millió új androidos kártevőt fedeztek fel a kutatók 2017-ben, ezek közül 700 ezer próbált meg bejutni a Google hivatalos alkalmazás-áruházába. A trendre a Google is reagált: a Project Treble-nek köszönhetően a biztonsági frissítések ezentúl jóval hamarabb érkeznek készülékeinkre.
Idén március 1-4. között rendezi a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontban a 41. Utazás kiállítást. Az esemény fókuszában az aktív kikapcsolódás áll, de a turizmus szinte minden ága képviselteti magát. A kiállítás díszvendége Marokkó, belföldi díszvendége pedig Hévíz lesz. Az Utazással egy időben rendezik...
A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) üdvözli a Kormányzat azon törekvését, hogy az egyik ritka betegség, a SMA izomsorvadás (Spinal Muscular Atrophy (SMA)) gyógyszeres terápiája elérhetővé váljon Magyarországon is.
Nem vagyok futballrajongó. Amikor ifjan a focira „szocializálódhattam” volna, sok elfoglaltságom és kevés időm volt. Azért a Vasasnak drukkoltam egy ideig, majd az Ékszerész SC-nek (NB III. Nyugati csoport), de meccsekre nem jártam. Most a magyar válogatottnak drukkolok és a tévében megnézem, ha játszanak. De egyetlen egyszer igazi mérkőzésen voltam a Népstadionban 92.800 néző között.
Képzeljük el, milyen lenne, ha energiahatékony és könnyen kezelhető megoldásokkal, gyorsan és egyszerűen teremthetnénk meg a megfelelő beltéri, klimatizált környezetet. A MULTI V 5 változó hűtőközeg-áramú (VRF, Variable Refrigerant Flow) rendszerrel mindez már könnyen elérhető bárki számára.
A legtöbben szakmai előmenetel, új munkahely megszerzése vagy magasabb jövedelem reményében vágnak bele OKJ-s képzésbe – derül ki a Perfekt Zrt. hallgatói körében készített felméréséből. Az eredmények alapján a tanulásba fektetett munka kevesebb mint egy év alatt meghozza az eredményét.
A felfedező benned van… Mi csak ihletet adunk neked. Idén március 1-4. között rendezi a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontban a 41. Utazás kiállítást. Az esemény fókuszában az aktív kikapcsolódás áll, de a turizmus szinte minden ága képviselteti magát.
Március 1-től végre a magyar mozikba is berobog a Zombi Expressz, Sang-ho Yeon író-rendező kliséken túllépő, székbe szögezően izgalmas akció-horror-drámája, amely az utóbbi évek legnagyobb költségvetésű és leglátványosabb dél-koreai mozija.
Egy tányéron tökéletes összhangban, a Bonduelle narancssárga inspirációja. Újabb színes állomásához érkezett a „Bonduelle Színek: Színesítsd a tányérod!” elnevezésű kampány, amelyet a márka azzal a céllal indított, hogy sokszínűségét, termék-portfóliója széles választékát alapul véve, vadonatúj és könnyen elkészíthető, kreatív recept-videókkal inspiráljon az egészséges táplálkozásra.
50 magyarországi település mutatkozhat be az idén 50 éves házigazda Siófok városában. A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai 2018. június 9-10-én a Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlásfesztiválján újra várják a települési csapatokat, illetve a kilátogató érdeklődőket az idén várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Siófokra, a Balaton nyári fővárosába.
