sajto-1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Idén március 1-4. között rendezi a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontban a 41. Utazás kiállítást. Az esemény fókuszában az aktív kikapcsolódás áll, de a turizmus szinte minden ága képviselteti magát. A kiállítás díszvendége Marokkó, belföldi díszvendége pedig Hévíz lesz. Az Utazással egy időben rendezik a Bringa- és a Futó Expót, valamint Magyarország legnagyobb, független utazókat megszólító rendezvényét, a 6. Járatlan utakon fesztivált.

sajto-2.jpgA tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap az aktivitás a szabadidő eltöltésében – állapította meg a 41. UTAZÁS kiállításról szólva Rafay János, a HUNGEXPO üzletág igazgatója. Ennek megfelelően változnak az utazási szokások is. A rendezők reményei szerint érkeznek majd látogatók futócipőben, mások kerékpárral és az aktív turizmus felé elmozduló utazási igényekkel. Hazánk és a közép-kelet-európai régió egyik legnagyobb turisztikai vásárán az idén több mint 25 ezer négyzetméteren, 21 országból, 280 kiállító mutatkozik be. A kiállítás külföldi díszvendége az afrikai kontinens egyik legkívánatosabb utazási célpontja: Marokkó lesz. Bemutatkoznak a Marokkóval foglalkozó utazási irodák, a látogatók megismerkedhetnek az ország történelmével, kultúrájával, gasztronómiájával. A szerencsések egy kétszemélyes marokkói vagy egyiptomi utazást is nyerhetnek. A belföldi díszvendég Hévíz, különleges játékokkal, helyi termékkóstolókkal és akciós szállásajánlatokkal várja az érdeklődőket.

sajto-3.jpgA két ország kapcsolatai az utóbbi években látványosan fejlődtek – mondta el Kamal Arifi úr, Marokkó Magyarországra akkreditált nagykövetének helyettese – és ez mindkét ország számára előnyös. Az utazók száma nemcsak Magyarországról Marokkóba növekszik folyamatosan, a marokkóiak is szeretnének idejönni. Marokkó tavaly ősztől elérhető közelségbe került a magyar utazókhoz. Két fapados légitársaság kínál közvetlen járatot Budapestről az észak-afrikai ország népszerű térségeibe. A királyi városba, Marrákesbe és az Atlanti-óceán partján elterülő Agadirba. Komoly tárgyalások folynak a Royal Air Maroc társasággal is, hogy mihamarább indítsa el Casablanca és Budapest között a harmadik járatot. Az UTAZÁS kiállítás igen nagy lehetőség, étvágygerjesztőnek szánják a magyar közönség számára. Remélik, hogy kiállítási belépőjegyükkel igen sokan vesznek majd részt a nyereményjátékban.

sajto-4.jpgKomoly sikerekről számolt be Papp Gábor, Hévíz város polgármestere: a város turistaforgalma csúcsot döntött! Tavaly a szálláshelyeken 1 millió 201 ezer vendégéjszakát regisztráltak – ennyi még soha nem volt! Az első gondolat, ami Hévíz kapcsán a vendégek eszébe jut, hogy itt van a világ legnagyobb természetes gyógytava. A Hévízi-tó köré igazi egészség és wellness birodalom épült az elmúlt 220 évben. A fürdővárosban minden megtalálható a hagyományos gyógyászati kezelésektől a legmodernebb szépészeti és wellness technikákig, amik segítik megőrizni vagy visszanyerni a vendégek mozgékonyságát, fittségét, fiatalságát. Persze a számokban mért siker hátterében rendszeres és kemény munka, a belföldi kereslet dinamikus növekedése, a német piacok stabilizálódása, a közép-európai érdeklődés erősödése, valamint a 2017. évben az orosz és ukrán vendégek visszatérése áll.

sajto-5.jpg A város képviselői egy sereg szomszédos és távolabbi országba személyesen viszik el, mutatják be a lehetőségeket. Ráadásul pontosan látják azt is, hogy Hévíz önmagában kevés! A vonzerő növelésébe bevonják a környező településeket is, hogy az ottani érdekességekre ők hívják fel a vendégek figyelmét. A jövő sikerének kulcsa pedig a repülőtér fejlesztése és erre most ismét reális lehetőség kínálkozik. Hévíz „négyévszakos” város, a világ ötven országából fogad vendégeket. Már régen nem csak „a nyugdíjasok városa”. A látogatók egy évben 285 napra találnak ott változatos programot, mert a fiatalok és a családosok is mind nagyobb számban érkeznek. Aki Hévízen járt az elmúlt hónapokban, egész biztosan észrevette, hogy a város főutcája teljes átépítésen megy keresztül. A munkákat várhatóan június elejére fejezik be, így a nyári szezonra már teljesen új útfelület, járda és zöld felületek várják a vendégeket.

sajto-6.jpg Érdekes összefüggésre világított rá Törzsök Zsolt, a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség alelnöke. Eddig nálunk nem használták ki kellően a kapcsolatot a kerékpáros versenysport és a hétköznapi „bicajozás” vagy a kisebb, helyi versenyek és a turizmus között. A modern kor turistája inkább élményeket keres, mint egyszerűen csak felkereshető helyszíneket. Ezért a Bringaexpóra a kiállítók elhozzák legújabb fejlesztéseiket és kiegészítőiket. Lesz látványos trial show és verseny, BMX bemutató, Bringa Vágta és – Európában egyedülálló módon – először junior Eliminátor CX verseny. A kisebbek ügyességi programokon és kreszpályán mérhetik össze tudásukat. A Futó Expón az egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenység és sport minden kelléke és fejlesztése jelen lesz. A 6. Járatlan Utakon Fesztiválon pedig az ország ismert utazói, bloggerei osztják meg történeteiket és tapasztalataikat a közönséggel. Ezen kívül a Hungexpón már hetedik alkalommal van jelen a HTCC Afrika Expo és Vásár. Az Afrika világát és turisztikai látványosságait bemutató standok az utazókat kívánják tájékoztatni arról, mire számíthatnak a fekete kontinensen.

http://utazas.hungexpo.hu/hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük