2025.június.16. hétfő.

EuroAstra

image5_8.jpg
322 településen, 452 helyszínen mintegy 1300 programon 160 000 látogató vett részt a tizenkettedik Kultúrházak éjjel-nappal eseményen február 2-a és 4-e között országszerte. Az idei rendezvénysorozat eredményeiről, eseményeiről sajtótájékoztató keretében számolt be Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztályának vezetője, Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke, Novák Péter, zenész, színész, rendező, az eseménysorozat védnöke, valamint Kárpáti Árpád, az NMI Művelődési Intézet igazgatója....
malacpersely-repedt.jpg
Az Euler Hermes Hitelbiztosító február elsején közzétette részletes értékelését az országok adósságkezelési eljárásairól, melynek célja a döntéshozók támogatása a nemzetközi kereskedelemben. A jelentésben 50 ország nemzetközi adósságbehajtási gyakorlatait, problémáit, bonyolultságát mérték fel a helyi fizetési gyakorlatok, bírósági eljárások, illetve fizetésképtelenségi eljárások alapján. A számok alapján úgy tűnik, Nyugat-Európa példát mutathat a világ számára a követeléskezelés terén, míg Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek inkább az adósságok felhalmozásában járnak élen....
pannonhalmavar.jpg
Pannonhalma -Vár Sokszor halljuk egy-egy épületről, tájról, hídról, útról, hogy a világörökség része. Próbáltam utánajárni, hogy is van ez? Az utak az UNESCO-hoz, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez vezettek. 1945-ben alapította Párizsban 44 állam..A kezdeti években segítette a második világháborúban elpusztult iskolák, könyvtárak és múzeumok újjáépítését. Jelenleg 195 tagállama és 10 társult állama van.
Kiemelkedően sikeres üzleti évet zárt a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft., amely tavaly 47%-kal, 53,1 milliárd forintra növelte értékesítésének árbevételét. Az eredmények jelentős növekedésének hátterében a cég által 85 milliárd forintos beruházással megvalósított kapacitásbővítés és technológiafejlesztés áll, amelynek köszönhetően a tatabányai abroncsgyár folyamatosan és jelentősen növelte kibocsátását és az év során 3,6 millió darab abroncsra növelte gyártókapacitását.  
image3_6.jpg
  Foto: MTVA/Duna Tv A jótékonykodás, a társadalmi felelősségvállalás a mai társadalom egyik fontos kérdése. Medgyesi Zsolt Junior Prima díjas zongoraművész életében is meghatározó szerepe van, hiszen kisgyermekkora óta arra nevelték, hogy lehetőségeihez mérten támogassa az arra rászorulókat. Legutóbb a fiatal pianista a Mosolygó Kórház Alapítvány munkáját segítette.
facebook_esemeny_borito_osztott.jpg
Különleges tortával ünnepelték Asha, az ifjú elefánthölgy ötödik születésnapját 2018. február 14.-én a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A budapesti születésű ünnepelt anyukájával, Angele-lel és tavaly novemberben született kisöccsével, Arunnal együtt örülhetett a születésnapi tortának, sőt, egy kis kóstolót még az apaállat, Assam is kapott.  
miskin_herceg_takatsy_peter.jpg
   Miskin herceg – Takátsy Péter A Katona József Színház Sufnijában 2018. február 15-én, 21-én, 23-án, 26-án és március 15-én valamint 27-én láthatjuk Dosztojevszkij A félkegyelmű című műve alapján írott monodrámát. Valójában ennél sokkal többet: egy zseniális ifjú színészt, Takátsy Pétert, aki egyben a darab átírója, rendezője és előadója is – Ascher Tamás konzultánssal.
kilenc-1.jpg
 A Műcsarnokban frissen megnyílt „Kilenc műteremből” című kiállításnak már van egy sikeres előzménye. Két évvel ezelőtt, „Frissen” címmel volt kiállítás, ahol tíz kortárs festő és szobrász munkáit a Műcsarnok kilenc munkatársa rendezte tárlattá. Most hasonlóra kerül sor és a látogatók számára március 18-ig érdekes összehasonlításokra nyílik lehetőség.
image2_9.jpg
Róma, Barcelona és Milánó: a közép-európai turista ide utazik a legszívesebben tél végén, ha városlátogatáshoz van kedve. A február-márciusi tengerparti pihenésekben pedig a Kanári-szigetek és Málta vezeti a toplistát. A Wizz Tours a magyar, a lengyel és a román utazók tél végi utazási szokásait hasonlította össze a foglalási adatok alapján.