A munkahelyi kiégés korunk ismert jelensége, ezért kiemelten fontos, hogy a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt tisztában legyenek azzal, hogy miként előzhető meg a kialakulása. A Profession.hu folyamatosan monitorozza az álláspiac szereplőit. Most annak járt utána, hogy a motiválatlansággal és állandó ingerültséggel járó állapot mennyire jellemző a hazai munkahelyekre. Reprezentatív kutatási eredményeik szerint ugyan az utóbbi években sokat javult a helyzet, de bőven találhatók olyan területek, ahol még fejlődni...
EuroAstra
Bár a párbajozást Mária Terézia már 1752-ben megtiltotta, a „becsület lovagias megvédése” csak nem ment ki a divatból. Olyannyira nem, hogy a hadseregben való párbajozást 1917-ben IV. Károly király kénytelen volt betiltani. Ennek ellenére – magánemberek között – még a múlt század első felében is voltak párbajok. Most, március 2-án Budapesten a Corinthia Hotel báltermében kerül sor párbajra, és bár bizonyos, hogy ott is vér fog folyni, a tilalom...
Kiugró évet zárt a magyar építőipar, 2017-ben ugyanis 29,6 százalékkal bővült az ágazat termelése. A szektor tavaly már több mint 300 ezer embernek adott munkát, így az gazdasági ágazatok közül az építőipar produkálta az egyik legnagyobb létszámbővülést a válság óta. Igaz, a munkaerőhiány továbbra is gondokat okoz.
Advance Tower (Futureal Group) Az idén nem csak a Budapesten zajló világszínvonalú projektek, de négy egyetemi város (Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged) is bemutatkozik a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en, Cannes-ban, 2018. március 13-16. között. A magyarországi befektetői környezet, a fejlesztési irányok, célok és lehetőségek bemutatására, a főváros beruházásainak és a vidéki városok befektetési környezetének népszerűsítésére szolgáló standot közösen alakította ki Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési...
Sarki fény – Luosto, Lappföld Az emberek többsége az ébren töltött idejének közel felét álmodozással tölti – derült ki egy átfogó kutatás keretében még a kilencvenes évek végén. A pszichológusok ugyanúgy álmodozásnak tekintik a jövőbeli események tervezgetését és az életünket végigkísérő vágyálmokat is, igaz annak más-más típusaként kezelik. Különleges kísérletbe fogott az egyik hazai társkereső oldal, amikor arra volt kíváncsi, hogy társkeresőik milyen bakancslistát állítanának össze, elsősorban az élményszerzést...
Gyöngyöshalász A kapacitásbővítő beruházások is fokozatosan bekapcsolódnak a termelésbe, így a növekedés folytatódni fog.
Hogyan adóznak az online felületen folytatott stratégiai és szerepjátékokból vagy E-sport játékkal összefüggésben szerzett jövedelmek? A legfontosabb tudnivalókat a NAV szakértői foglalták össze.
Aszklépiosz a gyógyítás istene a görög mitológiában. Leánya Hügieia, az egészség, a tisztaság és a közegészségügy istennője. Tőle ered a higiénia szavunk. Ezekben az influenza járványos időkben fokozott figyelmet kell fordítanunk a tisztálkodásra, a higiéniára, nyilatkozta az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa. De nem mindig volt ez így.
Az eddigi legsikeresebb Sirha Budapest kiállítást rendezte a HUNGEXPO a Budapesti Vásárközpontban. Az idén harmadik alkalommal megrendezett eseményre több mint 20 ezer szakmai látogató volt kíváncsi. A régió legjelentősebb élelmiszeripari, sütő- és cukrászipari, szálloda- és vendéglátó ipari, gasztronómiai, valamint a csomagolóipari seregszemléjére 15 ország több mint 300 kiállítója hozta el termékeit, szolgáltatásait, innovációit. Számos más szakmai verseny mellett itt rendezték meg a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny magyarországi döntőjét, amely...
Nem létezik műköltészet a népköltészet nélkül, és fordítva. Ez a fő üzenete a Hungarian FolkEmbassy Népdalok a kornak – Arany János, a nép ajkán továbbélő versei című első nagylemezének. Napra pontosan 2018. február 13-án lesz öt éves a zenekar, s első jubileumukon mutatják be a nagyközönségnek lemezük hanganyagát az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Fővédnökük Sebestyén Márta, aki mellett a koncerten közreműködik még Blaskó Péter és Rácz József, a Nemzeti Színház...
Az átalakítás optimálisabb szerkezetű és erősebb portfóliót és tevékenységeket eredményezett