2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

30 százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság Magyarországon

4 perc olvasás

rsv.jpgA koraszülött-ellátással kapcsolatos kiemelkedő  nemzetközi konferenciát rendeznek Budapesten. Magyarországon minden tizedik gyermek a 37. terhességi hét előtt, koraszülöttként jön a világra. Az elmúlt évtizedben ugyanakkor minden egészségügyi mutató közül az újszülöttek gyógyításában sikerült elérni a legnagyobb fejlődést hazánkban: 2013 óta 30 százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság.

 

Február 16-17-én 22 országból érkeztek a koraszülött-ellátás szakértői Budapestre, hogy megvitassák a terület legsürgetőbb kérdéseit. Immáron negyedik alkalommal rendezik  meg a „IV. Global Summit for Preemies” konferenciát, mely döntéshozók, egészségügyi szakemberek, szülők és segítő szakemberek nemzetközi fóruma. Idén a „Melletted a Helyem Egyesület” és a Magyar Perinatológiai Társaság szervezésében Budapest ad otthont a szakmai eseménynek. A konferenciát, melyen gyermekekért, újszülöttekért tevékenykedő szakmai szervezetek és számos szülői szervezet nemzetközi és hazai képviselője vesz részt – Dr. Szabó Miklós, a Magyar Perinatológiai Társaság elnöke, a Melletted a helyem Egyesület alapító tagja, és az ESZK Neonatológiai Tagozat elnöke nyitotta meg.

 

„Büszkék vagyunk arra, hogy idén Budapesten üdvözölhetjük a koraszülött-ellátás nemzetközi szakértőit. Célunk, hogy a koraszülöttek és a családok egészségéért való cselekvés feladatait, célkitűzéseit megvitassuk, a nehézségekről tájékozódjunk, és sikeres programok példáival, valamint tapasztalatcserével segítséget nyújtsunk egymásnak.” – mondta Dr. Szabó Miklós.

 

A konferencia szervezői rámutattak, az elmúlt években világossá vált, hogy a modern műszerek, a koraszülöttek kórházi időszakban biztosított fájdalom- és stresszmentessége, és ezzel szoros összefüggésben a szülők bevonása a gyógyító csapatba garantálják a koraszülöttek gyógyítására tett törekvések sikerét.

„A koraszülött ellátás filozófiája mélyrehatóan megváltozott, a szakembereknek új készségeket kell tanulniuk, és olyan új gyakorlatokat kell kidolgozniuk, amelyek gyakran ellentmondanak a hagyományos orvosi paradigmáknak.”– tette hozzá Dr. Nádor Csaba neonatológus főorvos, az MH Egészségügyi Központ Perinatális Intenzív Centrumának (PIC) vezetője, a Melletted a Helyem Egyesület elnöke. Kiemelte: „Az új professzionális mentalitásnak és szerepnek a maradéktalan elterjesztéséhez, megerősítéséhez további széleskörű szakmai és társadalmi összefogásra és támogatásra van szükség”.

 

Az esemény megrendezését Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is üdvözölte. „A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése elnevezésű új program keretében egy olyan utógondozási irányelv fejlesztését végezzük el, amely pontosan leírja, hogy milyen életkorban, milyen gyakorisággal, milyen szakembernek kell látnia a gyermeket, milyen vizsgálatot kell elvégezni, és milyen, a diagnózishoz megfelelően illeszkedő fejlesztő, terápiás ellátást kell kapnia. Célunk tehát, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, valamint hogy minden gyermek, aki a vártnál korábban érkezett, megkapja a lehető legmagasabb szintű segítséget és támogatást.”

 

A konferencia első felében az előadások a koraszülöttek kórházi időszak utáni speciális igényeit járják körül, köztük több ilyen tárgyú jelentős regionális hazai projekt kerül bemutatásra. A konferencia második felében a babák és szüleik még kórházi időszakban mutatkozó igényeiről és sikeres kórházi programokról számolnak be a külföldi és hazai előadók.  Továbbá előadások hangzanak el a koraszülöttek egészségével kapcsolatos adatgyűjtések jelentőségéről.

 

Az RSV fertőzéshez kapcsolódó kutatás fontosságahazai adatok a 2016-2017-es szezonban.

Az RSV a leggyakoribb közönséges légúti kórokozó gyermekeknél, ezenkívül csecsemőknél az alsó légúti megbetegedések leggyakoribb okozója.  Az RSV rövidítés a tüdőmegbetegedést okozó óriássejtes vírus nevét (respiratory syncytial virus) jelöli. Az RSV fertőzések általában hidegebb időben következnek be, leggyakoribb előfordulásuk változó, hazánkban a szezon általában ősztől tavaszig tart. A 2016-2017-es év az RSV szempontjából jelentős volt. A becsült adatok szerint a csecsemők igen magas, 1,5%-a igényelt kórházi ellátást RSV fertőzés miatt.

 

www.mellettedahelyem.hu

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.