A két ünnep közötti időszak egyre nagyobb tömegek számára a síszezon kezdetét jelenti. Ám ilyenkor történik a legtöbb baleset is a havas pályákon. Ha a megelőzésben nem is, de az anyagi gondok enyhítésében sokat segíthet a megfelelően megválasztott utasbiztosítás – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
EuroAstra
A KórházSuli egyike azoknak a programoknak, amelyeket a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány védjegyével minősítette, népszerűsítésre felkarolt. A kezdeményezés egy fájdalmas, nehéz helyzetről és az arra adott válaszról szól. Tartósan beteg gyermekekről, akik kórházban vagy az otthonukban, a világtól elszigetelve élnek.
Szilveszter délután „Óév búcsúztatás” egy pohár pezsgővel. Egy varázslatos este hátborzongató éjszakába fordul át egy férfi és egy nő életében, akik ugyan házasok, de leginkább már csak a közös emlékeik kötik össze őket. Azon a különösen misztikus éjjelen azonban felidéződnek az elhallgatott, ki nem beszélt történeteik, vádak, fájdalmak, csalódások is.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) idén a 179. helyre került a világ környezettudatos felsőoktatási intézményeit rangsoroló listán, ami azt jelenti, hogy közel kétszázat lépett előre a 2016-os rangsorhoz képest.
Az új év első hónapjára is csupa izgalmas megjelenéssel készül a Bontonfilm. Érkezik DVD-n, Blu-rayen és limitált, fémdobozos kiadvány formájában is a nagy sikerű Kingsman: A titkos szolgálat eszelősen szórakoztató folytatása, a Kingsman: Aranykör.
Északi fény. Ernst Nordin szobra az Umeli Egyetem campusán, Svédországban. Az Aurora Borealis c. film egy zseniális családtörténet. Mészáros Márta rendezte, Törőcsik Marival és Tóth Ildikóval a főszerepben. Aki csak teheti, nézze meg. De a címben másra utalok, a sarki fényre, vagy az északi fényre. Nem szeretnék a nyelvészekkel kötözködni, de az „aurora” hajnalt jelent, akárhonnan is nézzük. Úgy látszik a meteorológusoknak a sarki, vagy északi jobban megfelel, ám...
A megújult szabályoknak köszönhetően minden eddiginél eseménydúsabbnak ígérkezik a Red Bull Air Race 2018-as versenysorozata Master és Challenger kategóriában egyaránt. Ráadásul – először a 2014-ben indult Challenger Cup történetében – a világbajnokság utánpótlás kategóriájában új repülőgépek is versenybe szállnak: az Extra 330LX-et a még gyorsabb és erőteljesebb Edge 540 V2 váltja majd a következő szezonban.
Az idén közel kétszerese volt a Telekom ügyfelek karácsonyi mobilinternet forgalma a tavalyi ünnepi időszakban (december 24. és 26. között) mérthez képest. 2016-ban a forgalom növekedés még csak 30%-os volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva, ami arra enged következtetni, hogy évről évre egyre többen kezdenek valami újba és választják a karácsonyi üdvözletekhez is az okostelefonjukon vagy tabletjükön a különféle internetes üzenetküldési formákat, mint az elektronikus levél, a cset...
A Tesco idén is széles választékot biztosít vásárlói számára a szilveszteri ünnepléshez: virsliből mintegy 450 tonnával, lencséből 200 ezer csomaggal, pezsgőből pedig közel 1,5 millió palackkal készül az év utolsó napjaira.
2017-ben a vásárlók 27 százaléka tervezte, hogy okostelefonnal lepi meg valamelyik szerettét karácsonyra.[1] Új készüléket kapni mindig izgalmas: kézbe venni a vadiúj eszközt, tesztelni a kamerafunkcióit, felfedezni, hogy mire képes és mire lehetünk képesek általa. Az új okostelefon birtokbavételének azonban van egy stresszes része is. Ma már nem csupán a telefonszámokat, de jószerével az egész életünket a készülékünkön tároljuk. Sokunk félelme, hogy ezek a féltve őrzött adatok a telefoncsere...
Bár szilveszterkor a szálláshelyek 50 százalékkal is drágábban értékesíthetik csomagajánlataikat, mégis a legtöbb már teltházas az előfoglalási adatok szerint. Itthon Budapest, Eger és Szeged a legnépszerűbb úti cél, míg a külföldi települések közül Zakopane, Krakkó és Pozsony viszik a prímet. Az utakon a legnagyobb forgalomra december 27-én és 2018 első napján számíthatunk. Sztárfellépő, lakoma és gyermekprogramok a legvonzóbb vendégcsalogatók.
