EuroAstra
Az Europrosperitas2010 Alapítvány, szakmai partnereivel, és határ-menti civil szervezetek részvételével, egy nemzetközi fórumot tartott Kőszegen. A résztvevők arról értekeztek, hogy hogyan lehetne dinamizálni a határ menti civilek szerepét és lehetőségeit a magyar 2011-es Európai uniós elnökség sikeres előkészítésében és lebonyolításában.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vasárnap a lengyel nagykövetségen személyesen nyilvánította részvétét, és lerótta kegyeletét az elnöki repülőgép oroszországi katasztrófájának áldozatai, köztük is a lengyel államfő, Lech Kaczyński emléke előtt. Az áldozatok között van a lengyel katolikus tábori püspök és több más egyházi méltóság is. A részvétnyilvánításról, és Juliusz Janusz, a lengyel származású magyarországi apostoli nuncius által bemutatott...

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény és a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Törvény alapján az Intercash Zrt. alábbi közleményében hozza nyilvánosságra az Intercah Consulting Kft-től történő elhatárolódását, ügyfelei esetleges megtévesztésének elkerülésére.
„A legnagyobb magyar" halálának százötvenedik évfordulója előtt egy nappal, április 7-én, „A katona Széchenyi" címmel emlékkonferenciát rendeztek a Honvédelmi Minisztérium Magyar Örökség Díjas Hadtörténeti Intézetében. A hallgatók bepillantást nyerhettek a huszártiszti élet hétköznapjaiba, a napóleoni háborúk ismert - ismeretlen eseményeibe, képet kaptak a család felemelkedésének történetéről.
A Visegrádi Országok 2010. évi marketingtervében meghatározottak szerint újabb tengerentúli piacokon, Indiában és Brazíliában is megkezdi a közös marketingtevékenységet Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia. Ennek jegyében, április 12-17. között közös road show-ra indulnak a tagországok Indiában, hogy népszerűsítsék turisztikai kínálatukat. A négy ország turisztikai együttműködése a The European Quartet - One Melody (Európai négyes-közös dallam) márkanév alatt 2004 óta...
Öt gazdasági hálózat képviselője vehette át most az Akkreditált Innovációs Klaszter tanúsítványt. Az öt klaszter sikeresen igazolta a Pólus Akkreditációs Testület előtt, hogy felkészülten áll akár 1.500 millió forint gazdaságfejlesztési forrás sikeres lehívására az innovációt és kutatás-fejlesztést támogató programokból.