2026.szeptember.25. péntek.

EuroAstra

01_prtoolkit_hero.jpg
Az adidas bemutatta első olyan projektjét, amit a szinte teljesen automatizált ansbach-i SPEEDFACTORY gyárban készítenek. Az AM4 termékek bevezetése óriási előrelépés a márka tervezési stratégiájában, hiszen a SPEEDFACTORY üzem nem csupán a gyártásban, de a viselők egyedi igényeinek felmérésében is fontos szerepet kapott.
madarkorhaz_logo1.jpg
Október elejétől az E.ON Hungária és a Madárkórház Alapítvány hivatalosan is megkezdte együttműködését, amelynek keretében a madárvédelem biztosításán és a madárbalesetek felszámolásán dolgoznak. A megállapodás részét képezi az új, célzott megoldások megvalósítása, a lehetséges veszélyforrások feltérképezése a szervezetek közötti kölcsönös oktatás, valamint a madarakért tenni akaró önkéntesek segítő szándékú jelzéseinek összefogása is. A jövőbe mutató együttműködés új mérföldkő – a vállalat környezeti politikában kiemelt szerepet betöltő – madárvédelemben.
zab584.jpg
A zab hazánkban is honos gabona, amelyet leginkább takarmánynak termesztenek. Ellentétben Skóciával, ahol a gabonafélék közül leginkább a zab termesztésének kedvez az ország éghajlata. Fogyasztják is számtalan formában. A zabkása (porridge) a skót reggeli szerves része, a zablepény (oatcake) pedig kenyérpótló. A haggis a legtipikusabb skót étel, íze, külleme a disznósajtra emlékeztet. A skótok imádják, nemzeti identitásuk egyik jelképének tartják. Állítólag az angolokat szokták vele riogatni, akik borzadnak tőle....
unnamed_6.png
2017. október 5-én este Berlin egyik exkluzív szállodája, az ADLON különleges aukciónak adott otthont, melynek szervezői a Berlini Vadvilágmegőrzési Intézet és a Berlini Állatkert. A bálteremben este hattól gyülekezett a vendégsereg. Gyűjtők, művészek, tehetős üzletemberek, galériák megbízottjai érkeztek a világ minden tájáról azért, hogy egy festményre licitáljanak. A kép voltaképp egy portré: egy orrszarvú látható rajta. Fajának egyik utolsó képviselője, egy kipusztulás szélén álló faj egyik reménysége. A festője...
unnamed_7.jpg
Október 8-tól újra megkezdi munkáját a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja, melynek tagjai évente kétszer utaznak Székelyföldre, ahol a Hargita megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik.  
index_30.jpg
Az internet térhódításával a bűnözők is megvetették lábukat az online térben és változatos technikákkal próbálják rászedni az óvatlanul kattintó internetezőt. Az egyik ilyen, sajnos meglehetősen gyakori módszer az adathalászat. A Sberbank most gyakorlati tanácsokkal segít, hogy ne váljunk a zavarosban halászók áldozataivá.
illusztracio.jpg
Milyen a jövő embere? Ez valószínűleg nem életkorfüggő, hiszen egyik korosztály sincs előnyben, mindenkinek megvannak a saját kihívásai. Az éppen munkába lépő fiatal generációnak intenzív, új informatikai rendszert kell gyorsan megtanulnia, az idősebbeknek a napi kihívásokkal szükséges felvenni és tartani a lépést, hogy a folyamatos változásoknak megfeleljenek.