2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Nemzetközi Előadóművészeti világ konferenciát tartottak a Képzőművészeti Egyetemen

4 perc olvasás

oistat.jpgOktóber 5-én és 6-án a Szcenográfusok, Színháztechnikusok és Színházépítészek nemzetközi Szervezetét a Magyar Képzőművészeti Egyetem látta vendégül, ahol az ülés alkalmából az OISTAT magyar központja Nemzetközi Előadóművészeti Konferenciát rendezett a színházi háttérszakmák oktatási helyzetéről.

 

Az 1968-ban alakult szervezet hét alapító tagja között van Magyarország is, de a nemzetközi szervezet mára öt földrész, ötvenhárom országában van jelen. A Budapesten tartott konferencia előadói, szakmájuk prominens képviselői, színházi építészek, színházi konzultánsok, díszlettervezők, szcenográfusok, egyetemi tanárok, jelmeztervezők. Az ülés egyik vezető témája a színházi háttérszakmák oktatási helyzete volt, melyről kanadai és holland előadók mellett Fekete Péter miniszteri biztos is előadást tartott.

 

A tánc-, zene-, színház-, és cirkuszművészek általában magasan kvalifikáltak, amit esetükben a társadalom el is vár. Ezek a művészek gyakran már kisgyermekként elsajátítják szakmájuk alapjait, aztán felsőfokú végzettséget is szereznek.

 

Nem szabad elfelejteni, hogy a kulisszák mögött gyakran ötven ember segédkezik, de előfordul, hogy a szakmai stáb a tízszerese a fellépőknek, akikre a művészek nem egyszer az életüket bízzák rá. Példának hozza fel a cirkuszi artistákat, akiknél ha a stáb akár csak tíz centiméterrel számol el valamit, könnyen gerinctörés, vagy akár haláleset lehet a vége, ezért is elengedhetetlen, hogy a háttérben dolgozók megfelelő szakmai képesítésben részesüljenek.

Ezért mihamarabb el kell dönteni, hogy mennyi energiát és pénzt kell áldoznunk a megfelelő képzésükre, hiszen ez a társadalom felelőssége is. Ezért nyomást kell gyakorolnunk a szakma tagjaiban is tudatosítani kell annak fontosságát, hogy képzett szakemberekkel dolgozzanak együtt.

 

Vannak országok, mint például Hollandia, ahol sikerült ezt a mentalitást elsajátítani.

Fekete Péter kutatást végzett a háttérszakmák fontosságáról, ezért ezer művésznek küldött kérdőívet, akik 98%-ban találták nélkülözhetetleneknek a háttérszakmák dolgozóit, de arról, hogy a nekik segédkezőknek milyen végzettségük van, arról fogalmuk sem volt. A színházi és a cirkuszi közönséget is megkérdezték, hogy sorolják fel a háttérben dolgozó szakmákat, de csak 4% tudott hat szakmát felsorolni. Ez a kutatás rávilágított, hogy amit nem látunk közvetlenül, az nem is létezik, tehát nem foglalkozunk vele, pedig folyamatosan új szakmák születnek, és sajnos tűnnek el, – mint például a cipészek és a háttérfestők -, ezért is fontos, hogy át tudják adni tudásukat a következő nemzedék számára.

A miniszteri biztos kiemelte, hogy manapság a társadalom is másképpen gondolkozik, hiszen egyre több színház, a cirkuszok között pedig úttörőként a Fővárosi Nagycirkusz vak-és gyengénlátó társainknak audionarrált előadásokat szervez. Fekete Péter reményét fejezte ki, hogy el fogunk jutni odáig, hogy a háttérszakmákban csak megfelelő képzettségű emberek dolgozzanak, amely képzések létrehozása közös ügyünk.

 

További érdekes előadások voltak hallhatók például felújított barokk színpadgépészet mai produkciókban való használatáról, az Operaház Eiffel próbacentrum és műhelyház terveiről, különleges vetítési felületekről, színház-építészeti hallgatói pályázatról. Első kézből kaphattunk tájékoztatást a PQ (Praque Quadriennale) 2019 szcenikai-tervezői kiállítás szervezéséről, megújításáról.

A szakmai közönség számára ingyenes konferenciát a Nagy Fruzsina jelmeztervező-tanár oktatási projektjében az MKE és a MOME diákjai által készített „Deadly Colours” című előadás jelmezei kísérték, melyek a konferencia alatt az aulában voltak láthatók.

A konferencia és a tanácskozás résztvevőit gazdag magyarországi program várta. Többek között a Fővárosi Nagycirkusz vendégei voltak a Rómeó és Júlia előadásra, megnéztek egy kortárs táncdarabot a Trafóban, bejárták a felújításra már bezárt Magyar Állami Operaházat, illetve ellátogattak a gödöllői Királyi Kastélyba, ahol a páratlan barokk színház is várta őket. A program a Bajor Gizi Színészmúzeum kertjében egy magyaros búcsúvacsorával zárult.

 

http://oistat.org

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.