EuroAstra

Pálmacsemetét ültettek a budapesti gerillakertészek a Moszkva téren, hétfő este. A drága növény megvásárlását az egyik multinacionális cég támogatása tette lehetővé. A gerillakertészek nem várnak engedélyre: öntevékeny akcióikkal maguk tesznek az emberibb környezetért. Az akció a korábbi "zöld vadművelet" folytatása.
www.cib.hu Az Intesa Sanpaolo bankcsoport nagyszerű teljesítményt nyújtott a 2008. június végéig tartó egy éves időszakban, bár az eredmények értékelésénél figyelembe kell venni a felmerült egyszeri tételeket, és a másodlagos jelzálogpiaci válság - jórészt 2007. második felében jelentkező - hatásait is.
http://www.jazzy.hu/ A 2007-es verseny sikerén felbuzdulva ebben az évben is új, hazai szerzeményekkel szeretné bővíteni zenei repertoárját a magyar jazzrádió, a 90.9 Jazzy. A minőségi nemzeti jazz hangsúlyos szerepeltetése mellett elkötelezett rádió úttörő célkitűzését igazolta az is, hogy a közelmúltban több, a magyar dal népszerűsítésére hivatott kezdeményezés indult el.
Az állam a 2008 szeptember 1-én megkezdődő iskolaévben is - immár hatodik éve - ingyenes balesetbiztosításban részesíti a 3 és 18 év közötti gyermekeket. Minden szülőnek érdemes áttekintenie, mire és milyen összegre terjed ki ez a biztosítási védelem? Érdemes-e kiegészítő biztosításban is gondolkodniuk, és ha igen, milyen egyéb, kifejezetten a gyermekeket célzó biztosítások találhatók ma a piacon?
www.pannon.hu A Pannon ismét érdekes ajánlattal rukkolt elő, amely méltán számíthat népszerűségre a mobilosok körében: mindazok, akik 2008. szeptember 2. és október 1. között új Praktikum kártyás előfizetést vásárolnak, 600 lebeszélhető perccel lesznek gazdagabbak.
www.mdf.hu Fodor Gábor SZDSZ-elnök a hétvégén nemet mondott Gyurcsány Ferenc kormányfő legújabb elképzeléseire. A szocialisták egykori koalíciós partnere, az SZDSZ a nyár elején arra kérte a kormányfőt, hogy készítsen el egy cselekvési tervet, amely függvénye a két párt további együttműködésének. Amikor ezzel elkészült a kormányfő, kiderült, hogy - egyes szabaddemokrata politikusok számára -...
