2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Évad a kísérletezés és progresszió jegyében

6 perc olvasás

budbab.jpgMég magasabb fokozatra kapcsol a Budapest Bábszínház. Megújuló arculat, átalakuló előcsarnok, új játszóhely, bővülő társulat, szélesedő korosztályi kínálat, különleges bemutatók, interaktív, részvételi színházi előadások, esti mesék felnőtteknek, minden közönségigényt kielégítő bérletstruktúra – a Budapest Bábszínház a 2017/2018-as évadban sem csupán lépést tart a trendekkel.

 

A főváros egyetlen, a magyar nyelvterületen pedig a legnagyobb hagyománnyal működő bábszínházaként a Budapest Bábszínház a kísérletezés és a progresszió jegyében tervezte 2017/2018-as évadát. A nyár folyamán jelentős fejlesztések történtek a közönség elől elzárt területeken, szeptembertől pedig színre lépnek a közönséget érintő változásokkal. Ismét várják az érdeklődőket szeptember 16-án a Színházak Éjszakáján: e napon láthatják először a nézők az átalakítások eredményét. 

 

„A Színikritikusok Díját szeptember 21-én adják át. A Színházi Kritikusok Céhe gálájának ebben az évben is helyet biztosítunk. Az eseményre nagy izgalommal készülünk, mert A csillagszemű juhász a legjobb gyerek-/ifjúsági előadás kategóriájának egyik várományosa.

Ebben az évadban is márciusban rendezzük meg a BÁBU Fesztivált, amely egyre nagyobb rangot vív ki a hazai bábszínházi szakmában, egyedülálló megmutatkozási lehetőséget adva a vidéki és határon túli kőbábszínházi és független társulatoknak. A fesztiválhoz immár hagyományosan kapcsolódik a március 21-i Bábszínházi világnap. A magyar nyelvű bábosok ünnepének koordinációját ezúttal is felvállalja a színház.”

 

Az évad bemutatói

A hivatalos évad szeptember 30-án, két előadással és egy kiállításmegnyitóval veszi kezdetét.

15 órakor bemutatják Gimesi Dóra A csomótündér című meséjéből készült egyszemélyes, különleges, a műfajban egyedülálló részvételi színházi előadást. A rendező Tengely Gábor, a látvány tervezője Michac Gábor, a cím- és többi szerepet Ellinger Edina kelti életre. Az előadás helyszíne új játszóhelyük, a Kemény Henrik terem, amely a Vörösmarty utcában található, és próbatermi funkciója mellett 40 fő néző befogadására is képes.

17.15-kor nyílik meg az újjávarázsolt előcsarnok Koós Iván Galériájában az Ország Lili bábtervezői életművét bemutató tárlat, amely a 18 órakor kezdődő premiert előlegezi meg. A befalazva című, Ország Lili élete és munkássága ihlette, középiskolásoknak és felnőtteknek szóló előadást Gergye Krisztián rendezi. Az író Dragomán György, a látvány tervezői Hoffer Károly és Zöldy Z Gergely. A bemutatóhoz kapcsolódóik az előadás helyszínének, a negyedik emeleti Játszó-térnek az átnevezése Ország Lili stúdióvá.

A Kemény Henrik teremben október 1-jén a legendás bábosra emlékeznek az életmű legavatottabb hazai ismerője, Láposi Terka segítségével, és a színház két művésze, Tatai Zsolt és Barna Zsombor is eljátssza a maga Vitéz László-előadását.

A színház fennállása óta kiemelten kezeli a gyermekek zenei nevelését. Ennek jegyében ismét műsorra tűzik a színházteremben nagy sikerű előadásukat, a Háry Jánost. A felújítást Meczner János végzi rendezőként, a látvány megőrzéséért és autentikus frissítéséért Hoffer Károly felel. A régi-új bemutató időpontja október 5.

Ősztől új korosztályt is várnak. Axel Scheffler közkedvelt Pipp és Polli-történeteiből, Karádi Borbála Wunder Judit látványtervezővel hoz létre előadást 3 év alattiaknak és szüleiknek, a bemutatóra október 9-én kerül sor a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében. A családokat a Kemény Henrik terembe várják az előadásra és az azt követő játszóházra.

Szintén a középiskolás és felnőtt közönségnek szánják azt a monodrámát, amely Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című művéből készül a Kemény Henrik teremben. Az előadást Ács Norbert játssza, a rendező Szabó Máté, a látványért Hoffer Károly felel.

 

Továbbra is teret adnak a legfiatalabb generáció képviselőinek. A 2017/2018-as évadban Szilágyi Bálint a Bambival mutatkozik be elsősorban iskolás nézőinknek a színházteremben. A rendező alkotótársai: Hársing Hilda dramaturg, Árvai György díszlet- és Szűcs Edit jelmeztervező, a bemutató tervezett időpontja: 2018. január 18., míg Szenteczki Zita egy népszerű kortárs mesét dolgoz fel óvodásoknak és kisiskolásoknak, amelynek címe Mit csinált Jakab az ágy alatt?. Dániel András történetét Kauczky Máté adaptálja, a bábokat Dániel András rajzai alapján Horváth Márk tervezi, az Ország Lili stúdióban a játékteret Rumi Zsófia alakítja ki, szcenikusként Lénárt András segíti a munkát. A bemutató 2018 áprilisában várható.

 

Élményszínház gyerekeknek és felnőtteknek

„Tovább folytatódnak az előadások feldolgozását segítő színház-pedagógiai foglalkozások a Mozgató program keretében, és ebben az évadban is lesz ingyenes bábszakkör gyerekeknek.

A báb azonban nem korosztály, hanem műfaj, ezért a felnőtteket sem akarjuk kirekeszteni. Havonta egyszer, az Esti mesére kifejezetten őket várjuk. Az előadásokhoz minden esetben kísérőprogram is társul, ahol az alkotók és meghívott vendégek segítségével boncolgatjuk tovább a látott történetet. A Bábszínház 7x keretében feltehető minden kérdés, amit esetleg eddig nem mertek a felnőttek, mi pedig elmeséljük, megmutatjuk – és mindez ki is próbálható. Az előcsarnokban kap helyet a Márkus Sándor által tervezett interaktív bábinstalláció, amely minden korosztály számára izgalmat kínál.”

 

A Budapest Bábszínház művészei ebben az évadban is közreműködnek a Mini Textúrában, a Magyar Nemzeti Galéria tavasszal elindított, nagy sikert arató, kifejezetten a 7–12 éves korosztályt célzó programsorozatában. A galériában látható műalkotások mesére ihletik a Pagony Kiadó íróit, költőit, amelyeket a Budapest Bábszínház művészei és bábjai keltenek életre, így a képzőművészet, kortárs szépirodalom és színház találkozásánál a báb formanyelvének segítségével a nézők egyedülálló módon léphetnek be a történetek és a képek világába.

 

A színház művészét, Pallai Marát az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki.

Előadásaikban a közönség már találkozhatott Barna Zsomborral és Márkus Sándorral, ők a 2017/2018-as évadtól társulati tagként láthatók régi és új szerepeikben.

 

https://www.budapest-babszinhaz.hu

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.