Magyarország idén először csatlakozott a Julius Meinl nemzetközi kezdeményezéséhez, miszerint 2015. március 21-én, szombaton a Költészet Világnapján, bárki verssel vagy idézettel fizethet kávéjáért, a felhívásban megjelölt éttermekben és kávézókban.

 

Magyarország idén először csatlakozott a Julius Meinl nemzetközi kezdeményezéséhez, miszerint 2015. március 21-én, szombaton a Költészet Világnapján, bárki verssel vagy idézettel fizethet kávéjáért, a felhívásban megjelölt éttermekben és kávézókban.

 

„Harminckét éves lettem én – meglepetés e költemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam."

 

Biztos sokaknak ismerősen cseng a fenti idézet, József Attila: Születésnapomra című verséből. Nem véletlen, hogy ez az idézet lett az egyik hívószava, a Julius Meinl Költészet Világnapja alkalmából indított, rendhagyó kezdeményezésének is. 2015. március 21-én, szombaton ugyanis egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik. A felhíváshoz Magyarországon kívül a világ 23 másik országa is csatlakozott, több mint 1100 kávézó, bár és étterem, ahol ezen a napon a vendégek kávéjukat, egy idézettel vagy verssel is kifizethetik.

 

A globális kezdeményezés mögött, a Julius Meinl, mint a bécsi kávépörkölő és a bécsi kávéházi kultúra nemzetközi nagykövete áll. Hagyományainak megfelelően a céget erős kötelékek fűzik a költészethez, hiszen a bécsi kávéházi kultúra nem csupán egy sajátos életmódot jelent, hanem a művészekre és írókra gyakorolt inspiráló hatása is közismert. Hagyományteremtő szándékkal, idén először Magyarország is csatlakozott a felhíváshoz.

 

A kezdeményezésről Takács Pétert, a Julius Meinl Hungary ügyvezető igazgatóját kérdezték.

 

A Julius Meinl Ausztriából indult, ahol nagyon büszkék a kávéházi hagyományokra. Mit gondol, itthon is van ekkora hagyománya a kávé fogyasztásnak?

A 19. és 20. század nyüzsgő pezsgő szellemi és alkotói légkörében, híres irodalmárok, költők, festők, tudósok, értékformálók élték mindennapjaikat kávéházakban, Magyarországon ugyanúgy, mint a nyugat-európai nagyvárosokban. Sőt, ezeken a helyeken a legismertebb feltalálóink, művészeink és költőink kaptak ihletet, gondoljunk csak a legendás nagy kávéházakra pl.: a Pilvaxra, a Centrálra vagy a New Yorkra, ahol a kávé nemcsak átszőtte a hétköznapokat, de inspirálta is az embereket.

 

Mi pontosan e nagyszerű kezdeményezés célja?

Elsősorban az, hogy minél több ember számára eljuttassuk azt az üzenetet, hogy vannak dolgok, melyek pénzben nem mérhetők. A költészet több mint művészet. Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor, ha egy finom kávé társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk. Fontos, hogy a mai felgyorsult világban, is időt szánjunk magunkra és egymásra, figyeljünk érzéseinkre, hiszen valahol mindenkiben ott lakozik a költő. A Költészet Világnapján arra buzdítjuk a kávészerető közönséget partnereinkkel, hogy egy finom kávé mellett osszák meg velünk kedvenc idézetüket, vagy gondolataikat verses formában fejezzék ki.

 

A költészet a bécsi kávéházi kultúra lényege.

A Julius Meinl bécsi családi vállalkozás története szorosan összekapcsolódik a bécsi kávéházi kultúrával immár több mint 150 éve. A vállalat, több mint 72 országban a kávéházi kultúra nagykövete, így felmerül a kérdés, hogy vajon miért rajonganak ennyire az emberek ezért a légkörért?  Mit keresnek és találnak meg az emberek a bécsi kávéházakban? Nos, a válasz igen egyszerű: a sajátos kultúra, a különleges bécsi pörkölt kávéfajták, a kávé felszolgálásának módja valamint önmagában az ihletet adó légkör. Mindez nem csupán a bécsi kávéházi írók és költők munkáiban köszön vissza, hanem a mai napig az inspiráció forrását jelenti a művészek, költők és kreatív emberek számára világszerte. A költészet megalkotói nemcsak a költők, énekesek és művészek, hiszen mindenki költő a maga módján. Néhányunknak talán nem kell sok, hogy utat engedjünk az inspirációinknak, míg másoknak esetleg erősebb hatásokra van szükségük, a gondolatok szabad áramlásához pedig minden korty Julius Meinl kávé hozzájárul.

 

Látogassa meg Ön is a felhíváshoz csatlakozott helyszíneket 2015. március 21-én:

A felhívás videója itt megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=5LS-Ojc64Do

 

Café Vian Bazilika (Cím: Budapest, Hercegprímás utca 15, 1051)

Café Vian Gozsdu udvar (Cím: Budapest, Király utca 13, 1075)

Café Vian Liszt Ferenc tér (Cím: Budapest, Liszt Ferenc tér 9, 1061)

Dunapark Étterem és Kávézó (Cím: Budapest, Pozsonyi út 38, 1137)

Első Pesti Rétesház Kávéház (Cím: Budapest, Október 6. u. 22, 1051)

Jókenyér Budakeszi (Cím: Budakeszi, Fő út 134, 2092)

Jókenyér Istenhegyi út (Cím: Budapest, Istenhegyi út 23. 1126)

Jókenyér Pilisszentiván (Cím: Pilisszentiván, Erzsébet Ipari park 4, 2084)

Mini Bar Budapest (Cím: Budapest, Szent István tér. 11, 1051)

Szamos Allé (Cím: Allee Üzletközpont, Budapest, Váli u. 3, 1117)

 

Ajándék… e kávéházi szegleten"

Fizess idézettel vagy kedvenc verssoroddal a kávédért a Költészet Világnapján!

 

https://www.facebook.com/JuliusMeinlCoffee

www.meinl.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük