Nem kell Újpestről kimozdulni, hogy azonnal egy másik kontinensen érezhessük magunkat. Közismert a mondás: messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Ez így, ebben a formában Újpestre is igaz, de Mexikóra már nem! A Szent István téren sok év óta működik egy mexikói étterem, ám benne most nagy változások mentek végbe. Megmaradt ugyan mexikói jellegűnek, de az Eventrend Group üzemeltetésében működik tovább. Erről a csoportról viszont jól tudjuk, hogy olyan –...
Gasztró
Új színfolttal gazdagodott Újpest, és a Szent István tér környéke. A tér és az azonos nevű utca sarkán – alaposan átalakítva – megnyílt a Központ bisztró, melynek sokoldalúságát az is mutatja, hogy a nevéhez még két szó csatlakozik: kávézó bár. Arra pedig, hogy az átalakítás nem csak látszólagos, hanem igazi változást is eredményez, az üzemeltető a garancia. A vendégek valószínűleg nem figyelnek fel rá, de a „szakmában” fontos jel,...
Rövid próba után kiderült, hogy még az olaszul tudók között sem érti mindenki pontosan a feliratot egy Szt. István körúti üzlet homlokzatán. Pedig érdemes megjegyezni, hogy ott, közel a Margit hídhoz, egy világbajnok dolgozik és az is világbajnok, ami kikerül a keze alól. A Forni Di Napoli ajtaján belépve Itáliába érkezik a látogató és túl azon, hogy valódi, hamisítatlan olasz ízek várják, az étel, amit a tányérjára tesznek, bizonyítottan...
Lassan megszokjuk már, hogy kedvenc édességeink elkészítői minden évben összemérik tudásukat. Nagy érdeklődés kíséri a Magyar Cukrász Ipartestület torta, fagylalt, bejgli versenyeit, most pedig – ahogy a naptárra nézünk- eljött az ideje a szaloncukrok versenyének. Meg is történt. Az Év Szaloncukrát idén ismét rekord számú nevezés után, 24 gyártó 165 szaloncukra közül választották ki. A nevezésre minden gyártó, kicsi és nagy egyaránt lehetőséget kapott. A verseny 8 kategóriájában összesen...
Bármennyire is szokatlannak hangzik ez a szópárosítás, tartalmát tekintve egy megvalósult állapotot rögzít. Több helyzetet is el tudunk képzelni, amikor igaznak tekinthető, ám az, amelyikről a továbbiakban szó lesz, túl lép a hétköznapi gondolkodás határán. Szokatlan, bizarr, meglepő. A rejtvény megfejtéséhez kulcsként szolgálhat, hogy kapcsolódik hozzá egy XIX. századi – európai hírű – cukrászmester, egy működő sörfőzde, és napjaink Magyar Cukrász Ipartestülete. Sikerült megoldani? A Magyar Cukrász Ipartestület minden...
Lassan már megszokottá vált, hogy a karácsony közeledtével a Magyar Cukrász Ipartestület meghirdeti a bejgli országos versenyét. Számítottunk is rá, de csalódnunk kellett – igaz kellemes módon. A bejglik összemérése idén a 6. alkalommal sem maradt el, de újabbal is kiegészült. Van egy másik, hagyományos karácsonyi sütemény, bár az inkább Franciaországban népszerű – a Fatörzs torta. Most ennek is meghirdették versenyét és az ötlet a vártnál sikeresebbnek bizonyult. Bőven...
Szeptember 2-án megnyílt az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde, 250 féle kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A szervezők minden évben tudatosan építenek a korábbi tapasztalatokra, miközben újdonságokkal is készülnek. A kínálatban idén először szerepelnek sörkülönlegességek Skóciából, Írországból és Kínából, de a bajor, cseh, belga vagy épp hazai klasszikusok sem maradnak ki. A rendezvények...
Ha a valóságban nem is, képletesen feltétlenül. Bátran mondhatjuk, hogy az egész augusztust magában foglaló Balatonfüredi Borhetek a város legkiemelkedőbb rendezvényei közé számít. Aki korábban nem tudott erről az eseményről, de ebben az időszakban Füredre látogat, meglepve tapasztalja, hogy a Tagore sétányon egymás mellett sorakoznak a különböző pincészetek pavilonjai és versengve kínálják a Balatonfüred-Csopaki Borvidék legkiválóbb borait. Számokról beszélni nincs értelme, perceken belül kiderül, hogy a választék óriási, a...
A csokoládé feltehetőleg nem a dörgicsei bortól lett mámoros, de nekünk van esélyünk rá, ha e kettő élvezetét eltúlozzuk. Nekik ugyanis van némi közük egymáshoz! A Magyar Cukrász Ipartestület az idén is megszervezte – a már joggal hagyományosnak nevezhető – Év Fagylaltja versenyt. Ám ez most országjáró „roadshow” keretében történt. A nagy népszerűségnek örvendő verseny célja a valóban kiváló minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, annak érdekében, hogy a magyar cukrászat...
Valljuk be: egy piacon működő étteremről – így első hallásra – nem sok jót gondolnánk. Az hinnénk, ez valami olcsó, nem túl igényes étkezde lehet. Hát ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk! Az étterem, amiről a továbbiakban szó lesz, valóban piacon, egy különleges helyszínen működik, nem túlzás világhírűnek nevezni. Járt itt Diana hercegnő, Margaret Thatcher miniszterelnök, több neves, külföldi filmszár is. Kitalálták? Igen, Budapesten, a Nagyvásárcsarnokban számos híresség megfordul, és...
A tavasz beköszöntének, a nyár közeledtének legbiztosabb jele, hogy sorra nyitnak a szabadtéri vendéglátóhelyek. A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része. A Duna közelsége, az öreg platánfák árnyéka, a jó zene és a frissen sült hekk illata évtizedek óta visszavonhatatlanul hozzátartozik az itteni élethez. Az Evezős Sörkert nem csupán vendéglátóhely – igazi társasági tér. A több kilométeres partszakasz különleges adottságai az Evezősben válnak igazán közösségi...
