Decemberben kisunokám születik. Másfél millió forintos adóssággal indul.

Decemberben kisunokám születik. Másfél millió forintos adóssággal indul.

Ez a TOP 150-ben szereplő vállalkozó, ha meglát egy szállodát, megveszi. Ha kell, ha nem. Legfeljebb majd háromszoros áron túlad rajta.

Akárki van kormányon, a gazdag emberek uralkodnak.

A társasági adó 9 % lesz. Jön a multi céget alapítani. Van-e rosszabb annál, minthogy a magyar embereket a multik kizsákmányolják? De van ám! Ha nem zsákmányolják ki. Mert akkor jön a garantált minimálbér és a közmunka.

A kedves vezető kilövi a megcélzott feladat nyilát, alvezérei köré rajzolják a céltáblát.

Bízhatunk abban, hogy a közszeplők intelligens, bölcs, államférfihoz méltó döntéseket hoznak. De csak ha már kimerítettek minden más lehetőséget.

Gondolkodom, tehát vagyok, Jómódú, tehát kormánypárti vagyok.

Ha a bal oldali hajtómű nem működik, a repülőgép pörögni kezd, esetleg le is zuhan.

Ha sokat ugrál az ellenzék a Városliget miatt, autóparkolót csinálunk a Nyugati pályaudvar helyett.

Hír az, amit eltitkolnak. Minden egyéb csak hirdetés. Ahol sajtószabadság van, mindig lesznek sajtócenzorok is. Mert a sajtószabadság azoké, akiké a sajtó.

A képviselő testület háromfajta adatsorral rendelkezik. Az egyik, amivel becsapja a lakosságot. A másik amivel becsapja a kormányt. A harmadik, amivel becsapja saját magát.

Az a jó, ha Őt hallgatjuk, nézzük, mert nem kell gondolkodni. És olyan kérdésekre ad válaszokat, amelyeket nem értünk. Ez biztosítja a hatalmát

A közszereplőket nem úgy választjuk ki, hogy a legjobbak irányítsanak bennünket. A legjobbak nem akarnak irányítani senkit.

Ebben a szóvivőben annyi az eredetiség, mint egy Xerox-gépben

Ez a hivatalvezető mindig fején találja a szöget, de a szög az istennek sem megy beljebb.

Rossz dolog a kisebbség diktatúrája, de még elviselhetetlenebb a többség diktatúrája.

A Parlament jobb- és baloldalán emberi lények ülnek. Ez egyeseket komolyan zavar. De én nem tartozom közéjük. Mindenkivel tele van a hócipőm.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                           A közvélemény kutató szerint a pártok tagjai nagyon népszerűek. Egymás között.

Holokauszt tagadó honfitársaim! Húsz év múlva jelentkezik az 1956-os forradalmat tagadók nemzedéke.

Mennek, mennek a kisváros lakói az új úton és közben azt gondolják, mi az ördögnek építtette az önkormányzat ezt az utat a bölcsőde helyett?

Nem vagyok olyan fiatal, hogy jól ismerjem a számítógépem minden csínját-bínját.

A bűnözési statisztikánk a legjobb az Európai Unióban. Ha leszámítjuk..az erőszakos bűncselekményeket, sikkasztásokat és a hazaárulást.

A népjóléti államtitkár annyit tesz a szegényekért, mintha a harmadik világ éhezőinek megadnánk Ghaith Pharaon telefonszámát.

Némely püspök kiskapukat keres Ferenc pápa Laudato si' első enciklikájában.

A közel-keleti háborúkat nem lehet senkinek megnyerni. Mint ahogy egy földrengést sem. Nem a nukleáris fegyvereket, hanem a háborút kell betiltani.

Donald Trumpnak az a szerencséje, hogy az ellenfele Hillary Clinton volt. Ha egyedül indul, utcahosszal veszít.

Nem tehetek róla. Bill Clintont nézve mindig az jut eszembe, hogy ha Mózes gyakornoka Monica Lewinsky lett volna, akkor a Tízparancsolat csak nyolc lenne.

Ha William Shakespeare most nálunk élne, a Barátok közt-be írna epizódokat.

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük