Hatvan éve…..
3 perc olvasás
1957. február 2-án két kollégámmal és egy S-100-as lepukkant Skodával elindultunk a Pest megyei Iklad felé. A Budapesttől 40 kilométerre fekvő községben működő Ipari Műszergyárhoz igyekeztünk két, számunka létfontosságú műszer beszerzése céljából. Utunk bizonyos értelemben nem volt kockázatos, akkor már eltévedt golyóktól nem kellett tartanunk. Viszont attól féltünk, hogy néhány túlbuzgó rendőr, magyar vagy szovjet katona elkobozza a gépkocsinkat. Szerencsére ez nem történt meg.
1957. február 2-án két kollégámmal és egy S-100-as lepukkant Skodával elindultunk a Pest megyei Iklad felé. A Budapesttől 40 kilométerre fekvő községben működő Ipari Műszergyárhoz igyekeztünk két, számunka létfontosságú műszer beszerzése céljából. Utunk bizonyos értelemben nem volt kockázatos, akkor már eltévedt golyóktól nem kellett tartanunk. Viszont attól féltünk, hogy néhány túlbuzgó rendőr, magyar vagy szovjet katona elkobozza a gépkocsinkat. Szerencsére ez nem történt meg.
A Rákóczi úton hosszú sorok kígyóztak az élelmiszer boltok előtt. A Baross tér romhalmaz, szörnyű látvány. Menjünk tovább. Autópályák még nem lévén, a 30-as úton robogtunk negyvennel. Mátyásföldön leintett két járőr. Az anyósülésen foglaltam helyet, tőlem kérte az igazolványt. Induláskor felszereltem magam „biztonságos" papírokkal, személyivel, munkaadói igazolvánnyal, véradó bizonyítvánnyal és a tíz hónappal azelőtt kapott Árvízvédelmi Emlékérem kartonlapocskájával. Ezeket egy csomóban átadtam. Hová igyekeznek? Ikladra, a Műszergyárhoz. Mehetnek!
Aszód tele volt Kossuth-címeres zászlóval. Az új címer csak félév múlva került be az Alkotmányba. Végre befutottunk Ikladba. Merre van az Ipari Műszergyár? Arra menjenek. Köszönjük szépen. A gyáron óriás transzparens. „Nem ismerjük el a Kádár-kormányt!"
Nem ismerték el, de dolgoztak. A nagy sztrájkokba már belefáradtak az emberek. A portás kérdezte, van-e nálunk fegyver? Nincs egy szál se. A műszaki osztályon elmondtuk a problémánkat. Rövid tanakodás után megkaptuk a műszereket. És az étteremben egy tányér forró paprikás krumplit.
Kádár János ugyancsak február 2-án tartotta hírhedt salgótarjáni beszédét, amelyben először nevezte egyértelműen ellenforradalomnak az 1956-os felkelést. Ígéretekben sem volt hiány. Sokan megnyugvással vették tudomásul, hogy az MSZMP „középen" áll. Szemben Rákosival, aki akkori szóhasználattal élve baloldali elhajló és Nagy Imrével, aki jobboldali elhajló. Senki sem gyanította, hogy másfél év múlva Nagy Imrét halálra ítélik. Rákosi visszatérésétől kicsit tartottunk, nem gondoltuk, hogy 1971-ben hal meg Gorkijban.(A várost ma Nyizsnyij-Novgorodnak nevezik.)
Kádár beszédéből az orvosok és a jogászok azt is kiolvasták, hogy visszakapják doktori címüket. Mert bizony a Rákosi-rendszerben a végzősök csak okl. orvosok és okl. jogászok lettek. Doktori cím, csak az akadémiai (nagy) doktoroknak járt. Rövidesen aztán doktorrá avatták őket, de ennek történetnek a nyomát sehol sem találtam, pedig így volt.
Végre sikeresen hazaértünk, a Rákóczi úton járt a sárga villamos, az élelmiszer boltok előtt már rövidebb sorok álltak. A köznapi ember számára megkezdődött a kádári „konszolidáció."
Láng Róbert
