Helyreállítható-e A Kárpát-medence Egysége?

A Helikon Kiadó Csák Jánosnak, a kiadó elnökének moderálása mellett rendezte meg az innovációs díjjal is kitüntetett MultiRáció alapítóinak, dr. Banai Miklós fizikusnak és 2009 ismeretterjesztő tudósának, Dr. Lukács Béla fizikusnak, egyben polihisztornak, mint szerzőknek, könyvbemutatóját a Helikon Könyvesházban.

A március 29-én, hétfőn délután 4 órakor kezdődött rendezvényen Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő beszélgetett a szerzőkkel „A Kárpát-medence egysége. Miért szűnt meg? Helyreáll-e újra?" című kötetükről. A rendezvényen többek között megjelent és gratulált a szerzőknek Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke.

Tőkés László hozzászólásában térségünk európai politikájának alakításában látta fontosságát és rendkívüli időszerűségét a könyvnek, amely szerinte több ponton is a revelancia erejével hat az olvasóra.

A könyv a Kárpát-medence igazgatási egységét vizsgálja a nyugati civilizáció keleti, dél-keleti, az iszlám és ortodox – pravoszláv civilizációkkal határos peremterületébe ágyazva, a Cartographia Tankönyvkiadó mintegy 30 történelmi térképét, ill. az Országos Levéltár néhány dokumentumát illusztrációként használva. Ezt a régiót, Közép-Kelet Európát a magyar-horvát és lengyel-litván királyságok csatolták a nyugati civilizációhoz. A keleti civilizációkkal, előbb az iszlám alapú török birodalommal, majd a „harmadik Rómával", a szláv eredet mítoszt terjesztő, permanens hódításra épülő Moszkvai Birodalommal vívott küzdelmek vezettek területigazgatásuk megtöréséhez és a 20. században a régió nyugati civilizációból történt kiszakításához.

A könyv az egység helyráállásának feltételét a történelmi egyházak értékrendjének megerősödésében, annak mentén a Kárpát-medence és a bővebb régió lakóiak érdekeit képviselő elit kiemelkedésében látja a konföderatív Európai Unió keretében.

A szerzők szerint a latin keresztény kultúrkörből kibontakozott nyugati civilizáció alapvető jellegzetessége, hogy a közösség létfeltételeinek biztosításához folyamatosan épít az emberi megismerésre, a tudomány eredményeire, a létfeltételek javítását – szemben a keleti civilizációkkal – elsősorban a technikai vívmányokra, innovációkra és nem a természeti és humán környezet korlátlan kiaknázására, kizsákmányolására alapozza.

Szerintük hazánkban pont a nyugati civilizáció ezen alapvető sajátossága, fő motorja nem indult be az elmúlt közel két évtizedben: a többlettudásból eredő, innovációkban megtestesülő és azok széles körű alkalmazásából következő folyamatos hatékonyságjavulás. A piaci lehetőségeket vakon a jutalékért elosztogató politikai gyakorlat az innovativitás érvényesülését akadályozza, hazánk egyik alapvető erőforrását, az újító szellem hazai érvényesülését ellehetetleníti. A tényleges versenypiac kialakulását is lehetetlenné teszi. Ebben a rendszerben a kitáruló, 500 milliós piac kínálta, magas hozzáadott értékű, elsődleges piaci lehetőségek elérhetetlenek maradnak az Európai Unió teremtette új gazdasági környezetben.

A szerzők szerint a legveszélyesebb belső folyamatok a nyugati civilizációra nézve a tudás, az alkotás, a megújító szellem, a széles körű innováció terét szűkítő, akadályozó tendenciák. Ilyen minden olyan tendencia, amely monopóliumra tör valamely termék vagy szolgáltatás előállítása terén, ha az nem valamely külső természeti adottság folytán egyediként, vagy csak nagyon szűk kör számára hozzáférhető módon állítható elő. Példaként hozzák fel az emberi civilizáció egyik legnagyobb alkotása az írás, dokumentumszerkesztés hatezer éves tevékenysége területén az utóbbi jó évtizedben kialakult helyzetet. Az tapasztalható, hogy modern tollunk, a számítógép „tollbetétjéről", a szövegszerkesztőről, számolótábláról és bemutatókészítőről egy gyártó azt a látszatot kelti, kvázi azt állítja, azt csak ő tudja előállítani. A gyártónak ezen üzletpolitikája az innováció ellen hat, és így a nyugati civilizáció alapmotorját károsítva veszélyt jelent arra. Az írás, dokumentumszerkesztés általános emberi tevékenysége körében a nyugati civilizáció vadhajtása nőtt ki az elmúlt másfél évtizedben szerintük.[1]

A szerzők kifejtették, hogy a Kelet elmúlt 200 évben Közép-Kelet-Európában igen sikeresen alkalmazott „divide et impera / oszd meg és uralkodj" gyakorlata jelenleg is érzékelhető térségünkben, így hazánkban is. Példaként az elmúlt év európai uniós parlamenti választását hozták fel. Az unió új parlamentjében megvolt a lehetőség, hogy a Kárpát-medencéből mintegy 27 magyar identitású képviselő kerüljön a 27 tagországból verbuválódó Európai Néppárt soraiba 2009 nyarán, annak több, mint 10%-os hányadát kitéve. A jelenlegi unióban a medencére körülbelül 46-47 európai parlamenti képviselő esik. Annak 27 fős néppárti csoportja világos többséget alkothatott volna a medence képviselői között, meghatározva, artikulálva az unió parlamentjében a Kárpát-medence népeinek közérdekét, az együtt többre megyünk elv mentén az érdekeket megosztó, szétforgácsoló, végső soron a medence megosztásában érdekelt külső erők támogatása helyett.

A szerzők úgy látják, hogy az európai szintű érdekérvényesítés, érdekartikuláció természetes szervezeti formáját testesíti meg az Európai Parlament. Közép-Kelet-Európa önérdeke azt diktálja, hogy ezt a szervezetet, döntési jogkörét erősíteni, bővíteni kell. Ezen szervezeten keresztül, a parlamenti erőviszonyok segítségével, a „közép-kelet-európai frakció" segítségével Európa sorsának alakulását alakító döntésekben régiónk jelenleg is választójoggal rendelkező 100 milliós népessége a német nyelvterület súlyával egyenértékű. Az Uniót tovább bővítve, a könyvben vizsgált térség 150-170 milliós népessége a német-francia súllyal válhat egyenlővé, ezzel garantálva érdekének tényleges érvényesülését a latin keresztény Európa konföderációját újra teremtő Európai Unióban. A több, mit 500 milliós, mély nyugati civilizációs gyökerű Európai Unió pedig újra aspirálhat a vezető földrész pozíciójára, amelyet a következő három kulcsterület erősítésével érhet el:

1. önálló védelem,
2. önálló energiapolitika,
3. önálló informatika.

Az önálló védelem eleve feltétele a konföderatív felépítménynek, és csökkenti Európa kitettségét az USA védelmi képességének, egyben az utóbbi terheit is csökkenti. Az önálló energiapolitika Moszkva potenciális befolyását csökkentheti. Az önálló informatika a túlsúlyossá vált amerikai dominanciát csökkentheti és erősítheti a versenypiacot, növelheti a többlettudás innovációkon keresztüli széles körű, hatékonyságnövelő hasznosulását, biztosíthatja a nyugati civilizáció alapmotorjának egészséges működését. Ez utóbbi a nyugati civilizáció, életformánk, a kíváncsi ember boldogulásának, kíváncsisága megélésének is feltétele a szerzők szerint.

[1] A szerzők megjegyezik, hogy hazánkban a politikai felépítményen keresztül érte el a gyártó a verseny kizárását az irodai szoftverek piacáról, pozitív diszkriminációval biztosítva az oktatás teljes vertikumán és az intézményi szektor területén kizárólagosságot a több mint 70%-os adózás előtti eredményt hordozó irodai szoftver alkalmazásának. A pozitív diszkriminációt 2004-ben a kormány úgy állította fel, hogy a szoftverlicenceket kiemelt termékkörbe helyezte, és a beszerzését a központosított közbeszerzésen keresztül engedélyezte, az állami normatíva feltételeinek teljesülése mellett. Az állami normatívába pedig csak a monopolhelyzetben lévő gyártó termékeit helyezte el. Ezzel hazánk az írás, dokumentumszerkesztés eszközeire négyévente százmilliárd forinttal költ többet a közszférában, mint azt a verseny biztosításával tehetné. A kereskedelmi forgalmazók körében pedig elérte a gyártó, hogy csak az ő termékeiket kínálják a fogyasztóknak. Például bárki ellenőrizheti, hogy nagy elektronikai szaküzletekben csupán ezen gyártó irodai szoftvereit kínálják a fogyasztóknak, köztük például az otthoni és iskolai verziót, amelynek az ára közel ötszöröse az alternatív, egyenértékű funkcionalitású hazai gyártmánynak, csak az utóbbit nem kínálják a forgalmazók a vevőknek. Nyilvánvalóan a fogyasztók elemi érdekeinek sérelméről van szó, jól mutatva, hogy hazánkban a versenypiac jelenleg csak a tankönyvekben létezik.