Együttműködési megállapodást kötött kedden az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Dunaújvárosi Egyetem azzal a céllal, hogy tovább erősítsék a modern kor követelményeihez alkalmazkodó együttműködés kiépülését a gazdaság és a felsőoktatás között.

 

Együttműködési megállapodást kötött kedden az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Dunaújvárosi Egyetem azzal a céllal, hogy tovább erősítsék a modern kor követelményeihez alkalmazkodó együttműködés kiépülését a gazdaság és a felsőoktatás között.

 

Az ünnepélyes aláíráson Csiba Péter az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, nem vitás, hogy a legjelentősebb nemzeti tulajdonú energetikai vállalatnak és a Közép-Dunántúli régió szellemi innovációs központjává váló Dunaújvárosi Egyetemnek szoros, együttműködő kapcsolatban kell állnia. Hozzátette, az érdekek találkoztak: az MVM a magyar energiaszektor meghatározó szereplője, ezért folyamatos jól képzett szakember utánpótlásra van szüksége, a Dunaújvárosi Egyetem pedig jelentős képzési kapacitásokkal rendelkezik.

 

Dr. András István a Dunaújvárosi Egyetem rektora beszédében kiemelte, hogy az MVM Csoport nagyon hasznos kutatási és megvalósítási területet jelenthet a fiatal szakemberek számára, ezáltal korszerű gyakorlati tudásra tehetnek szert. Várakozással tekint az előttük álló közös munkára, melyben egyetemük támogatást nyújt az MVM stratégiai célkitűzéseinek megvalósításában az oktatás, a szakemberképzés, a továbbképzés, a tudományos kutatás és fejlesztés területén.

 

A megállapodás céljai összhangban vannak az MVM és az Egyetem stratégiájában megfogalmazott célkitűzésekkel. Az MVM új, középtávú stratégiájában foglaltak szerint minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az innováció támogatására és a megújuló energiaforrások bővítésére, emellett kiemelten kívánja támogatni a magyar energetikai szabadalmakat. Ennek megfelelően segíti az utánpótlás biztosítás szempontjából számára kiemelten fontos tanszékek és laborok munkáját és a szakmai profiljába illeszkedő képzési programokat, illetve a minőségi oktatását, az oktatói utánpótlás biztosítását, és ezzel a hallgatók munkaerőpiacon való elhelyezkedési esélyeinek javítását.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük