Az enyhe telet leszámítva kedvezően alakul a szántóföldi gazdálkodók számára az idei év. A rémálomszerű 2012 után a tavalyi évhez hasonlóan jó eredményeket jeleznek elő a szakemberek búzából. Nagy kérdés azonban, hogy az időjárás miatt lényegesen több kórokozóval és kártevővel hogyan tudnak elbánni a gazdák.

 

Az enyhe telet leszámítva kedvezően alakul a szántóföldi gazdálkodók számára az idei év. A rémálomszerű 2012 után a tavalyi évhez hasonlóan jó eredményeket jeleznek elő a szakemberek búzából. Nagy kérdés azonban, hogy az időjárás miatt lényegesen több kórokozóval és kártevővel hogyan tudnak elbánni a gazdák.

 

 

Több mint ezer gazdálkodó részvételével tartotta a Syngenta Dalmandon és Hajdúböszörményben a hagyományos szer-show-ját, amelynek tematikáját a kukorica, a kalászosok, a napraforgó és a repce adták. Két éve minden idők legszárazabb időjárása negatív irányba billentette az ágazat eredményességét, 2013-ban viszont a gazdaságok jó szezont zártak: a termelők őszi kalászosban és napraforgóban is rekord közeli terméseredménnyel zártak. Mint Czigány Tibor ügyvezető igazgató elmondta: a gazdálkodók sikerességét számos tényező befolyásolja, amelyekkel időről-időre számolni kell. Idén ez az enyhe tél miatt elszaporodó a kórokozók és kártevők kezelése lesz.

 

– Ezen belül is kiemelten kell foglalkozni a gombafertőzésekkel, amelyek hosszú évek óta nem tapasztalt mértékben jelentek meg a szántóföldi kultúrákban – mondta Czigány Tibor. – A rendezvényeken ezek kezelésére mutattunk be lehetőségeket. Ezen túl megoldásokat kínáltunk a termelés hatékonyságának javítására, mert vállalatunk elkötelezett abban, a hazai termelők növeljék versenyképességüket. 

 

A kalászos gabonák között legnagyobb arányt az őszi búza képezi, amelyet az ország minden területén – kiemelten Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, valamint Bács-Kiskun megyékben – termesztenek. 2013-ban az elmúlt évek legmagasabb termését, összesen 5,1 millió tonna őszi búzát arattak le a gazdák, negyedével többet, mint 2012-ben.

 

– A sok áttelelő rovarkártevő és rendkívül erős gombabetegségek ellenére a megfelelően kezelt táblákról idén is rekord közeli termésre számíthatunk – mondta Harmat Ákos termék menedzser. – Hamarosan vége a kalászvédelem időszakának, most a késői rovarkártevők elleni védekezés a feladat. Majd a gyomok, gombabetegségek és rovarkártevők kikapcsolására kell ügyelni.

 

Csaknem ötven százalékkal több kukorica termett Magyarországon 2013-ban, mint az azt megelőző évben. Hektáronként 5,8 tonnát takarítottak be átlagosan a gazdák. Az ország kiemelkedő kukoricatermelő megyéiben – Fejér, Somogy, Tolna, Békés, valamint Hajdú-Bihar megyékben – jól indult az idei szezon, időben tudtak vetni a gazdák. A csapadék is kedvezőbb, mint amit az elmúlt két évben tapasztaltunk, ezért jók a kilátások, mondta Tóth-Csantavéri Szilvia kukorica kampánymenedzser.

 

– A kukorica eddig kedvező körülmények között fejlődik. Intenzív termesztéstechnológiával fokozható a termésbiztonság, ilyen évben érdemes mindent megadni a növényeknek. Egyetlen termesztéstechnológiai elemet – tápanyagutánpótlást, gyomirtást, kórokozók elleni védelmet – sem szabad kihagyni, mert azt többszörösen kell megfizetni a későbbiekben. Emellett figyelmet kell fordítani a kártevőkre is. Csapadékos tavaszokon kifejezetten fontos a tartamhatással rendelkező gyomirtó szer megválasztása, melynek segítségével betakarításig gyommentes maradhat az állomány.

 

Vajda Beáta marketingvezető, az olajos növények szakértője elmondta: a repce sikeresen áttelelt, az állomány jó kondícióban van. A kedvező terméskilátásokat árnyalják az elmúlt hetek viharai, ez eredményezhet gombabetegségeket és sok esetben szükség lesz állományszárításra is. A hivatalos jelentések szerint idén 200 ezer hektár felett van a repce állomány Magyarországon, ez 5 százalékkal magasabb, mint 2013-ban.

– A több mint 600 ezer hektáron termő napraforgóban tavaly kiváló eredményt értek el a gazdák, az országos termésátlag hektáronként 2,47 tonna volt, amely az utóbbi 10 év második legmagasabb termésátlaga – mondta Vajda Beáta. – Ehhez a sikerhez nagymértékben hozzájárultak cégünk piacvezető hibridjei, amelyben 60 százalékos a piaci részesedésünk. Jelenleg a  gazdasági kilátások jók, megéri költeni a növényekre és kihozni belőlük a maximumot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük