2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Idén is lesz miskolci előadás a POSZT versenyprogramjában!

2 perc olvasás

kaukor_1.jpgA Miskolci Nemzeti Színház A kaukázusi krétakör című előadása is meghívást kapott a Pécsi Országos Színházi Találkozóra. Brecht igazságról és jóságról szóló tandrámáját Szőcs Artur rendezésében a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínházában láthatja a közönség a június 7. és 16. között megrendezésre kerülő fesztiválon.

 

A Miskolci Nemzeti Színház az előadást szeptemberi bemutatása óta töretlen sikerrel, folyamatos teltházzal játssza. (lásd: http://euroastra.blog.hu/2017/10/01/a_kaukazusi_kretakor_414) A POSZT meghívás is azt mutatja, hogy a nézők elismerése mellett a szakma is felfigyelt a produkcióra. Szőcs Artur a fesztiválszereplés kapcsán elmondta, ez egy olyan darab, amivel öröm találkozni rendezőként és színészként is. – Nagyon rég óta vártam, hogy valahol színpadra állíthassam ezt a színművet, amelynek majdnem hetven szerepét itt tizenkét színész játssza. Iszonyatos munkát, tehetséget, alázatot igényel mindenkitől, amire megérett a miskolci társulat. Nagyon hálás vagyok ezért a közös munkáért, és büszke vagyok a csapatra, mindenkire, aki ennek az előadásnak a létrehozásában részt vett – tette hozzá.

 

A válogatók három A kaukázusi krétakör előadást is méltónak találtak a bemutatásra, köztük a Szőcs Artur rendezte miskolci darabot. Hogy mi a miskolci előadás különlegessége? Az az egyedi színházi forma és nyelv, amelytől azok számára is izgalmas, új élményt ad az előadás, akik már látták a darabot más feldolgozásban. Brecht remekül megírt drámája fantasztikus zenével párosul, és igen fontos mondanivalója van: – Azoknak is szól ez a darab, akik nem találkoztak élesben a háború borzalmaival, – és reméljük nem is fognak – mert időről-időre fel kell hívnunk rá a figyelmet, hogy békében élni különleges állapot, és ezt nem szabad elveszítenünk – mondja Szőcs Artur.

 

Bertolt Brecht és Paul Dessau művében a főbb szerepekben Láng Annamária, Harsányi Attila, Simon Zoltán, Rózsa Krisztián lép színpadra.

A versenyprogramba Béres Attila kecskeméti rendezése, a Csárdáskirálynő is bekerült, így két miskolci kötődésű előadást is láthat a közönség a 2018-as POSZT-on.

 

http://mnsz.hu

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.