EuroAstra

ING Alapkezelő szerint az utolsó előtti pillanatban rántotta el a kormányt a Fidesz

December elején még úgy tűnt, hogy a Fidesz hajlandó lesz az EU és az IMF bizonyos feltételekkel járó segítségét elfogadni az ország finanszírozásának biztosítására. Később kiderült, hogy csak félszívvel akarhatták az EU/IMF megállapodást, hiszen az EU határozott tiltakozása ellenére a parlament elfogadta a jegybanki függetlenséget nyirbáló és az egykulcsos SZJA-t kétharmados törvénybe iktató törvényeket az év utolsó napján. Ez jelentősen megkeményítette az EU és az IMF álláspontját, a magyar küldöttség egy jó ideig zárt kapukat döngetett az év elején.

 

December elején még úgy tűnt, hogy a Fidesz hajlandó lesz az EU és az IMF bizonyos feltételekkel járó segítségét elfogadni az ország finanszírozásának biztosítására. Később kiderült, hogy csak félszívvel akarhatták az EU/IMF megállapodást, hiszen az EU határozott tiltakozása ellenére a parlament elfogadta a jegybanki függetlenséget nyirbáló és az egykulcsos SZJA-t kétharmados törvénybe iktató törvényeket az év utolsó napján. Ez jelentősen megkeményítette az EU és az IMF álláspontját, a magyar küldöttség egy jó ideig zárt kapukat döngetett az év elején.

 

 

A piac nagyon negatívan fogadta a híreket, amelyekben a tárgyalások elhúzódásának, sőt esetleges meghiúsulásának lehetőségét látta. A forint új történelmi mélypontot ért el 324-es szintig gyengült az euróval szemben. A svájci/forint keresztárfolyam rekordkísérlete elmaradt, de a keresztárfolyam így is elérte a 266-os szintet. A kötvényhozamok kilőttek, 11% feletti hozamok mellett történt a kereskedés. A magyar csődkockázat a 2008-2009-es szintek fölé, mindenkori csúcspontjára emelkedett.

 

Magyarország számára az IMF megállapodás továbbra is kulcsfontosságú. Ameddig az európai adósságválság helyzete nem javul, az ország nem lesz képes a piaci finanszírozást fenntartani. Az IMF jelenléte stabilabb, kiszámíthatóbb környezetet teremthet a magyar gazdaságpolitikában, és kikényszerítheti a tervezett, de nem végrehajtott reformokat, ami hozzájárulhat az ország 2012-es jobb megítéléséhez.

A kormány látványos visszavonulót fújt, bár a tapasztalatok alapján soha nem lehet tudni, hogy mikor következik be egy újabb 180 fokos fordulat. Az IMF/EU feltételek kemények lesznek, és túlmehetnek a szokásos gazdasági kérdéseken, ami presztízsveszteséget okozhat a kormánynak és ez elhúzhatja a megállapodás megkötését. A kormány költségvetési tartalékai a nyugdíjpénzből egyelőre még tetemesek, ezért nem sürgető a totális fegyverletétel.

 

A forint a kormány tárgyalási szándékának hírére közel 10 forintot erősödött 315 forintig. Továbbra is a kötvénypiac jelenti a leggyengébb láncszemet, a forint fundamentálisan erős. A fizetési mérleg egyenlege pozitív, az EU forrásokat továbbra is kapja az ország, a tartalékok szintje kivételesen magas. A jegybankkal történő kormányzati egyeztetés eredménye is lehetett, hogy a jegybank intervenciókkal is támogatja a forintot. Ennek most már van racionalitása is, tekintve, hogy a forintgyengülés méregfogát – a csődhelyzetet – a kormány az IMF megállapodással végképp kihúzhatja. A forint középtávú erősödése mellett szól az is, hogy a jegybank várhatóan tovább emeli majd az alapkamatot, amennyiben tovább gyengül a hazai fizetőeszköz.

 

A kötvénypiacon már más a helyzet, az IMF megállapodás ellenére a kormány törekedni látszik a piaci finanszírozás fenntartására. Az ÁKK kötvénykínálata jelentős lesz, ha a piaci kereslet megfelelő lesz. Bár a forintos hozamok jelentősen estek, a 11%-ról már 9,5%-os szintre, az eurós kötvények hozama még mindig bőven 10% felett jár. A hazai kötvényhozamok jelentős ingadozása várható a következő időszakban, és az európai adósságválság fokozódásával itthon is „elfajulhat" a helyzet a nagyon illikvid, sérülékeny hazai kötvénypiacunkon is.

 

 

 

 

 

 

Összefoglalva úgy véljük, hogy az IMF/EU megállapodás hazánk számára szükségszerű és elkerülhetetlen lesz. Az oda vezető út rögös lehet, de amennyiben a kormány tartja magát ahhoz a kijelentéséhez, hogy gyors és feltétel nélküli megállapodást szeretne a hitelezőkkel – és azt gondoljuk, hogy a jelen helyzetben nincsen más választása -, akkor várhatóan sem a forint, sem a magyar csődkockázati felár nem fog jelentősebben a múlt heti csúcsok fölé emelkedni.

 

A kormányfő pénteki, a bankbetétek biztonságát hangsúlyozó kijelentésétől függetlenül sem gondoljuk, hogy a bankbetéteket vagy egyéb megtakarításokat veszély fenyegetné. Az IMF/EU hitel-megállapodás eleve szükségtelenné tenne egy ilyen drasztikus lépést, de a politikai költségei is olyan magasak lennének egy ilyen intézkedésnek, amit valószínűtlennek tartunk.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük