Itt a repülés a lényeg, nem a földet érés!
Több ezer pilóta, tucatnyi selejtező és több mint 85 ország. A 2006-ban indult több mint tízezer versenyző után világszerte ismét tömegek bocsátják szelek szárnyára papírrepülőiket annak érdekében, hogy részt vehessenek a Red Bull Paper Wings versenysorozat 2009-es világbajnoki döntőjében.
Több ezer pilóta, tucatnyi selejtező és több mint 85 ország. A 2006-ban indult több mint tízezer versenyző után világszerte ismét tömegek bocsátják szelek szárnyára papírrepülőiket annak érdekében, hogy részt vehessenek a Red Bull Paper Wings versenysorozat 2009-es világbajnoki döntőjében.
A májusban megrendezésre kerülő döntőben három kategóriában nevezhetnek az indulók: a leghosszabb levegőben töltött idő, a legnagyobb repülési távolság, valamint a légi akrobatika kategóriában. A főiskolások és egyetemisták számára meghirdetett nemzetközi verseny hazai selejtezőit és döntőjét március 17. és április 1. között rendezik négy vidéki (Pécs, Veszprém, Debrecen és Miskolc) és a budapesti Corvinus Egyetemen. Nem szabad azonban elfelejteni: itt a repülés a lényeg, nem pedig a földet érés!
Idén már második alkalommal avatnak majd világbajnokot a döntő helyszínén, ahol általában aprólékos gonddal helyreállított és felújított repülőgép-ritkaságokat tekinthet meg az odalátogató közönség. A kiválasztott egyetemi diákoknak felejthetetlen repülési élményben lesz részük.
A verseny mérete ugrásszerűen megnőtt az előző kiíráshoz képest. 2006-ban 48 országban – több mint 10 ezer résztvevővel – tartottak nemzeti selejtezőköröket a döntőben való részvételért, míg idén már 85 ország versenyzői vesznek majd részt a májusi döntőben.
Nem kell hozzá más, mint egy darab papír. Szinte másodlagos, hogy ez a hétköznapi papírdarab (80g/m2) milyen formát öltve hagyja el készítője kezét, mielőtt megkezdené repülését.
Ami döntőnek bizonyulhat, az a repülést megelőző kísérletezés és bütykölés, valamint aerodinamikai tesztelés. A 'leghosszabb levegőben töltött idő', illetve a 'legnagyobb repülési távolság' kategóriákban tilos bármilyen segéd- illetve kiegészítő eszköz használata; ezzel szemben a 'légi akrobatika' ágon a repülőmérnök szerepében tetszelgő versenyzők szinte bármit használhatnak a ragasztótól kezdve egyéb anyagokon át egészen az ollókig.
A hazai selejtezőket a következő helyszíneken és időpontban rendezik:
Március 17. – Pécs, Pécsi Orvostudományi Egyetem, Aula 14:00
Március 18. – Veszprém, Pannon Egyetem B épület, Aula 14:00
Március 24. – Budapest, Budapesti Corvinus Egyetem, Központi Aula 14:00
Március 31. – Debrecen, Debreceni Egyetem Díszudvar, 14:00
Április 1. – Miskolc, Miskolci Egyetem Díszaula, 16:00 – selejtező és országos döntő
A versenyszabályzat és a verseny részletes leírása a http://www.redbullpaperwings.com/ weboldalon található.