Kilencedik alkalommal rendezték meg a Hortobágyon az Országos és Nemzetközi Bioborversenyt, ahol ismét megállapításra került: simán állják az összehasonlítást a nem-bio mezőnnyel, sőt, némelyik tétel meglepetést is okozna. A bírálatot ismét Kaló Imre borász vezette. A szervező a Debreceni Borbarátok Társasága Közhasznú Egyesület volt, a támogatók sorát pedig a Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége (MÖSZ), a Biokontroll Hungaria Nonprofit kft, Hortobágy Község Önkormányzata és az Ökotúra Vendégház jelentette.

 

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Hortobágyon az Országos és Nemzetközi Bioborversenyt, ahol ismét megállapításra került: simán állják az összehasonlítást a nem-bio mezőnnyel, sőt, némelyik tétel meglepetést is okozna. A bírálatot ismét Kaló Imre borász vezette. A szervező a Debreceni Borbarátok Társasága Közhasznú Egyesület volt, a támogatók sorát pedig a Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége (MÖSZ), a Biokontroll Hungaria Nonprofit kft, Hortobágy Község Önkormányzata és az Ökotúra Vendégház jelentette.

 

Kilenc borvidék, tizenkét pincészetének harmincnégy bioborát kóstolta meg a Kaló Imre vezette zsűri, amelynek tagja volt Szászi Endre badacsonyi borász, Tóth Ildikó sommelier, Dr. Lucskai Attila, a Vidékfejlesztési Minisztérium ökogazdálkodási és mikológiai szakreferense, Kerekes Sándor, a Debreceni Borozó újságírója.

 

Fantasztikus bioborok a magyar pusztán! Nagyon erős volt a mezőny, egy-két kivételtől eltekintve 85 és 88 pont közötti értékelést kaptak a borok. Miként Kerekes Sándor (szerkesztő, bortanácsadó WSET Advanced Certificate) mondja, a bírálat abszolút vakkóstolással történt, így a bírálók sem az évjáratot, sem a fajtát, sem a termelőt nem ismerhették meg a verseny előtt. A pontszámok alapján egy ajánlott, egy bronz, tizenöt ezüst, három arany és egy nagyarany született a fehérborok, öt ezüst a rozéborok és hat ezüst és két arany a vörösborok kategóriájában.

 

Minden kategóriában a zsűri meghatározta a kategória-győztest, az adott borok között a legmagasabb pontszámot elért bor kaphatta ezt a díjat.

A fehérboroknál:

a Pendits Szőlőbirtok, Abaújszántó (Tokaji Borvidék) Aszú Essenciája (2008),

a vörösboroknál:

Vincze Béla Pincészete, Eger, (Egri Borvidék) Mészhegy Syrah (2009) bora lett a csúcsbor.

 

A csúcsborokat a zsűri tagjai így jellemezték:

Wille-Baumkauff Márta 2008-as aszúesszenciája arany színével, körtés, hársvirágos, birses illatával csábítja a fogyasztót a kóstolásra. A bársonyos kortyban folytatódik az illat által keltett harmónia, kellő savérzettel és élénkséggel. Tökéletes egyensúly, kellő ásványosság és maradandó ízek a szájban.

Vincze Béla 2009-es Mészhegyi Syrah bora sűrű szövésű, szinte ébenfekete bor, egyre mélyülő szedres, áfonyás illattal. Komplex aromavilág, mineralitással kiegészülve. Tanninos telt test, kóstolva érett fekete bogyós gyümölcsök, gyógynövények, étcsokoládé, kávé. Hosszú lecsengés. Egy igazi borkülönlegesség!

 

Ezek a termelők a Biokontroll Hungária támogatásával indulhatnak a nürnbergi 2016-os BIOFACH kiállításon, a biotermékek vezető világvásárán. Hazánk jelenleg, egyetlen országos bioborversenyét, egyébként azért a Hortobágyon rendezik meg, mert itt található a legnagyobb összefüggő, kb. 20.000 hektár bioművelésű területe.

 

A hagyományoknak megfelelően, az ünnepélyes eredményhirdetést, a Kihajtási Ünnep napján, április 25-én, a Szent György-napi Országos Biovásár keretében tartják meg.

 

Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület elnöke elmondta jövőre a Hortobágyon a 10. Országos és Nemzetközi Bioborversenyt egy szakmai tanácskozással is szeretnék összekötni, ahol a magyar bioborászat helyzetét tekintenék át az érintett borászok és szakemberek támogatásával. Egyúttal szeretnék elérni, hogy a bioborok minél nagyobb részben kerüljenek be éttermekbe, ezért a találkozóra több hazai étterem séfjét és tulajdonosát is meghívják.

 

http://www.hortobagyidelibab.hu/esemeny/szent-gyorgy-napi-orszagos-bio-es-kezmuves-vasar-2/

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük