Optimisták Szlovákiában a turizmussal foglalkozó szakemberek. Kellő biztonsági intézkedések betartásával, mégis lesz turistaszezon ezen a télen is. Ennek egyik legjobb bizonyítéka, hogy – mint az elmúlt években – idén ismét várja látogatóit Európa egyik legszebb téli látványossága a Jégtemplom.

A Tátrai jégtemplom felavatása már hagyományosan a Magas Tátra téli turistaszezonjának megnyitásával kapcsolódik össze. Erről a Szlovák Turisztikai Képviselet adott tájékoztatót. A Magas-tátrai tél legnagyobb és leghűvösebb látványossága, a Tátrai jégdóm, minden évben az Ótátrafüred közelében fekvő Tarajkán (Hrebienok) épül fel. Idén Adam Bakoš vezetésével készült, akinek építéskor cseh és szlovák szobrászok is segítettek. A templom patrónusa Szent János apostol és evangélista, ő egyúttal a szobrászok védelmezője is. Minden alkalommal más-más világhírű templom a jégtemplom ihletője. Korábban volt már a római Szent Péter Bazilika, máskor a Notre-Dame, idén a választás egy szentpétervári templomra esett. Eredetije, a lenyűgöző szépségű Vérző Megváltó templom, amelyet más néven Krisztus feltámadása templomnak is hívnak, a Jekatyerinszkij-csatorna közelében található. A jéggyönyörűséget a Magas Tátrában a Tarajkára látogatók november 20-tól csodálhatják meg. A 12 méter magas építményhez összesen 1880 db jégtömböt használtak fel, melyek össztömege 225 tonna. „Egy gyönyörű homlokzat másolatát alakítottuk ki, melyen a templom hat főtornya dominál, a tátrai jégtemplomban elsőbbséget élvező anyagokkal kiemelve. Az építkezésen összesen 18 szobrász és 12 segéd működött közre” – mondta el Adam Bakoš. Az egész jégtemplomot egy huszonöt méter átmérőjű kupolában helyeztük el. A templom kupoláinak elkészítése külön feladat volt, ezt Mia Bujňáková és Peter Klíma oldották meg. Erről Mia Bujňáková annyit árult el, hogy a kupolák pompáját és alaktisztaságát intenzív mérlegelés után, korszerű technológiák és kézműves munkák kombinációjával hozták létre. Mind a nyolc kupola testét körökkel és bordákkal összekötött külön konstrukcióként alakították ki. Az egyes részeket ezután – vízsugár segítségével – polikarbonátból vágták ki Eperjesen.  A Magas Tátra Központ menedzsere, Lukáš Brodanský arra hívta fel a figyelmet, hogy tekintettel az egész világot érintő járványveszélyre és a megelőző intézkedésekre, a szervezőknek – a korábbiakhoz képest – több módosítást kellett elvégezniük a biztonság növelése érdekében. Az első és legfontosabb a védett légutakkal épített belépési folyosók kialakítása volt úgy, hogy az érkezők folyamatosan és csoportosulás nélkül látogathassák meg a Tátrai jégtemplomot. A jégszépségben való gyönyörködéssel töltött időt korlátozták, az egyszerre belépő személyek számával együtt. A vendégeket felelősségteljes viselkedésre kérik, hogy a rendkívüli helyszín látogatásából eredő élmények kizárólag kellemesek maradhassanak!

Lucia Blašková, a Magas Tátra Régió Idegenforgalmi Helyi Szervezetének igazgatónője ezt még azzal egészítette ki, hogy remélik, idén is gazdag hó-adomány lesz, és a Magas Tátra látogatói a tél folyamán nem csak a jég-galéria művészetét élvezhetik, de a régió által kínált minden egyéb lehetőséget is. A nem teljesen világos helyzet ellenére intenzíven készültek a téli szezon megnyitására. A szállodák és szálláshelyek már fogadják az üdülési foglalásokat, többségük számol a szállás árába beleszámított sí-jeggyel is. Jelenleg az üdüléseket first minute kedvezményekkel lehet megvásárolni. A vállalkozók is felkészültek a turisták biztonságos fogadására a higiéniai szabványok és intézkedések betartása mellett. Bíznak abban, hogy az elkövetkező hetek kedvező híreket hoznak és a téli szezonban a wellnessezés, fürdés és a Tátrában megszokott minden szolgáltatás elérhető. lesz. Az elmúlt években, a jégtemplomban, a tél folyamán néhány lakodalmat, eljegyzést is tartottak, a vendégeket pedig vasárnaponként zenei előadásokra, koncertekre hívták. Idén Tarajka a tél elejére még egy rendkívüli eseményt tartogat: egy pénzt – korábban a komáromi várról adtak ki hasonlót – ami nem becsapás, nem hamisítvány, fizetni mégsem lehet vele – bár a gyűjtők egyre magasabbra értékelik. November 20-án a Tarajka étteremben egy speciális, nulla-eurós bankjegy értékesítése kezdődött meg ennek a kivételes tátrai helységnek a motívumaival. A bankjegy a siklóvasutat és a Lomnici-csúcsot ábrázolja. Arra pedig, hogy a jégművészet errefelé hagyomány, a látogatót a múlt téli Notre Dame jégtemplom képe fogja emlékeztetni. A 15 000 db-os kiadás egy Anniversary 2020 speciális utónyomtatást is tartalmaz 3000 bankjegyen. A helyszínt, amely Tarajkán a jégművészetet rejtegeti, siklóvasúttal lehet megközelíteni Ótátrafüredről vagy gyalogosan, turistaútvonalon. A Nagytemplom naponta 9.00 és 16.00 óra között tart nyitva, a fő turistaszezon és karácsonyi ünnepek során a nyitva tartás idejét meghosszabbítják. A jégtemplomba való belépés a látogatók számára ismét díjmentes. Helymeghatározás: Prešovský kraj, okres Poprad, Vysoké Tatry GPS: N49°9’32” E20°13’27”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük