2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

JELENTŐS SIKERREL ZÁRT AZ ART MARKET BUDAPEST 2015

14 perc olvasás
<p><span class="inline inline-left"><a href="/node/95476"><img class="image image-preview" src="/files/images/AMB11.preview.jpg" border="0" width="465" height="703" /></a></span>2015. október 8-11. között, az Art Market Budapest nemzetközi képzőművészeti kiállítás és vásár idején Budapest újra a régió művészeti fővárosaként, Európa egyik vonzó művészeti vásárvárosaként mutatkozott be a nemzetközi közönségnek. Kelet-Európa vezető és Európa egyik számottevő kortárs vására 25 országból több, mint 100 kiállítót és 25 ezer feletti látogatót látott vendégül. Kiemelkedő sikert hozott a vásár GUEST BALKAN elnevezésű, a Nyugat-Balkán országainak művészetét bemutató programja. ART FROM BERLIN néven a német főváros, BALTIC TRIANGLE címen pedig a balti országok galériái által létrehozott kiállítási blokkok és az ART PHOTO BUDAPEST fotóművészeti szekció egyaránt különleges, nemzetközi jelentőségű művészeti tartalmat biztosított.

amb11.preview2015. október 8-11. között, az Art Market Budapest nemzetközi képzőművészeti kiállítás és vásár idején Budapest újra a régió művészeti fővárosaként, Európa egyik vonzó művészeti vásárvárosaként mutatkozott be a nemzetközi közönségnek. Kelet-Európa vezető és Európa egyik számottevő kortárs vására 25 országból több, mint 100 kiállítót és 25 ezer feletti látogatót látott vendégül. Kiemelkedő sikert hozott a vásár GUEST BALKAN elnevezésű, a Nyugat-Balkán országainak művészetét bemutató programja. ART FROM BERLIN néven a német főváros, BALTIC TRIANGLE címen pedig a balti országok galériái által létrehozott kiállítási blokkok és az ART PHOTO BUDAPEST fotóművészeti szekció egyaránt különleges, nemzetközi jelentőségű művészeti tartalmat biztosított.

amb11.preview2015. október 8-11. között, az Art Market Budapest nemzetközi képzőművészeti kiállítás és vásár idején Budapest újra a régió művészeti fővárosaként, Európa egyik vonzó művészeti vásárvárosaként mutatkozott be a nemzetközi közönségnek. Kelet-Európa vezető és Európa egyik számottevő kortárs vására 25 országból több, mint 100 kiállítót és 25 ezer feletti látogatót látott vendégül. Kiemelkedő sikert hozott a vásár GUEST BALKAN elnevezésű, a Nyugat-Balkán országainak művészetét bemutató programja. ART FROM BERLIN néven a német főváros, BALTIC TRIANGLE címen pedig a balti országok galériái által létrehozott kiállítási blokkok és az ART PHOTO BUDAPEST fotóművészeti szekció egyaránt különleges, nemzetközi jelentőségű művészeti tartalmat biztosított.

Az esemény iránti növekvő érdeklődést jelzi, hogy a sCULTURE szoborprogram díszvendége, a világhírű sztárszobrász Bernar Venet mellett számos jelentős művészeti szereplő látogatott el Budapestre, látványosan élénkült a résztvevő galériák által lebonyolított forgalom, az idei kiállítók jelentős része jelezte visszatérési szándékát az Art Market Budapest jövő évi eseményére. A Fővárossal és a CAFe Budapest Fesztivállal kialakított eredményes partneri kapcsolat révén példátlan gazdagságú kortárs művészeti programot bonyolítottak le a szervezők, az együttműködés szélesítése a jövőben a nemzetközi művészeti élet egyik legvonzóbb célpontjává teheti Budapestet.

Az Art Market Budapest mintegy 6.000 négyzetméteres kiállítási területen 25 ország több mint 100 kiállítójának jóvoltából 500 feletti művész több ezer alkotását tette hozzáférhetővé a közönség és a vásárlók számára 2015 októberének második hetében. Az Art Market Budapest 2015 keretében Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, az Egyesült Arab Emirátusok, Észtország, Franciaország, Horvátország, Japán, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Svájc, Szerbia, Szlovénia, Törökország és az USA kiállítói mutatkoztak be.

A képzőművészeti kiállítást kiegészítve mintegy félszáz programot, köztük tárlatvezetéseket, performanszokat, szakmai beszélgetéseket, könyvbemutatókat, társasági eseményeket hoztak létre a szervezők az Art Market Budapest néhány napja alatt, különböző budapesti helyszíneken további vendégkiállítások bővítették a művészeti választékot.

„Immár ötödik alkalommal hozza össze Európa egyik legizgalmasabb és a kelet-európai régió vezető kortárs művészeti vására a regionális és globális művészeti világ szereplőit és szerelmeseit. Örülök, hogy tanúja lehettem a vásár hihetetlen mértékű növekedésének az elmúlt öt évben, és láthattam, hogyan foglalja el méltó helyét a „számon tartott" és elismert vásárok sorában, megelőzve a világszerte létrejövő hasonló kezdeményezések százait. Valódi növekedésről beszélhetünk, amely nem csupán számokban vagy az esemény méretében mutatkozik meg, hanem igaz annak jelentősége, hatása és hírneve tekintetében is." – nyilatkozta az esemény megnyitása kapcsán Nancy Brinker, az ismert diplomata és műgyűjtő, az USA kormányának volt protokollfőnöke és az Art Market Budapest nemzetközi védnöke. – „Amikor a kiállítók és a növekvő számban érkező nemzetközi látogatók hazatérnek, mindnyájan hírét viszik majd az Art Market Budapestnek, és egyre többen szeretnének – jó okkal – ellátogatni ide, hogy a világ egyik legvonzóbb városában részesei legyenek ennek az inspiráló művészeti élménynek."

GUEST BALKAN: példátlan gazdagságban mutatkozott be a Nyugat-Balkán művészete

Az Art Market Budapest 2015 egyik különlegessége a GUEST BALKAN elnevezésű vendégprogram volt, amely a Nyugat-Balkán országainak művészetét állította fókuszba. A vásár helyszínén bemutatott, több száz alkotást számláló kiállítási anyag mellett szakmai programok és kísérő események formájában Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Szlovénia művészete mutatkozott be. Az Art Market Budapest helyszínén a 12 kiállító által berendezett, mintegy félezer négyzetméter összterületű kiállítási területen felül My Sun for Gunja címen vezető horvát művészek alkotásaiból a MOL-csoport által kezdeményezett és támogatott tárlat is bemutatásra került. Kiemelt kísérőprogramként a nyugat-balkáni régió legjelentősebb magángyűjteményéből összeállított kiállítás Radikális művészeti gyakorlatok a Marinko Sudac gyűjteményből címmel az egykori Jugoszlávia művészeti mozgalmait mutatta be az A38 hajó kiállítóterében. A tárlat, amely nemzetközi szenzációnak tekinthető, a jelentős gyűjtemény kurátori keresztmetszetét mutatta be annak néhány legértékesebb darabját is felvonultatva. A GUEST BALKAN gazdag képzőművészeti választékát a CAFe Budapest Fesztivál számos balkáni társművészeti előadással egészítette ki. Az így létrejövő, egyedülálló összművészeti programsorozat a nyugat-balkáni régió művészetét precedens nélküli gazdagsággal mutatta be a budapesti közönségnek. A nyolc ország részvételével lezajlott művészeti programot jelentős kulturális diplomáciai tevékenység kísérte, Édes és Savanyú: spliti történetek címmel Óbuda és Split baráti együttműködésében a balkáni régió egyik legjelentősebb szakmai személyisége, Branko Franceschi, a spliti Szépművészeti Múzeum igazgatója által összeállított kiállítás nyílt az óbudai Esernyős Galériában az Art Market Budapest ideje alatt.

ART FROM BERLIN: különleges szakmai elismerés

Kiemelkedő szakmai elismerés Budapest városa és az Art Market Budapest számára, hogy Szöul, Isztambul és Miami után 2015-ben – Berlin városának döntése alapján – az Art Market Budapest láthatta vendégül azt az ART FROM BERLIN elnevezésű művészeti programot, amelynek keretében egy különálló, többszáz négyzetméteres kiállítási blokkban a német főváros galériái vonultak fel. A Berlin által támogatott programban való részvételre, így a budapesti vendégszereplésre a jelentkezők közül a Berlini Galériák Szövetsége koordinálásával 5 galéria került kiválasztásra. Az ART FROM BERLIN mellett egyébként az Art Market Budapest 2015 keretében további öt kiállítási standot foglaltak el német kiállítók, így a budapesti esemény immár visszatérő módon Németország kortárs művészetének legjelentősebb kelet-európai platformja. A Németország újraegyesítésének 25. évfordulójáról megemlékező, a Közösen az egységért címmel többek között fiatal magyar képzőművészek közreműködésével létrejött nagyméretű installáció is a vásár helyszínén, a Millenáris parkjában került felavatásra és elhelyezésre.

A program iránti jelentős érdeklődésre és a berlini galériák sikeres itteni bemutatkozására tekintettel a szervezők megkezdték az egyeztetést annak lehetőségéről, hogy Berlin esetleg egy újabb évre Budapestet válassza az ART FROM BERLIN program helyszínéül.

BALTIC TRIANGLE: sikerrel és nagy számban mutatkoztak be észt, lett és litván galériák

Ritka művészeti csemegét hozott Budapestre az Art Market Budapesten bemutatott BALTIC TRIANGLE elnevezésű kiállítási egység, amelyben a három balti ország összesen hat galériája mutatta be művészeti választékát. Észtország, Lettország és Litvánia kortárs művészeti színtere fejlett és izgalmas, néhány ritka kivételtől eltekintve a Baltikum művészeti szereplőinek a nemzetközi képzőművészeti vásárokon való részvétele azonban mégsem vált általánossá. Szakmai, kulturális diplomáciai és partneri kapcsolataira építve az Art Market Budapest más nemzetközi művészeti vásárokkal összehasonlításban egyedülálló ízelítőt adott a poszt-szocialista mini-régió kortárs művészeti életéből. A képzőművészeti program a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál gazdag balti társművészeti eseménysorozatát is jól egészítette ki, a Fesztivál zenei programjának fókuszában például az idén 80 éves világhírű észt zeneszerző, Arvo Pärt munkássága áll.

ART PHOTO BUDAPEST: fotóművészeti program Budapest nemzetközi szerepének erősítésére

Az Art Market Budapest keretében 2014-ben nagy sikerrel útjára indult ART PHOTO BUDAPEST fotóművészeti szekció, Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására az idei évben is teljes kiállítási csarnokot töltött meg széles nemzetközi fotóművészeti válogatással. A világ fotóművészetét jelentősen befolyásoló huszadik századi mesterek, Brassai, André Kertész, Robert Capa, Moholy-Nagy László és mások nemzetközi ismertsége, a regionális összehasonlításban jelentősnek tekinthető hazai intézményrendszer által biztosított háttér, a fiatal magyar fotóművész generáció sikerei és az Art Photo Budapest egyedülálló nemzetközi pozíciója kitörési lehetőséget jelenthet Budapest számára. Ezért a Főváros vezetése felkérte az Art Market Budapest szervezőit, hogy „Budapest: fotófőváros" munkacímen kezdjék meg egy program kidolgozását, amelynek célja, hogy a város Európa új fotóművészeti központjaként kaphasson kiemelt nemzetközi szerepet.

Budapest Főváros egyébként 2015-től minden évben külön kiállítási standon biztosít bemutatkozási lehetőséget Budapest fotóművészeti élete valamely meghatározó szereplőjének: első alkalommal a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfiai mesterképzésének hallgatói élhettek a lehetőséggel. Szintén a Főváros által biztosított külső helyszínen Borsi Flóra fotóművésznek az elmúlt hónapokban jelentős nemzetközi ismertséget szerzett Detroit című fotósorozata első ízben került Budapesten bemutatásra az Art Market Budapest ideje alatt.

sCULTURE szoborprogram: Bernar Venet nagyszabású alkotásai érkeztek Budapestre

sCULTURE elnevezéssel az Art Market Budapest hagyományosan kiállítási szekciót szentel a szobrászatnak azzal a céllal, hogy ezt – a közönség megszólítását hatékonyan szolgáló – művészeti ágat népszerűsítse, illetve hogy látványos elemmel egészítse ki a vásár komplex kiállítási anyagát. A belső kiállítóterekben elhelyezett alkotások mellett az Art Market Budapest ideje alatt a Millenáris kiállítási csarnokai közötti szabadtéren szoborpark várta a látogatókat. 2015-ben a sCULTURE díszvendégeként a világhírű Bernar Venet személyesen is ellátogatott az eseményre, és a sztárszobrász két nagyméretű alkotása a szoborprogram leglátványosabb elemeként került bemutatásra: az Arcs in disorder: 3 arcs x 4 című, nyolc tonnás összsúlyú szoborcsoport már hónapok óta látható a budapesti Március 15. téren, míg a 86.5 ° Arc x 23 című, közel nyolc méter magas acélkompozíció a vásár idejére került az Art Market Budapest helyszínére.

KÍSÉRŐPROGRAMOK: jelentős nemzetközi személyiségek vállaltak szerepet

Az Art Market Budapest kiállítási anyagának bemutatását mintegy félszáz kiegészítő program kísérte, és tette ismert művészek és jelentős nemzetközi szakemberek találkozóhelyévé a művészeti eseményt.

Az Art Market Budapest által szervezett szakmai konferencia, az INSIDE ART a világ legrégebbi és legolvasottabb művészeti magazinja, az ARTnews partneri közreműködésével jött létre. A program sikeréhez részvételükkel többek között olyan szakemberek járultak hozzá, mint Thomas Licek, az EMoP (az Európai Fotóhónapok Szövetsége) igazgatója, Sarah Wilson, a londoni Courtauld Institute of Art professzora, a Tate Modern (London) The World Goes Pop című kiállítási katalógusának szerzője, Lorenza Castelli, a milánói MIA fotóművészeti vásár kiállítási igazgatója, Branko Franceschi, a zágrábi Virtual Museum of the Avantgarde Art és a Marinko Sudac Gyűjtemény valamint a spliti Művészeti Múzeum igazgatója, Anemone Vostell és Werner Tammen, a Berlini Galériák Szövetségének igazgatója és elnöke vagy a londoni Tate Gallery orosz és kelet-európai akvizíciós bizottságának tagjai közül a román Razvan Banescu és a magyar Somlói Zsolt.

Különleges művészeti csemegéket hozott az ART + elnevezésű kísérő programsorozat is, amelynek keretében többek között a világszerte ismert berlini KUNSTKONTAKTER, Szemző Tiborral közös műsorral Böröcz András (New York), a nagy jelentőségű szerb művész, Era Milivojevic és a fiatal litván Monika Dirsyte mutatták be performanszaikat.

NÖVEKVŐ GYŰJTŐI, VÁSÁRLÓI ÉRDEKLŐDÉS

Az Art Market Budapest iránt megnyilvánuló érdeklődés és bizalom erősödésének egyértelmű jele, hogy a vásár kiállítói a korábbi éveknél jelentősebb kereskedelmi sikert könyvelhettek el 2015-ben. Az Art Market Budapest ugyan nem ír elő az értékesített műtárgyakra vonatkozóan jelentési kötelezettséget, de a kiállítók nyilatkozatai alapján a vásárt néhány új bemutatkozó kivételével szinte valamennyi galéria eladással zárta. Néhány ma már kortárs klasszikusnak minősülő nemzetközi alkotó, köztük Christo, Frank Stella és Bernar Venet (Violuk Contemporary) valamint számos hazai galéria művészeinek számtalan alkotása mellett többek között olyan közép- és kelet-európai alkotók művei is gazdára találtak, mint Oliver Dehm (német, képviselte: Michaela Helfrich Galéria), Wolfgang Ganter (német, Burster), Ivars Heinrihsons (lett, Maksla XO), Dan Maciuca (román, Zorzini), Radenko Milak (bosnyák, Duplex100m2), Tomas Martisauskis (litván, Post), Wanda Stang (német, Whiteconcepts), Marko Tadic (horvát, Apoteka) és számosan mások. Más régiók résztvevői közül az Egyesült Arab Emirátusokból, Japánból, Olaszországból és Svájcból érkezett kiállítók is eladásokkal zárták a budapesti vásári szereplést.

MŰVÉSZETI FOGLALKOZÁSOK, KIÁLLÍTÓI DÍJAK

Az Art Market Budapest 2015 partnerei a vásár több résztvevőjének is kiállítói díjat ítéltek oda. Köztük az Artmagazin által összeállított zsűri döntése alapján a „Legszebb kiállítási stand" díját a montenegrói ISU – Kortárs Művészeti Intézet vehette át.

A fiatal generáció művészetre nevelése az Art Market Budapest kiemelt törekvése, a vásár idején folyamatosan zajló művészeti foglalkozások keretében közel 1,000 iskolás látogatott a vásárra, a Szépművészeti Múzeum múzeumpedagógusai által vezetett program a B.Braun vállalat jóvoltából díjmentesen állt az érdeklődő csoportok rendelkezésére. A múzeumpedagógiai programban részt vett iskolai csoportok szavazatai alapján a B.Braun díját 2015-ben megosztva a budapesti Várfok és Bergman galériák kapták.

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK

Az Art Market Budapest arra törekszik, hogy az esemény vendégei számára a vásár helyszínén illetve különböző külső helyszíneken olyan szolgáltatásokat biztosítson, amelyek egyrészről a látogatók kényelmét szolgálják, másrészről Budapest kiemelkedő kulturális tartalmaira irányítják a figyelmet. A vásárral együttműködő művészeti intézmények, köztük a Capa Központ, a Design Terminál, a Ludwig Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria mellett az Art Market Budapest szakmai partnere és kiemelt programeleme a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválnak: a 2014-ben megkezdett összefogás keretében Budapest kiemelkedő nemzetközi színvonalú művészeti eseményekkel várta a kortárs kultúra iránt érdeklődő nemzetközi és hazai közönséget.

Az Art Market Budapest gasztronómiai partnere az idei évtől a Zsidai Csoport. A már említett támogatók mellett az Art Market Budapesthez az idei évben csatlakozott az MVM Zrt. és a Szerencsejáték Zrt., a kortárs művészet elkötelezett támogatói. A Volvo ezúttal különleges helyszíni művészeti bemutatóval is készült, a VIP vendégek számára pedig a Vorwerk, a Bortársaság, a Vergnano és a Mid Century Design tette még kényelmesebbé a vásáron való részvételt.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.