2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Jó ütemben haladnak a Liget Budapest Projekt munkálatai

4 perc olvasás

Jó ütemben haladnak a Liget Budapest Projekt munkálatai, hat év alapos tervezőmunka után az év végére több kiemelt fejlesztés is elkészül. A Városliget teljes megújítása ma Európa legnagyobb kulturális fejlesztése, amely Magyarország történetének legnagyobb léptékű park- és tájépítészeti munkáját ötvözi egy, a millenniumi idők óta nem látott intézményfejlesztési programmal – mondta Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa. Mint arról beszámolt, a park megújításának első üteme a végéhez közeledik, míg a Néprajzi Múzeum és az Állatkert bővítéseként megvalósuló Pannon Park már jó ütemben épül.

Történetének legnagyobb rekonstrukcióját követően a Szépművészeti Múzeum most októberben, a teljes körűen felújított Olof Palme Ház helyén létrejövő Millennium Háza pedig a jövő év közepén nyitja meg kapuit a látogatók előtt. Az elmúlt hetekben elkezdődött a Dózsa György úti mélygarázs megvalósítása, amit rövidesen további beruházások megindítása követ: a Magyar Zene Háza építése még idén nyáron, az Új Nemzeti Galéria kivitelezése pedig az év második felében kezdődik el. Év végére elkészülnek az egykori Szabolcs utcai klinikák helyén megvalósuló Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épületei, befejeződik a komáromi Csillag erőd rekonstrukciója és bővítése, valamint az Olof Palme Ház műemléki restaurálása is. A parkfejlesztés első üteme is lezárul, a nyár végére megújul a Vakok kertje és létrejön egy korszerű, a környékbeli iskolák igényei szerint megépített sportközpont is. 

 

A Városliget megújításának egyik fő célkitűzése, hogy a park zöldfelületének rehabilitációja és gyarapítása mellett radikálisan csökkentse a közpark autóforgalmát, amely a mai napig óriási környezeti terhelést jelent a Liget élővilágára nézve. Ennek első lépése a felszíni parkolás megszüntetése a Városliget peremén megvalósuló mélygarázsok építésével. A tervek szerint az Állatkerti körúton 700, a Hermina úton 275, a Dózsa György úton pedig 800 férőhelyes földalatti parkoló épül, az utóbbi kivitelezése június elején már elkezdődött az eddigi felszíni parkolóként működő területen, az Ötvenhatosok terén.

A mélygarázsok építésnek köszönhetően tisztul a park levegője, csökken a zajterhelés, és biztonságosabbá válik a gyalogos és kerékpáros közlekedés a parkban. A Városliget autóforgalmának radikális csökkentésével párhuzamosan zajlik a park megújításának első üteme a kutyás élménypark és az új sportpályák kialakításával, a Vakok kertjének megújításával és a Szépművészeti Múzeum környéki parkrész zöldfelületi rehabilitációjával.

A Városligeten ma napi 15.000 autó halad keresztül, és a közelmúltig több mint 1.500 autó parkolt itt naponta. A Liget Projekt hatására ez az állapot megváltozik: a felszíni parkolók megszüntetésével, a mélygarázsok építésével és a Kós Károly sétány valódi, forgalommentes sétánnyá alakításával egy zöldebb és élhetőbb parkká válik majd a Városliget. A volt Felvonulási téren lévő parkoló helyén épül fel az új Néprajzi Múzeum, a Városligeti Színház és az említett mélygarázs, a fennmaradó részt pedig visszakapja a park, ott sétányt alakítanak ki.   

A csaknem 30.000 négyzetméter összes szintterületű, vastag földréteggel, és így növényzettel borított négyszintes mélygarázs nem csak autók elhelyezésére lesz alkalmas, hanem külön beállót kapnak a mozgássérültek járművei, a motorosok és az elektromos autók is, a garázs legfelsőbb szintjén pedig kerékpártárolókat és öltözőket alakítanak ki. A tervek szerint az új mélygarázsokban kedvezményesen parkolhatnak majd a környező utcákban lakók, ennek érdekében a Városliget Zrt. tárgyalásokat folytat a környező önkormányzatokkal.

A mélygarázsok építése általánosan elfogadott gyakorlat a közterületek, terek és parkok autómentesítésére, kiváló példa a Kossuth tér felújítása során épített térszint alatti létesítmény, amelynek köszönhetően megszűnt a teret évtizedekig elcsúfító felszíni parkolás.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.