2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Jól vasalt úr

3 perc olvasás

v1.jpg

Faszenes vasaló

Az elegáns férfi szinonimája. Igen, a jó megjelenés elengedhetetlen kelléke a vasalt ing és blúz, öltöny és kosztüm. A megvalósítás eszköze a vasaló, de régi korokban megtette a vastégla is.

    A vasaló legalább 2000 éves találmány. Serpenyő alakú vasaló a kínai Han-dinasztia korából (Kr. e. 206-220) ismeretes. Homokkal és parázsló szénnel megtöltve használtak, nyele végét sárkánnyal díszítették. A vasaló több földrajzi területen egymástól függetlenül fejlődött ki, változó  anyagokból és alakkal.

   Magyarország területén a vasaló használatáról az első írásos dokumentum a XII. századból maradt fenn. Az erdélyi fejedelem, I. Rákóczi György egy levelében „az vasalt fejér selyem”-re hivatkozik. A vasaló első magyarországi ábrázolása a németlipcsei (ma: Partizánska Ľupča, Szlovákia) szabócéh pecsétjén található, anno 1696.jelöléssel.

   A vasalásra használt eszközökben eleinte nem használtak hőforrást, azokat közvetlenül a tűzhelyen melegítették fel. Ennek az volt a hátránya, hogy elkoszolódott a talpa, folyamatosan tisztítani kellett. Nagyon nehezen lehetett szabályozni, ha ottfelejtették a tűzhelyen vagy későn mentek érte, már túl forró volt, elégette a ruhát.

v2.jpg Ehhez képest a korszerűbb a faszenes vasaló sokkal praktikusabbnak bizonyult, ezért vált széles körben használt eszközzé. Azt nem tudom, hogy Arany János Családi kör c. versében a nagylány milyen vasalót használhatott? „Vasalót tüzesít: új ruhája készen, Csak vasalás híja,.s reggel ünnep lészen.”

   Az áttörés a XIX. század utolsó évtizedében következett be, amikor feltalálták az elektromos vasalót. Mivel a lakásokban túlnyomó részében elektromos hálózatot még nem építettek, az új elektromos vasalót csak szűk körben, gazdagon felszerelt lakásokban használták.

   Az első világháború után az elektromos vasaló is egyre elterjedtebbé vált. Az egyedi gyártást felváltotta a gépi tömeggyártás. Még elemmel működő elektromos úti vasalókat is készítettek. A harmincas évek közepére pedig a termosztát feltalálása az elektromos vasalók túlmelegedésének problémáját is megoldotta. Az Egyesült Államokban a negyvenes években feltalálták a gőzölős vasalót, ami további lépést jelentett a könnyű vasalás felé: a vasalóba töltött víz gőzzé válva a talp nyílásain áramlott ki.

   A Nógrád megyei Kazáron működő Vasaló- és Öntvény Múzeum látogatói időutazást tehetnek, kézbe foghatják a kályhákon melegített  tízkilós vasalókat is, amelyek  használatához bizony kellett karizom.

Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©